Tegnap a polgári házasságról írtam, ehhez kapcsolódóan írok ma a válásról, ami ugyan nem képezi viták tárgyát a keresztény közéletben, de elvileg hevesen tiltakozhatnánk ez ellen is. Ugyanúgy megszoktuk létezését, ahogy természetesnek vesszük a polgári házasság intézményét is, hiába lázadott még ellene 120 éve a katolikus elit. És valóban, amikor szentírási alapon az abortusz- és eutanázia tilalomért küzdünk vagy az azonos neműek polgári házassága ellen, akkor miért nem vesszük elő a válást is? Ha a válást nem vesszük elő, akkor a többit miért?
Innovációként ünneplem, hogy tönkremehetnek házasságok, gyermekek szenvednek és népszerű a válás? Nem. Házasságok mentek tönkre a válás intézménye nélkül is. Még a legszigorúbb katolikus felfogás szerint is van, hogy házasságokat semmisnek nyilvánítanak, amihez a polgárjogban a válás intézményére van szükség. Tehát még katolikus szempontból is szükség van a válás intézményére. És talán ezért sem tiltakozik ellene a hardcore katolikusság sem.
Mégis szeretnék rámutatni és hangsúlyozni, hogy nem az szolgálja a kereszténység ügyét, ha a polgári törvények egy az egyben átveszik az egyházi parancsokat. A tolerancia nem szeretet, a szabadság jó, de a szabadosság nem. Sok-sok állítást hallani arról, amellyel felmentjük magunkat és a társadalom érdekét nem szolgáló álláspontunkat.
A katolikus egyházban ma is késhegyre menő vita zajlik arról, hogy szabad-e az elvált újraházasodottaknak áldozniuk. Sokak szerint az egyházat rendíti meg, ha megadjuk ezt a lehetőséget ezen házaspároknak. Patsch Ferenc jezsuita szerzetes foglalta össze nagyon szépen az Amoris Laetitia pápai buzdítás üzenetét, amelynek a kulcsa az, hogy a híveket felnőttként szeretné kezelni. Nem törli el a házasság szentségét, dehogy, és nem teszi semmissé a válással járó szenvedéseket, esetleges bűnöket, hanem azt mondja, hogy akik már nem állíthatják helyre kapcsolatukat, de tisztességgel élnek, azok áldozhatnak.
Ez katolikus belügy, de az már nem katolikus belügy, hogy a médiát be-bejárják olyan hírek, hogy Ferenc pápa nem katolikus, ő a kereszténység végromlása, minap pedig Bencsik András mondta azt, hogy be kellene fejezni az elemi szintű sorosozást két pápa van, egy migráns és egy német… Mindezt miért? Mert változtat bármit az egyházi tanításon? Nem! Egyszerűen másképp kommunikál. És! Tudomásul veszi az élet realitásait. Csak végig kellene gondolni, tényleg nonszensz az, hogy a hittagadóknak is van bűnbocsánat egyházunkban (a korrupcióról nem is beszélve…), de az elválóknak örök kirekesztettség jut osztályrészül. Könnyű azt mondani, hogy csak nem vehetik magukhoz az Úr testét, de mintegy lélekben azért áldozhatnak, tőlem az lenne a legnagyobb áldozat, ha ettől lennék megfosztva!
És miért olyan súlyos vétek a válás? Nem tudom. Az Úr Jézus örökül hagyta nekünk a monogám, kizárólagos, egész életre szóló házasság intézményét, szentségét, de a katolikus egyházon kívül minden keresztény közösség megengedőbb a házasság gyakorlatával kapcsolatban. Maga Jézus is abban a szakaszban, ahol kimondja „amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét”, megjegyzi, hogy házasságtörés miatt el lehet válni. Házasságot törni nyilván nem lehet, de ha megtörténik, el lehet válni.
Furcsa, hogy a katolikus egyház turbókeresztény módon ezen a mondaton átsiklik, én mégis gyönyörűnek tartom, mert egy gyönyörű eszményt őriz, egy gyönyörű eszményt mutat fel, csak nincs tisztában azzal, hogy ez a gyönyörű eszmény az isteni misztérium maga, amit mint a vasárnapi templomba járást csak úgy elvárni nem lehet. Mindannyian az életszentségre vagyunk elhívva, a léc magasan van, de a válás intézményének tökéletes kizárása katolikus részről olyan, mintha csak olyan embereket engednénk az Eucharisztiához, akit abban a pillanatban szentté is avatnánk.
De ezzel a véleményemmel már nem politizálok, hanem az egyházi tanításról mondok véleményt, ami a politikusnak nem ajánlott, a hívőnek természetesen szabad. A válás természetessé válásának (szép összetétel) van egy negatív vonzó ereje, amiről valaha Durkheim is írt szociológiát megalapozó munkájában. Megnöveli a szorongást az, hogy a házasság „jó eséllyel” válással végződhet. Szakadék fölötti pallón megy át, aki meg akarja tartani házasságát, és a mély vonzása erős. De a szabad akarat ereje és az isteni kegyelem éppen itt nyilvánulhat meg! Sokkal nagyobb elköteleződés kell ahhoz, hogy egy házasság egyben maradjon, és sokkal magasabb is az elvárás a házassággal szemben, mint valaha volt. Az azonos neműek házasságáról szóló posztomban írtam arról, hogy ezt civilizációnk előrehaladásának tekintem. A házasság fogalma mind jobban megtisztul, és mind inkább azt jelenti a számunkra, amit Jézus tanításában felvázolt nekünk (függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk-e vagy sem). A válás intézménye, paradoxon, de számomra éppen a házasságot védi. A valódit, a létrejöttet, az égben egybekötöttet attól, amit csak a földi jog mondott ki.
Ebbe a gyönyörű festménybe most botlottam bele a neten, még nem láttam a Szent Család témájában ilyen közeli, átérezhető, ennyire emberi festményt. John Dickson Batten remekműve. A curiator.com oldalról származó képet vágtam meg.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
