Lukácsi evangéliuma

A legsúlyosabb témáról: az abortuszról

2018. március 24. 01:35 - Lukácsi Katalin

botticelli_cestello_annunciation_edited.jpg

Talán a legnehezebb témáról veselkedek neki ma cikket írni, amely Damoklész kardjaként végig a fejem fölött lebegett, mióta bele kezdtem a cikksorozatba. Péntek van, szigorú böjt. Nagypéntek előtt már az utolsó. Hogy repül az idő. Ma az abortuszról, és természetesen nem az abortuszról, hanem a magzatvédelemről fogok írni.

Nem akarok ironizálni, hiszen itt tényleg az életről van szó. Az életről van szó, és éppen ezért szomorú, hogy hisztéria alakult ki körülötte. A keresztény politizáló értelmiség vagy a mai politikai katolicizmus, keresztény fundamentalizmus rendre olyan színvonalon ragadja meg ezt a súlyos témát, mint Orbán Viktor a menekült/bevándorló válságot. Emberéletekről ilyen színvonalon vitatkozni nem lehet, sőt, tilos.

Tragédia, hogy létezik abortusz, de valószínű, amíg a világ a világ, létezni is fog. Az államnak világnézettől függetlenül jól felfogott érdeke az, hogy minél kevesebb legyen. Az nem volna szép kifejezés, ha azt mondanám, hogy ez az egyház „érdeke” is, de ez az egyház küldetése is. Ezért e téren mindketten hivatottak az együttmunkálkodásra. Ha az egyház olyan radikális álláspontot képvisel, hogy csak az életveszélyben lévő anya esetében engedi a törvényi szabályozásban az abortuszt, akkor elszalasztja a lehetőséget az együttmunkálkodásra.

Azt a koncepciót fogalmaztam meg egy vitában, ami több helyre is behelyettesíthető, de mégis idepasszol leginkább, hogy ideális esetben teljesen szabad az abortusz, de senki sem követi azt el. Ugyanis örömében senki nem fordul ehhez a brutális, és valljuk meg, az emberi eszményektől távoli beavatkozáshoz.

Hosszan fogom idézni, de úgy érzem, hogy nagyon fontos, és éppen a konzervatív keresztény gondolkodók számára nagy tekintélyt, XVI. Benedeket, aki még Joseph Ratzingerként írta a következő sorokat:

„Úgy gondolom, napjainkban teljes határozottsággal kell megvilágítanunk, hogy sem az ész, sem a hit nem ígéri bármelyikünknek, hogy valaha is létezni fog a tökéletes világ. Nem létezik. Állandó várása, a lehetőségével és a közelségével való játék a legkomolyabb fenyegetés politikánk és társadalmunk számára, mert szükségszerűen származik belőle az anarchista lelkesedés. A pluralista demokrácia fennmaradásához, vagyis az emberileg lehetséges mértékű igazságosság fejlődéséhez és fennmaradásához nélkülözhetetlen, hogy újra megtanuljuk a tökéletlenség elfogadásának merészségét és az emberi dolgok állandó veszélynek kitettségét. Csak azok a politikai programok erkölcsösek, amelyek ezt a bátorságot élesztgetik. Megfordítva viszont erkölcstelen az a látszólagos moralizmus, amely csak a tökéletessel akar megelégedni. Lelkiismeret-vizsgálat szükségessége merül fel az egyházi és az Egyházhoz közeli erkölcsi prédikációk terén, mivel ezek túlfeszített követelményei és reményei elősegítették a menekülést a moralitásból az utópikusba.”* (kiemelés tőlem)

Ha egy kereszténydemokrata azért száll síkra, hogy minél inkább ellenőrzött és a nőt biztonságban tudó keretek között történjen az abortusz, azzal nem válik bűnrészessé, hanem a trauma enyhítésére siet. Ráadásul lehetőséget teremt arra, hogy az állam jelen legyen az abortuszhoz forduló nők döntésében, ami által akár döntése felülvizsgálatára is bátoríthatja a nőt. Ez a legfontosabb.

Hálával tartozom az égnek, hogy nem volt, és csak remélhetem, hogy nem is leszek soha olyan helyzetben, hogy ez a vívódás bennem felmerüljön. És csak remélhetem azt, hogy elég bátran, szeretetből tudnék akkor cselekedni, de az nem az én érdemem lenne, hanem a kegyelem ereje. Egy olyan helyzetben, amikor a nőt erőszak éri, és úgy fogan meg, semmiképp sem érzem illetékesnek a külvilágot a döntésben. Kevésbé radikális helyzetekben is el kell fogadni, hogy a döntő szó a nőé, ami ijesztő hatalom is egyben. Egy élet sorsa fölött dönteni, hatalommal rendelkezni, megrázó. Gyönyörű, de mélységesen szorongató is.

Soren Kierkegaard mutatott rá teljesen emberien az evangéliumi történetből Mária nagyságára. Mária „igen”-t mondott az Úrnak, és mi a Szentírást olvasva ismerjük az egész történetet, de Mária kortársai mit sem tudtak róla, a falu, a szülei, József. Meg kellett volna őt kövezni. És Máriában mindvégig ott lehetett ez a szörnyű szorongás, mégis szembenézett vele. Ezért nevezi őt hősnek Kierkegaard. Természetesen Mária esete teljesen egyedi, szinte még a Bibliában is (ha a Bibliában valaki csodás módon fogant, rendezett kapcsolatban volt), de emlékeztet minket arra, mennyire törékeny az ember, milyen hatalmas a felelőssége, és hogy döntéseinkben egyedül vagyunk.

Amikor egy nő párkapcsolaton kívül fogan meg, ugyanígy egyedül van, és az számomra teljesen mindegy, hogy miként történt a fogantatás. Sose kedveltem a szeplőtelen fogantatás dogmáját abból a szempontból, hogy egyiket sem tartom szeplősnek. Értem, hogy mit üzen a dogma, azt, hogy Jézus mentes volt az eredendő bűntől, és hogy ezért Mária is, de én egy emberi élet útnak indulását sem tudom, sem akarom szeplősnek nevezni. Egyedül van a nő roppant terhével, és itt a teher nem az emberi élet, hanem a felelősség a teher. Kicsik vagyunk ehhez mi, emberek, nők, mégis ezt a roppant ajándékot kaptuk meg, hogy belőlünk indul el az élet. Az Úr hallatlanul nagy bizalmat szavazott nekünk, amit csak remélni tudom, hogy megszolgálok, megszolgálunk.

Emlékeztetni kell itt is magunkat, hogy az abortusszal kapcsolatban is van bocsánat, éppen az a félő, hogy nagyon sok nő, aki abortálás mellett döntött, sokszor képtelen magának megbocsátani. Testén pedig örök nyom marad. Az a legfontosabb, nekünk keresztényeknek ezt kell képviselnünk, és erre kell bátorítanunk a nőket és férfiakat, hogy mély és bizalmi kapcsolatban éljék meg a szexualitásukat. De kényszerintézkedéseket nem lehet itt sem tenni, és itt nem lehet különösen.

Van még egy szempont, még pedig az a kérdés, hogy mikortól számítjuk személynek a magzatot. A világnézeti vita itt van. Hiszen ha a fogantatástól számítaná a világ, akkor tényleg tilos volna az abortusz, mert emberölésnek minősülne. Az ókor professzorom, Németh György tanította, hogy az ókori keresztények a születéstől számították embernek az embert! Ez rávilágít arra, hogy ez a kérdés nem fekete-fehér. Annyit a világi jog is elismer, hogy csak adott hétig szabad a beavatkozást elvégezni. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy bárhonnan is számítjuk személynek a magzatot, az akkor is egy induló élet, és kioltása minden esetben súlyos traumát okoz.

Az egyháznak és nekünk, kereszténydemokratáknak a feladatunk ebben a kérdésben az, hogy a mély és őszinte emberi kapcsolatok mellett, a személyes döntés felelőssége és annak tiszteletben tartása és az élet csodája mellett tegyünk hitet. Az pedig mindannyiunk felelőssége, hogy olyan társadalmat alkossunk, ahol a nők bátran, örömmel és bizalommal merik vállalni gyermekeiket!

 

* XVI. Benedek: A közép újra felfedezése. Szent István Társulat, Budapest, 2008. 246. o.

A borítókép a gyönyörű Angyali üdvözlet festmény Botticellitől szerkesztve, forrás: jesus-story.net.

* * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!

82 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lukacsikatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr4413775394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2018.03.24. 23:25:11

"Ha egy kereszténydemokrata azért száll síkra, hogy minél inkább ellenőrzött és a nőt biztonságban tudó keretek között történjen az abortusz, azzal nem válik bűnrészessé, hanem a trauma enyhítésére siet."

Röviden: de.

De nem is ez a lényeg. Ehhez nem kell "keresztény demokrataként" hozzáállni. Elegendő a józan ész és a liberális világunk alapjául szolgáló alapvető emberi jogok komolyan vétele.

A magzat ember. Joga van az élethez. Csak olyan esetben elfogadható a megölése, amennyiben az anya azonos szintű jogával kerül szembe (például toxikus terhesség).

Ennyi. Minden más szerecsen mosdatás.

Az abortusz korunk egyik utolsó igazi barbarizmusa.

...in the world 2018.03.24. 23:34:21

Felháborító, hogy csak most találtam rá a blogodra. Szuper jók a témák, és kíválóan írsz.

Egy új olvasód

Haloperidol 2018.03.25. 01:27:25

Lukácsi eléggé sajátos szempontból értelmezi az egyházi tanítást.
Nem nagyon van itt kérdés.
Az abortusz gyilkosság és pont.
Előfordulhat olyan, hogy gyilkosságot kell elkövetni, hogy megmentsünk vkit? Igen.
Bocsánatot nyerhet a gyilkos? Igen, ha őszinte bűnbánatot gyakorol, és vezekel vétkéért.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2018.03.25. 01:33:48

Huhú, mit fogsz te ezért kapni..!

Bicspesz Elek 2018.03.25. 01:43:37

Nekem az abortuszrol Nero csaszar jutott eszembe, aki hasba rugta mergeben a(z aktualis) feleseget, es az elvetelt. Kb ugyanez az eset felveti, hogy ki jogosult donteni az abortuszrol? Csak a no? Mindketten? Vagy ha a ferfi nem akar x y z notol gyereket, folyamodjon hasonlo modszerhez?
A fogamzasgatlas jobb dolog, inkabb erre menjen el az allami penz.
Vannak szituaciok, ahol helyes az abortusz(tul sok gyerek, veszelyezteti az anya eletet/epseet sb.), de a ki dont es mi alapjan bonyolult a kerdes...

rasztaszív 2018.03.25. 05:23:35

a Tanításban valahogy sehol semmi nyoma annak az idióta szaporodási kultusznak,ami a katolicizmusnak központi elemévé vált.vajon mitől hatja át mégis a rómaiak új birodalmi kultuszát?vajon miért volt erre szükségük?
ez semmi másról nem szólt,csak a szolgák,rabszolgák szaporításáról,mert azon alapult a hatalom.

az egy dolog,hogy valaki benyalja a világ legnagyobb átverését,de ne akarja már másokra is rákényszeríteni a hülyeségét!

DFK 2018.03.25. 06:59:59

3 esetben magyarázható az abortusz:
1. Az anya életét veszélyezteti a terhesség
2. A magzat súlyosan sérült, méltó emberi életre nincs kilátás
3. Nemi erőszak

Minden más eset elfogadhatatlan. A kényelmi abortuszt meg kell szüntetni. Az abortuszok döntő hányada sajnos ilyen.

rasztaszív 2018.03.25. 07:06:17

@DFK: semmilyen esetben nem elfogadható,ha a vallási hülyeségeit bárki valaki másra akarja erőltetni.

Ad Dio 2018.03.25. 07:06:23

@rasztaszív:

"az egy dolog,hogy valaki benyalja a világ legnagyobb átverését,de ne akarja már másokra is rákényszeríteni a hülyeségét!"

Az alapvető emberi jogok mint "hülyeség"? Érdekes koncepció...

Ad Dio 2018.03.25. 07:07:56

@rasztaszív:

Hol van abban a hsz-ban szó vallásról? Ne a prekoncepcióiddal vitatkozz, hanem a leírt szavakkal!

rasztaszív 2018.03.25. 07:12:49

@Ad Dio: az agymosás,mint alapvető emberi jog...?érdekes koncepció...

rasztaszív 2018.03.25. 07:13:19

@Ad Dio: az abortuszról,és a vallásról van szó.végig.

Ad Dio 2018.03.25. 07:16:19

@rasztaszív:

Abban a hsz-ban? Komolyan?...

omdG...

Ad Dio 2018.03.25. 07:18:10

@rasztaszív:

A magzat ember. Az embert megillető elidegeníthetetlen élethez való jogról van szó. A vallást te kevered bele erőszakkal, mert ígí szeretnéd elkerülni azt, hogy érvelned kelljen, védve a... védhetetlent.

rasztaszív 2018.03.25. 07:19:27

@Ad Dio: igen,ehhez szólt hozzá.

rasztaszív 2018.03.25. 07:20:33

@Ad Dio: a magzat nem ember.csak a te vallásod agresszív pöttyet.

Betteli 2018.03.25. 07:22:22

Találkoztam egyszer egy nővel, aki a második abortuszára készült. Házasságban élt, három gyerekkel, a legnagyobb fogyatékkal él (krónikus vesebeteg), és van egy ikerpár, mind általános iskola alsó tagozatban. Az első abortusza egy spirálos terhesség befejezése volt. A második pedig egy olyan együttlét miatt, amikor a saját férje nem volt hajlandó óvszert használni. Aki egyébként külföldön dolgozik, tehát a nő egyedül van. Mellesleg pont a fenti miatt úgy döntött, elválik.

Egyik sem fér bele a 3 említett esetbe, de ugye nem gondoljuk, hogy ez is "kényelmi" abortusz??? Hihetetlen, hogy felnőtt emberek ilyen skatulyákban gondolkodnak, amikor ezeknél jóval bonyolultabb helyzetek is vannak...

Ad Dio 2018.03.25. 07:30:18

@Betteli:

Az a gyerekember hol tehetett minderről? Mások bűnéért őt ítélték halálra. Ez így okés?

Ad Dio 2018.03.25. 07:31:34

@rasztaszív:

Szóval nem ember.
Megindokolnád ezt a véleményedet? Mitől lesz egy 12 hetes és egy perces magzat hirtelen emberré?

rasztaszív 2018.03.25. 07:36:52

@Ad Dio: például mert még nem született meg.de teljesen mindegy,hogy megindoklom-e,az emberek jó része szerint sem az,és a törvény szerint sem az.csak a te vallásod szerint az.pont ebben nyilvánul meg az agressziótok,ahogy ezt nem vagytok hajlandóak tudomásul venni.

Betteli 2018.03.25. 07:37:21

@Ad Dio: Milyen gyerekember...?

BiG74 Bodri 2018.03.25. 07:39:45

Hát, szerintem az is nagyon sokat dobna a téma boncolgatásán, ha nem csak vallásos oldalról sikerülne ránézni, pláne magyar keresztény demokrata, vagy mi, szemszögből.

Ad Dio 2018.03.25. 07:41:12

@rasztaszív:

": például mert még nem született meg."

Ahogy a 12 hetes sem, aztán mégis megilleti az élethez való jog.

"de teljesen mindegy,hogy megindoklom-e,az emberek jó része szerint sem az,"

Volt idő, amikor az emberek "jó része" szerint léteztek boszorkányok és a rabszolgaság tök elfogadható volt.

"csak a te vallásod szerint az."

Azért a természettudományt se hagydj ki a sorból. Merthogy a biológia szerint is.

"pont ebben nyilvánul meg az agressziótok,ahogy ezt nem vagytok hajlandóak tudomásul venni."

A természettudományt? Ja nem... azt te nem veszed tudomásul... szállj már le a vallásomról. Annk ehhez semmi köze.
Természettudomány, emberi jogok. Slussz. Érvelj ellene úgy, hogy nem terelsz.

Ad Dio 2018.03.25. 07:41:48

@Betteli:

A magzat. Aki ember. Tehet róla, hogy az apja egy barom?

BiG74 Bodri 2018.03.25. 07:42:03

@rasztaszív:
Ez tényleg nem olyan egyszerű ám. Honnan ember és ki miért döntött úgy, hogy onnantól?

Ad Dio 2018.03.25. 07:43:30

@BiG74 Bodri:

Olvastad a posztot, vagy csak a cím alapján kommentelsz? Egyébként a szerző véleménye semmiképpen nem tekinthető konszenzusos "keresztény demokrata" alapnak.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 07:51:17

@Ad Dio:
Postot? Milyen postot? Az is van? Basszus leragadtam a címnél, várj mindjárt! Megvan!

Te amúgy értetted amit írtam? A post nagyon jól hozza egy gondolkodó keresztény tépelődését, ami valljuk be nem jellemző egy keresztény demokratára, ami már politikai fogalom.

rasztaszív 2018.03.25. 07:53:45

@Ad Dio: a 12 hetes sem ember.a törvény szerint akkor lesz emberré,ahogy megszületik.a magzatkori védelem a leendő emberi mivoltnak szól.

azért az emberek jó részének véleménye,és a hatályos törvények együtt nem összevethetőek a középkori boszorkánysággal.akkor már érvelj úgy te is,hogy nem terelsz...

a természettudomány,és a biológia sem tartja kifejlett példánynak a magzatot.csak te.de nyilván a vallásodtól függetlenül...

rasztaszív 2018.03.25. 07:56:12

@BiG74 Bodri: nem egyszerű,de a hatályos szabályozás megfelelő.kellően kiterjesztett a védelem ahhoz,hogy ne lehessenek határesetek.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 08:11:59

@rasztaszív:
Számomra a megtermékenyítettlen petesejt is él. Az embrió pedig egy emberi lét potenciális kezdete az első osztodástól. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez egy nagyon összetett kérdés, melynek sok részéhez én egyedül kevés vagyok, mint mindenki más. Igen, van egy szabályozás, mely érvényes mindenkire és amely szabályozás kizárja a végleteket. Hagy lehetőséget az egyénnek a döntésre. Ezt a szabályozást viták között hozták meg, konszenzussal. Tehát, bár szerintem elfogadható és működő dologról van szó, azért részletei vitathatóak. Azon résletektől az egész nem fog változni.

Betteli 2018.03.25. 08:16:53

@Ad Dio: gyerekembernek a három már meglévő gyereket gondolom, és az ő életük, no meg az anyáé számomra fontosabb, mint egy tudattal még nem rendelkező sejtcsomóé.

Ad Dio 2018.03.25. 08:25:12

@rasztaszív:

" a 12 hetes sem ember.a törvény szerint akkor lesz emberré,ahogy megszületik.a magzatkori védelem a leendő emberi mivoltnak szól."

Tisztázzuk: ez a te véleményed és nem egy tény. Ráadásul Légy oly jó és indokold meg, hogy miért épp 12 hetes kortól védjük a "leendő emberi mivoltot"?

"azért az emberek jó részének véleménye,és a hatályos törvények együtt nem összevethetőek a középkori boszorkánysággal.akkor már érvelj úgy te is,hogy nem terelsz..."

Hidd el: a középkori emberek pont úgy meg voltak győződve a maguk agyréméről, mint te a tiedről. Akkoriban ez volt a tévedés, ma a tied az. A világ meg halad. remélem hamarosan elfelejtjük ezt a barbarizmust.

"a természettudomány,és a biológia sem tartja kifejlett példánynak a magzatot.csak te.de nyilván a vallásodtól függetlenül..."

A biológia szerint a 12 ÉVES gyermek sem kifejlett példány. Megölhető lenne ez alapján egy kisiskolás is? Francokat! A "kifejlettségnek" (jelentsen ez a gumifogalom akármit) semmi de semmi köze a fajhoz tartozásnak. A genetikai egyértelműen azonosítható egyedi élet az ami a biológia szerint az adott faj meghatározója. Ennyi. Ne erőlködj: a biológia szerint a magzat ember 12 hetes kora előtt is. A 12 hetes kor előtti jogfosztás kizárólag azt a célt szolgálja, hogy megölhető legyen.

Ad Dio 2018.03.25. 08:26:30

@Betteli:

Igen. Ezt értem. Ezen az alapon ölték meg még száz éve is az öregembereket bizonyos környékeken miután már nem tudták ellátni magukat.

Ad Dio 2018.03.25. 08:30:16

@BiG74 Bodri: @rasztaszív:

"Ezt a szabályozást viták között hozták meg, konszenzussal."

Ez egy érdekes felvetés. Sajnos nincs időm kifejteni, de a lényeg az, hogy a kérdés az, hogy mi az erősebb egy liberális demokráciában: a megkérdőjelezhetetlen jogelv, avagy a többségi vélekedés? Vajon többségi vélekedés alapján fel lehet-e függeszteni egy olyan alapvető jogelvet, mint az élet védelme?

Üdv mindenkinek. Raszta: ne dühöngj, árt a szépségnek ;-)

Betteli 2018.03.25. 08:36:58

@Ad Dio: még mindig nem látom, hogy lehetne egy lapon említeni a sejtcsomót egy fiatal vagy öreg emberrel...

rasztaszív 2018.03.25. 08:43:38

@Ad Dio: de, tény,a törvény szerint akkor lesz emberré,ahogy megszületik.egyébként meggyőzhető vagyok,hogy ne pont 12 hét legyen a választóvonal,de szerintem az a fontos,hogy ne lehessenek határesetek,ez pedig azt már kizárja.

tehát a törvény is téved,a lakosság nagy része is téved,csak te tudod az igazat.na,erről a hozzáállásról beszélek.és te csak hozod az újabb példákat...

de a "megszületettségnek" már van némi köze az önálló,egyedi létezéshez...ne erőlködj,a biológia szerint is:)ha már szavakba kapaszkodsz...

Olliék 2018.03.25. 08:44:34

Az abortusznak magánügynek kellene lennie. Pont azért, mert valaki vallási alapon elutasítja, valaki pedig képes felmérni a saját helyzetét, és számára helyes döntést hozni.
A fogamzásgátlás semmilyen támogatást nem kap, egy minőségi csomag óvszer 800+ aki pedig azzal jön,hogy nem.kell sexelni, az bekaphatja.
Szakmai gyakorlaton voltam egy olyan tanácsadóban, ahol az abortusz előtt el kellett menni.
Hát most mit mondjak. Az amúgy is lelkileg halott nőkben elképesztő lelkiismeretfurdalást kell kelteni. Pl ilyen szöveggel,hogy adja örökbe. Akkor felteszem a kérdést. Miért nem.fogadja el a meddő,hogy isten ezt akarta? Ez egy csiki-csuki játék....
Egy olyan világban,ahol gond nélkül kirúgnak ha terhes vagy, ahol nem vesznek fel mert pici gyereked van magánügynek kell lennie a családtervezésnek. Egy olyan világban,ahol a nők évtizedekig szedik a fogamzásgátlót, mert a gumi nem ad akkora élvezetet. Egy olyan világban,ahol válás után a gyerekekkel egyedül marad, és mindent egyedül kell megoldani, mert a java le van tudva a miminum tartásdíjjal....Mert mindenki élethelyzete más. Én spec nem vagyok vallásos, de marhára unom már, hogy az egyházak döntenek mindenben.

satie · http://321.hu/sas 2018.03.25. 08:48:28

Több mindennek egyetértek, és több mindennel nem, amivel nem:

Egyrészt a legsúlyosabb téma szerintem nem az abortusz, legalább ugyanilyen súlyos az eutanázia és még sorolhatnám, a legsúlyosabb pedig szerintem a halálbüntetés. Szerencsére a XX. század második felére Európában ez már alkotmányosan és nemzetközi szerződések szerint is tilos.

Abortusz: először is tisztázni kell a fogalmat, például a vetélés elősegítését ma az orvoslásban nem abortusz, de természetesen nevezhetjük annak. Ahogy az összefoglalást olvasom, a mai keresztények többsége bűnnek tartja az abortuszt 2 alapon: 1: lélekkel bíró személynek tartja az embriót. Ez ellentmond a korszerű tudománynak, iróniamentesen mondom: elvethetjük. A 2. az érdekesebb kérdés, itt azt latolgatja a kereszténység, hogy a még lélekkel, se érző, sőt még keringési rendszerrel sem rendelkező embrió, korai élő sejthalmaz élete megszüntethető-e azon az alapon, hogy a magzattá való fejlődés lehetőségét hordozza néhány indokolt esetben, mindenek előtt, amikor az orvos látja, hogy az embrió például rossz helyen való megtapadással az anya életét közvetlenül veszélyezteti és szinte biztos, hogy az embrióból sem lesz magzat vagy további fejlett állapot.

A fenti esetben keresztényként az egyértelmű álláspontom, hogy igen: ha az embrió, mint feltételezett magzattá váló entitás az anya életét követlenül veszélyezteti és valószínűleg maga sem tud magzattá, vagy magasabb szintű fejlettségi állapotúvá válni és lehetőség van az értelmetlen, vélhetően kettős tragédia elkerülésére, akkor nem, hogy nem bűn, hanem a fejlett orvostudomány és a keresztény erkölcs szempontjából egyenesen erkölcsi kötelesség a gyilkosba forduló terhesség megszakítása és ezáltal az például az életképes gyermek szülésére vágyó nő életének megmentése.

lucernaböde 2018.03.25. 09:10:50

@Ad Dio: A biológia szerint a 12. hét előtt még csak nem is magzatról beszélünk, hanem embrióról. A 12. héttől lesz magzat. Akkorra lesz képes a méhlepény segítségével összekapcsolódni az anyai keringéssel. Aztán a méhen belüli élete alatt magzatnak hívja a biológia (szigorúan!), majd a születés után újszülöttnek, és így tovább.
Az, hogy mikortól tekintjük embernek, az annyiban biológiai kérdés, hogy a fajnév minden életszakaszában ember (Homo sapiens sapiens). A többi filozófiai kérdés.
Az biztos, hogy egy 12 hetes magzat még tudattal nem rendelkezik.
"A genetikai egyértelműen azonosítható egyedi élet az ami a biológia szerint az adott faj meghatározója." Ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Az egyed az ami/aki él, a faj pedig rendszertani kategória. És hogy kerül ide a genetika?
Ha hivatkozol a biológiára, akkor légyszi ügyelj a pontosságra! Amit írsz, félrevezetően tudományosnak hangzik, de valójában nem az.

Párhuzamos 2018.03.25. 09:15:39

Szerintem nagyon jó a blogod, és megnyugtató, hogy az ember nincs egyedül a kétségeivel. A kommentekkel ne nagyon törődj, sajátos népi hagyománnyá vált ily berkekben a pápát is habzó szájjal szidni...

És a kik fölöttem szóltak: azért gondoljatok bele, ha az abortusz bűn is, kik vagytok ti, hogy megítéljétek? Ki dobja az első követ? A megélhető, szerethető kereszténység lényege nem feltétlen az eredendő bűn okozta örök szorongás, hanem az elfogadás és megbocsátás, a bűnbocsánat. Mind vétkezünk, csetlünk-botlunk az élet rögös útjain, és ha bolgogok is a lelki szegények, az ember többnyire tudja azért, miben vétkezett, mikor, hol és miért. A hit a teremtő Isten vigasza és kegyelme. Megbocsát és felemel.

Isten bocsássa meg, nem értem és nem szeretem különösebben a melegeket, de: "ha két ember szereti egymást, ki vagyok én, hogy megítéljem?" (Ferenc pápa). Belegondolni is borzasztó, mit jelenthet ily vágyakat hittel megélni, és mennyit érhetnek az idézett szavak.

"Kényelemből" és az ifjuság riadt közönyével elvetet valaki egy 16 évesen, egy perspektíva nélküli diákszerelmből foggant gyermeket. Úgy 60-70 évig hordja még magával terhét és hiányát. Eszébe jut majd újra és újra, és beszélni se lesz róla kinek. Ránéz a valóságos, megszületett gyerekeire, aztán az unokákra, mi lett volna ha, mi lenne most vele? Tapasztalataim szerint inkább férfiak hajlamosak fundamentalista álláspontokat posztolni, nekik üzenem, hogy a fenti történet az anyátok, feleségetek, húgotok és leányotok, a kollégátok és a szomszédasszony élete is lehet (ti vagytok az utolsók, kivel megosztanák) - megtagadnátok-e tőle a bűnbocsánatot?

A fanatizmus a hit mételye. A keresztes háborúk, inkvizítorok és a muszlim terroristák közös nyelve. Rosszabb mint a hitetlenség, mert erkölcsös, jó ember az ateista is lehet. Ím még egy példa, mily nagy az Isten. És mily kegyelmes.

Párhuzamos 2018.03.25. 09:20:27

@rasztaszív: csak a pontosság kedvéért, a törvény szerint az embert a fogantatás pillanatától illetik jogok, már ha élve születik. Ez réges rég így van, és kimondottan fontos, pl. öröklési szempontból, h. ti a méhmagzat is örökölhet, ha az örökhagyó halálakor már megfogant.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 09:22:36

Kereszténydemokrata mondhat bármit, ez ugyanis egy politikai eszme.

Keresztény viszont nem mondhatja a keresztény tanítás ellenkezőjét.

Megkönnyíteni a bűnt önmagában is bűn. Azaz "kényelmes" körülmények biztosítása az abortuszhoz KERESZTÉNYELLENES cselekedet. A bűnt NEHEZÍTENI kell.

Kevered a bűn megbocsátását a bűn támogatásával.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 09:24:01

@rasztaszív:

Az állam alapja, hogy a hatalom erőltet dolgokat. S ez akkor is igaz, ha az eszmei alap vallásos, s akkor is, ha nem az.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 09:27:12

@rasztaszív:

A tudomány szerint az ember nagyjából 12-14 éves korára tekinthető kifejlettenk biológiailag, pszichikailag meg 16-17 éves korára.

Szóval nem róható fel Hitlernek, hogy megölt zsidó gyerekeket, hiszen ezek még nem voltak a szó valódi értelmébenn emberek. Hibáztassuk Hitlert csak a felnőtt zsidókért.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 09:28:53

@Olliék:

Legyen a nemi erőszak is magánügy! Mindenki dönthesse el szabadon, hogy meg akar-e erőszakolni valaki mást vagy sem. Nincs ok itt, hogy az állam ebben belepofázzon.

Párhuzamos 2018.03.25. 09:33:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a kicsit is modern államnak a saját kikényszeríthető normái megszegését kell szankcionálnia, nem a "bűnt nehezíteni". Előbbi jogi és nem mellesleg szociológiai, politikai kategória, utóbbi morális.

Én hívőként kétszer is meggondolom, hogy mást megbélyegezzek, pálcát törjek felette. Mert ez is vallási parancs.

Amúgy tőlem ha valaki tanácsot kérne, abortusz ügyben, nyilván azt mondanám neki, hogy ne tegye, mert egész életében bánni fogja. De nem mondanék neki olyan radikális marhaságokat, hgoy a pokolra kerül (hát honnan tudnám én azt), és nem viszonyulnék az illetőhöz másként utána se. Legalábbis nagyon törekednék rá.

Kinyújtott ujjal rámutatni valakire és megnevezni bűneit - könnyű. Megbocsátani nehéz. Mégis melyik Jézus tanítása?

Párhuzamos 2018.03.25. 09:34:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a későbbi hozzászólásaid, remélem, ironikusnak szántad :)

Sorrybori77 2018.03.25. 09:35:27

Egyelőre ott tartunk, hogy még a tudomány sem tud pontos választ adni arra, mikortól számít embernek a magzat, akkor nehogy már a kereszténydemokrata párt vagy Ad Dio megmondja itt nekünk. Kész röhej. A kérdés ebből kifolyólag inkább filozófiai, mintsem tudományos. Ennyi erővel a kivert spermiumokat is tessék szépen védőgázas csomagolásba elraktározni, és minden este térdepelve imádkozni előtte.

rasztaszív 2018.03.25. 09:35:29

@Párhuzamos: tehát feltételesen,és nem teljes körűen.embernek a születésétől számít.

rasztaszív 2018.03.25. 09:40:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és olyan is van,aki valahol megreked mentálisan...:(

vergyula 2018.03.25. 09:50:57

@BiG74 Bodri: "Számomra a megtermékenyítettlen petesejt is él." - Vigyázzunk, akkor a menstruáció is gyilkosság! Ráadásul ilyen alapon a spermiumok is élnek (mondjuk tényleg élnek), tehát egy jó onanizálás gyakorlatilag tömeggyilkosság.

Sorrybori77 2018.03.25. 09:51:43

@satie: jajj az ilyenek mindig úgy szeretem! Mit jelent az, hogy keresztény vagy?! Kifejtenéd nekem légyszi?! Ja várj lehet tudom, ezzel valójában azt akarod hangsúlyozni, hogy te aztán különb vagy mindenki másnál ugye? Egy erkölcsi mintapéldány vagy, egy tisztességes, becsületes, csupa szív ember, akinek valójában az ég adta világon semmit sem kell tennie ennek érdekében, elég ha csak magára aggasztja a "keresztény" jelzőt, és ettől aztán most mindenki boruljon meg előtted. Micsoda megkülönböztető jelző, micsoda megtiszteltetés! Köszönjük, hogy benézett ide közénk és keresztényként megosztotta velünk nézeteit, a mindent eldöntő egyetlen igaznak vélt álláspontot! Tjűűh...de tudod mit?! Rád aggasztom én a helyes jelzőt: EGY MEGRÖGZÖTT TÉVESZMÉS, AKI HISZ A CSODÁKBAN (a keresztény helyett tessék ezt beilleszteni, máris jobb lesz olvasni az irományait!!!)

ui: ja és hogyhogy nem a tempomban vagy így vasárnap reggel hoppácska? Ja várj, lehet ezt is kitalálom mert "keresztényként" NEM IS JÁRSZ TEMPLOMBA!!! hahahaha

vergyula 2018.03.25. 09:55:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Semmi gond a kereszténység törvényeivel, szerintem a keresztényeknek kötelességük betartani őket. A többieknek meg nem. És ne akarják a keresztények másokra is rákényszeríteni a szabályaikat. Az erőszakos hittérítés az iszlámhoz teszi hasonlatossá őket, vedd észre.

2018.03.25. 09:58:29

A keresztények maradjanak meg a saját házuk táján és csak a keresztények életébe pofázzanak bele (ez nem a posztolónak szól, hanem a kretén kommentelőknek). És tegyék mindezt állami támogatás nélkül. Feltéve, hogy úgy akárcsak egyetlen egyház is képes lesz fentmaradni.

Írta valamelyik idióta, hogy neki már a petesejt is élő (ami egyrészt igaz, másrész mivel ezzel arra utalt, hogy az is ember, nagyon hamis), ezek szerint minden menstruáló nőt meg kell büntetni, hiszen megölt egy embert.

A szélsőséges vallásértelmezés, vagyis a fundamentalizmus károsabb, mint a vallások teljes betiltása lenne. Lásd: Iszlám Állam, amitől a fundamentalista keresztények kicsit sem különböznek.

Az abortusz az anya felelőssége, keresztény logikával az Isten az anyára ruházta a döntés jogát, ebbe kibic nem szólhat bele. Ha az anya az istennek nem tetsző döntést hoz, majd megbűnhődik érte.
Valmelyik kretén kényelmi okra hivatkozik: a jogszabály elég konkrét és szigorú szabályokhoz köti a terhességmegszakítást és egyik sem a kényelem.

Sok keresztény szidja a muzulmánokat a vallási szabályaik másokra kényszerítése miatt, erre ugyanez a sok keresztény a saját vallási szabályait akarja mindenkire rákényszeríteni. Mert csak.
Európának elege lett a sötét középkorból, nem kellene visszahozni.

vergyula 2018.03.25. 09:59:14

@Sorrybori77: Ugyan már, simán lehet kommentelni mise közben telefonról. Amúgy én nem vagyok keresztény, de meggyőződésem, hogy a templomba járás nem szükséges feltétele a kereszténységnek. (és nem is elégséges, szóval a templomba járástól nem lesz keresztény az ember)

satie · http://321.hu/sas 2018.03.25. 10:03:12

@Sorrybori77: ezt most miért kellett? Keresztény vagyok, az csak annyit jelent, hogy nagyjából elfogadom Jézus legfőbb tanítását, hogy próbáljunk összefogni, egymást segíteni a természetes konfliktusaink ellenére is, én úgy érzem, hogy ez fontos, és mivel így érzem, ezért próbálok másokat is erre ösztönözni.

Olliék 2018.03.25. 10:24:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Veled kapcsolatban jutott eszembe egy szülőtársam,aki épp bíróságra jár,hogy a gyerekeit védje.
Szép házasság,3 gyerek majd a válás. Apuka minimum tartásdíj, anyuka nulláról,a szülőkhöz hazaköltözve egyedülálló anyuka lett. Felnevelte a 3 gyereket, diplomát adott nekik a maszek melójából. Most,hogy a rendkívüli kereszténység feltalálta a szülőtartást, az apukának nem nevezhető semmirekellő bíróságra ment,mert őt tartsák el azok a gyerekek, akikhez csak genetikai okokból van köze. Mert a munka 99%)át anyuka hozta össze. Azért 3 diploma nem olcsó.
Igen. Erről pont te jutottál eszembe.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 11:15:14

@vergyula:
Sok dolog él, biológiai értelemben. De melyik élet elvétele, megrövidítése számít bűnnek, gyilkosságnak?

BiG74 Bodri 2018.03.25. 11:22:03

@Ylim:
Nem arra utaltam kedves idióta!

csakférfi 2018.03.25. 11:22:39

A nő joga eldönteni hogy anyává válik.
Sem isten sem ember ezt a jogot nem vitathatja.
Bűntudata akkor lesz.....van mert ezt egyesek gyilkosságnak titulálják.
Elég büntetés ez a nőnek.
Még rugjunk bele.
Adja örökbe......bakker akkor aztán tényleg egy életre megmyomorítsuk.
Hány olyan náci gyilkos van aki leélte az életét emberek százai....ezrei kivégzésével. Vagy diktátor.
Vagy Brevik aki gyerekeket mészárolt le békében saját döntéséből.
Hagyjuk már a nőknek meg ezen jogát.
Nem jókedvében teszi. Vívódik,mérlegel és dönt.
Minek ezen ennyit agyalni.

Olliék 2018.03.25. 11:31:48

@csakférfi: Azért mert ítélkezni mindig könnyebb mások élete felett. Ez is egyfajta hatalom. Ami az igazi kereszténységtől igen távol áll. Mégis azok ítélkeznek,akiknek isten tanítása szerint nem lenne szabad.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 11:39:21

@csakférfi:
Sokféle ember, és sokféle eset létezik. Az anya szónak is van egy egyszerű biológiai értelme, és egy kiterjesztett. Szerintem ezért is kell egy szabályozás, amelyen belül van mozgástér az abortuszra. A keresztény egyház hozzáállása igen merev, dogmatikus, ami érthető, mert nem az egyén felől közelít a vallásos elvek felé, hanem kivülről a vallás tételeiből. Ebben újdonság számomra ez a bűnnek az egyén magánügyévé tétele, mely őt terheli, és neki kell majd elszámolni a megfelelő helyen, persze a polgári rend betartása mellett.

Párhuzamos 2018.03.25. 12:16:31

@rasztaszív: az "ember" nem épp egy polgári jogi kategória, bármily furán hangzik. A foggantatástól kezdve rendelkezik az ember jogalanyisággal, ha élve születik. A születéséig ún. függő jogi helyzet van, de - na nem egy gyakori eset - a meg nem született gyermeknek is lehet pl. törvényes képviselője, ez a méhmagzat gondnoka. Ez mindig is így volt.

A poszt meg a kommentek nagy része, a sajátjaim is ideértve, nem is erről, hanem a dolog morális, vallási megítéléséről szólnak.

Párhuzamos 2018.03.25. 12:20:02

@satie: a kereszténységhez az bőven elég, nyugi.

@Ylim: egyes egyházak olykor valóban sokat tesznek az ilyen egyházellenes kirohanásokért. Nem mentem őket, sőt, igen kritikus vagyok bizonyos jelenségekkel. Csak azt ne feledd, hogy az egyházak is földi, világi intézmények gyarló emberekkel.

A katolikus egyházat minden katolikus hívővel azonosítani olyan, mintha minden magyar állampolgárt azonosítanánk a kormánnyal, jelen esetben a Fidesszel (vagy korábban épp a Gyurcsánnyal, lehet választani).

rasztaszív 2018.03.25. 12:26:38

@Párhuzamos: ha tényleg a pontosság kedvéért,a törvény szerint nézzük,akkor nézzük is úgy.tehát a születéséig csak részleges,és feltételes jogai vannak a magzatnak.amik csak akkor érvényesülnek,ha megszületik.

Párhuzamos 2018.03.25. 12:35:57

@rasztaszív: ebben szakmailag nem értünk egyet, valaki vagy valami vagy (teljesen) jogképes, vagy nem jogképes. Ebben a Ptk. 2.2. § (1) bek. se tesz különbséget. Viszont önrevíziózva: a méhmagzat gondnokát átkeresztelték a magzat gyámjára :)

Az viszont igen régen alapvető szabály, hogy az ember a fogantatatástól a halálig jogképes. (Más kérdés, hogy melyiken mit értünk.)

Nincs viszont a magzatnak cselekvőképessége, viszont az meg a születése után sincs még.

$pi$ 2018.03.25. 12:52:52

"Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja."

Hát akkor miért nem kerested, hogy mi lehet Jézus álláspontja az abortuszról? Meg sem próbáltad!

Segítek: Az ószövetség szerint abortuszt a papok végezhetnek keserű főzet segítségével, amit a terhes nőnek akkor kell meginnia, ha a férje úgy gyanítja, hogy megcsalta a feleség. Ez a törvény az ószövetségben. Jézus pedig azt mondta, hogy minden törvényt az utolsó vesszőig meg kell tartani. Nyilván ezt is.

kenyérdobáló 2018.03.25. 13:09:15

Még egy ajánló: talán a glossza blogon, de mindenképp valahol a blog.hu-n olvastam nemrég egy összefoglalót a fogantatásról.

rasztaszív 2018.03.25. 13:13:22

@Párhuzamos: a törvény csak a jogképessé válás lehetőségét ismeri el,innen a feltételes mód.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 13:36:39

@vergyula:

Azt mondod, minden törvény csak arra legyen hatályos aki egyetért vele

szelidorzo 2018.03.25. 14:18:53

Az abortusz igen is sok esetben hasznos kényszerűség. Egy meg nem született élet még mindig kisebb hiba, mint egy kínokra ítélt megszületett.

Arról nem is beszélve, hogy a felcsuti gyökér és az álkereszténydemokrata Semjén esetében igen hasznos lett volna ha abortuszra kerül a sor. Egy nemzet szenvedett volna kevesebbet.

Olliék 2018.03.25. 15:17:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Szerintem azt,hogy a vallási "törvények" csak a hívőkre vonatkozzanak, a kívülállóknak saját döntésük legyen.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.25. 16:56:23

@Olliék:

Legyen ez így az állami törvényekkel is? Azok is csak azokra vonatkozzanak, akik egyetértenek velük?

Olliék 2018.03.25. 18:32:22

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem! Törvényeket épeszű, tanult emberek hozzanak, ne pedig egyházi divatkeresztények.

heizer 2018.03.26. 14:18:28

"Ha egy kereszténydemokrata azért száll síkra, hogy minél inkább ellenőrzött és a nőt biztonságban tudó keretek között történjen az abortusz, azzal nem válik bűnrészessé, "

DE. A katolikus tanítás szerint még az oltáriszentséget is meg kell tagadni attól a keresztény politikustól, aki az abortusz - a tanítással nem összeegyezhető esetét - támogatja. De a többi keresztény vallás ettől lehet eltér, nem tudom.

Aki a biztonságos abortuszt támogatja, csak azért tűnik felmenthetőnek, mert a dolog annyira hétköznapivá és elterjedté vált, hogy bármilyen enyhítésére törekvés pozitív színben tűnhet fel, valamiféle ál-keresztényi szempontból.

Azért mert az Isten az anya kezébe adta ezt a döntést, nem lehet az mellett érvelni, hogy az abortusz lehetőségét meg kell tartani. Az Isten minden embertársunk életét a kezünkbe adta, aki az életünket negatívan befolyásolja, hiszen elvileg képesek lennénk őket megölni is, mégsem vált a gyilkolás elfogadottá, ha annak áldozata megszületett ember (kivéve ugye a jogos önvédelem esetét).
„Sejtcsomó”, és a "még nem ember":
A megtermékenyült petesejt a mag. A beágyazódott magzat azt jelenti, hogy a mag termékenyült vagy a termés kötődött. Még ekkor is előfordul (minden negyedik terhességnél), hogy vetélés történik, pusztán biológiai okok miatt. Ami azt jelenti, hogy igen nagy (cca 75%-os) valószínűséggel a magból termés lesz. Ez a mezőgazdaságban nem számít rossz aránynak, sőt. A beágyazódott életkezdeménynek éppen olyan optimálisak az életfeltételei, mint a jó földbe vetett magnak.

Abból a magkezdeményből (ami csak és kizárólag a két ivarsejt egyesüléséből jön létre, vagyis a menstruáció NEM tömeggyilkosság !!! ) potenciálisan, a rendelkezésre álló feltételek mellett, IGEN NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL - ember lesz.

Ugyanúgy, ahogy a jó földbe hulló gabonamag. Abból - potenciálisan, a számára megfelelő - sőt, ideális - körülmények között - nagy valószínűséggel búza lesz. És ha valaki letapossa, kitépi egy gazda veteményét - sőt, ha a vetett földet kiforgatja- az károkozás a jog szerint is, erkölcsileg is, mindenhogy!

Akárhogy nézem, aki a potenciális emberi élet feltételeit megszűnteti, az öl.

Külső körülményekre:
- Nehéz egyedi anyagi és egyéb helyzet: mindig volt, és mindig lesz. Ha nem ölünk meg mást, aki miatt az életünk úgy alakul, ahogy, akkor miért a legártatlanabbal tesszük??? Mi ebben a ráció??? Sőt, jogos???
- Betegnek születik: Persze hogy nehéz, ki mondta, hogy nem. De ha az élő gyereked lerobban egy autóbalesetben, akkor őérte küzdeni fogsz, és bízol benne, hogy az orvostudomány majd segít, és vállalsz minden áldozatot? A nem megszületett esetében miért nem?

Álszentnek érzem azt az érvelést, hogy ha megpróbálunk mindenkit meggyőzni, hogy ne tegye, az elég, nem kell a korlátozás, bízzuk rá a döntést. De ez alapján a teljes jogrendünket nyugodtan eltörölhetjük, aztán ha valaki mégis másképp dönt, majd vállvonogatva lehet ismételni, hogy nem szabad elítélni.

DE!

Mivel ilyen borzalmas fundamentalista álláspontot képviselek, egy valamit szeretnék még mondani:

A társadalom óriási erőforrásokat mozgat meg azért, hogy az emberek, bizonyos erkölcsileg nem helyesnek mondott döntéseket ne hozzanak meg! Kismillió egy segélyformát, óriási szociális hálót tartunk fenn azért, hogy azok, akiknek az élete mások miatt nagyon rosszul alakul, ne öljék meg, verjék el, stb. a tanárukat, a főnöküket, az üzlettársukat, az exüket, a banki ügyintézőjüket, a szüleiket, a szomszédjukat, a dílerüket vagy éppen a politikusaikat. Ezek hatékonysága vagy jó, vagy rossz, de azért az esetek többségében a fenti tényállások nem következnek be.

Szóval igen, ha azt mondjuk keresztényként, hogy az abortusz tilos, akkor a helyes kereszténydemokrata politika az, ha azon munkálkodunk, hogy létezzen egy olyan szociális háló, amely lehetővé teszi a pozitív döntés meghozatalát! Amikor az örökbeadás valódi alternatíva, de az állami ellátás sem azt jelenti, hogy a gyerek potenciálisan bűnöző lesz (ez miatt elvenni egy emberéletet egyébként olyan szinten nonszensz, hogy arra szavak nincsenek). Amikor a családi pótlék, az adókedvezmények, szociális lakások, vagy egyszeri nagyobb vagy nagyobb rendszeres anyagi juttatás (amit az illető a megélhetésétől kezdve, bébiszitteren át, a tanulmányok folytatásától a plasztikai sebészen át költhet) segítik a szülőket, és különösen azokat, akik egyedül maradtak. Amikor olyan az oktatási, egészségügyi és szociális háló, hogy mindenkinek emberhez méltó módon nyúl a hóna alá, és bizosít életesélyt. Egy ilyen rendszer egyébként az abortuszoktól függetlenül is támogatandó.

Akkor van esély arra, hogy a társadalom tényleg el tudná fogadni azt, hogy az abortusz be van tiltva. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy addig az abortusz rendben van, vagy hogy bárkinek támogatni kellene.

Olliék 2018.03.27. 18:39:34

@heizer: Szerintem egy krízisben lévő nő nagy ívben tesz a keresztényi értékekre.
Ülljetek össze,imádkozzatok, önkénteskedjetek, adományozzatok, mit bánom én. De ne erőltessétek a nézeteiteket senkire. Senkinek sem vagytok a bőrében, nincs jogotok sem ítélkezni, sem dönteni más sorsok felett.

heizer 2018.03.28. 09:08:25

@Olliék:
1. Szerintem egy krízisben lévő nőt éppen úgy lehet segíteni ateista jó szóval, mint keresztényivel. Nem tudom feltünt e de nem azzal kívánnám kezelni az abortuszt, hogy- mint sokan hiszik - mutogatunk rá, hogy gaz gyilkos, bűnös, stb (egyébként az elkövetett tette az az, a keresztényi értékrendtől függetlenül, pusztán a józan, polgári erkölcs talaján állva is).

2. Hát nem tudom. Ha egy teljesen névtelen kommentelő, egy gyakorlatilag semmilyen kormányzati befolyással és hatalommal nem rendelkező politikus blogján (melynek a neve: Kereszténydemokrata útkeresés) elmondja a semmilyen relevanciával nem bíró álláspontját (gyakorlatilag akkor, amikor már a topik behalt), az már a nézeteim erőltetése. Értem.

3. "Senkinek sem vagytok a bőrében, nincs jogotok sem ítélkezni, sem dönteni más sorsok felett."
Világos. mivel a magzat más "bőrében van", így gyakorlatilag nyugodtan lehet dönteni a sorsa felől.

Elmondanám: egy szülő elég sok olyan döntést hoz, amely a gyereke sorsát drasztikusan befolyásolja. Sőt: egy csomó felnőtt döntése, még több másik felnőtt sorsát komolyan befolyásolja. Ezen döntések közül csak két olyan van, ahol a nyilvánvaló, a másik életére törő agressziót a társadalom és a jog elfogadja: az önvédelem és az abortusz! A különbség a kettő között az, hogy önvédelem esetén a támadó, döntésképes egyén agressziójával szemben védekezel, míg az abortusz esetén, egy olyan magatehetetlen ember életére törünk, akinek egyetlen bűne az, hogy van.

Olliék 2018.03.28. 13:02:12

@heizer: Én nem ítélkezem. Ez a különbség. Hiszem azt,hogy az abortuszt nem 5 perces gondolkodás után dönti el az ember. Pláne,hogy 20év jövőt kell megjósolnia. Amit előreláthatólag egyedül kell végigvinnie.
Vallástól függetlenül hoz meg az ember ilyen döntést. És sajnos egyedül. Nem.lehet szerződést kötni az állammal,az apukával és az egyházzal, ha beüt a szar, ( állásvesztés,válás,betegség) márpedig az egyik minimum beüt, hogy akkor engem tessék segíteni. Mert akkor meg jön a másik oldal,hogy minek vállaltad?
Hiszem azt,hogy az emberek képesek józanul mérlegelni.

heizer 2018.03.28. 14:08:41

Miért tűnteted fel pozítív tettnek azt, ha valaki nem ítélkezik?

Mindannyian ítélkezünk, nem kell úgy tenni mintha nem. Megítéljük az anyát, aki megszülte, de a szemétbe dobta a gyerekét, vagy akármelyik embertársunkat aki bűntettet követ el. De az én személyes ítéletem semmilyen hatással nincs annak életére, akivel ezt megteszem, pláne ha nincs köztünk személyes kapcsolat, és nem vagyok bíró vagy ügyész.

Gyakran idézik hibásan Jézusnak ezt a mondatát (én sem ítéllek el), ami egyrészt nem arra vonatkozik, hogy az asszonyról vagy tetteiről ne volna véleménye, másrészt a bűnbánatról, a megbocsátásról és az életének a megváltoztatásáról szól (mert azt mindig lehagyják, hogy "menj, de többet ne vétkezzél").

Én álszentnek érzem ezt a hozzáállást. minden tettről és emberről megalkothatom a magam ítéletét (természetesen a körülményei figyelembevételével), ahogy ezt meg teszi mindenki más is, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy szeretettel és megbocsátással vagy segítő szándékkal forduljak felé - akkor sem, ha ez a véleményem nem pozitív.

Én meg hiszem azt, hogy 5 perc gondolkodással belátható, hogy az abortuszra vonatkozó döntést nem szabad meghozni.

Ma már elég sok minden van: emelt csp, adókedvezmény, ingyenes óvodai-iskolai étkezés, önkormányzati segély, munkaidő kedvezmények, ami segít a gyerekes szülőknek, szóval, kvázi van "szerződés" ami segít. Aztán lehet követelni tartásdíjat, és bizony lehet segítséget kérni az egyházaktól, és annak segítőitől is.

A "Minek vállaltad?" kérdésre igazán frappáns válasz szerintem a "Miért, meg kellett volna ölnöm?"!

Figyelj, az életben hány olyan dolog történik, ami nincs bekalkulálva és beüt a szar??? Kirúgnak, tönkremész, elhagynak, baleseted lesz, anyádat kell ápolni...! Millió dolog amit nem kértél, de kapsz, drasztikusan megváltoztatja az életed, és nehezebb lesz tőle? Még sem ölöd meg a főnököd, az exed, a másik autóst, az anyád!!!

Mégis csak ez az egy olyan esemény van, ahol semmi és senki nem védi azt, aki nem tehet semmiről??? Arról beszélünk, hogy józan mérlegelés után el lehet venni, egy teljesen ártatlan ember életét, miközben a jogrendszer (és az erkölcs is) elítél minden olyan tettet, ha te azért állsz erőszakosan bosszút valakin, mert tönkretette vagy nehezítette az életed???

Az általad felsorolt veszteségek akkor is beüthetnek ha van egy vagy több gyereked akit akartál és vállaltál, és akkor ugyanúgy előfordulhat, hogy magadra maradsz! Az ilyet sosem lehet húsz évre előre tudni!
süti beállítások módosítása