Lukácsi evangéliuma

Isten dörömböl lelkünk boltozatján

2020. szeptember 27. 22:51 - Lukácsi Katalin

Hogyan kerülhetünk kapcsolatba Istennel? 1.

interstellar02.jpg

Számomra az Interstellar című film hátborzongatóan pontos ábrázolása az istenkapcsolat drámájának. Több szálon is. És ami a legizgalmasabb benne, hogy – akaratlanul, hiszen elvileg teljesen másról szól a film – abba enged minket bepillantani, hogy Isten mit él át, miközben azért gürcöl, hogy végre reagáljunk hívására, észleljük kapcsolatkezdeményezését. Hogy mit szenved!

Tovább
4 komment

Szent fiziológia - sírásról, üvöltésről és örömről egy másik szemszögből

2020. május 01. 19:48 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma VIII.

image0_7.png
Attól tartok, ez jellemző rám. Amikor nagy nehezen végre bejelentem, hogy most őszinte leszek, és leveszem minden álarcom, pőrén és sebezhetően állok elétek, akkor hirtelen előkerül még egy gardróbnyi jelmez… Utolsó írásomat azzal kezdtem, hogy a szellem témakörében nem bújok mások véleményei mögé, erre lekaptam az egész könyvespolcot Szókratésztől Heideggerig. Ez ugyanakkor (elvileg) nem bátortalanságom miatt történt így, hanem mert máshogy alakult a szöveg, mint ahogy elterveztem. De most már jövök a saját tapasztalásaimmal, amikhez senkit nem tudnék hivatkozni lábjegyzetekben. Az ilyen mondatok szoktak lenni egy tudományos dolgozat tételmondatai, mert a nem hivatkozható állítások azok, amelyekkel (elvileg) újat alkot, újat állít, újat fogalmaz meg a szerző – vagy hiányos a műveltsége, és nem tudja, hogy már ezren megfogalmazták azokat előtte.

Tovább
1 komment

Hol találjuk Istent?

2020. április 28. 22:58 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma VII.

image0_4.png

Az elmúlt napokban történelemről, Szentírásról és hitünk történetiségének elemeiről írtam. De a keresztény hitnek és az én hitemnek messze nem csak történeti dimenziója van. Most egy olyan területről fogok beszélni, amiről napjainkban inkább a neoprotestáns közösségek szoktak, de természetesen a katolikus egyháznak is van bőven tanítása ezen a területen. A szellem.

Tovább
2 komment

Az egyház valami vagy valaki?

2020. április 27. 23:24 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma VI.

image0_2.png

Ismerkedve az őszinteséggel, kezdek rájönni, hogy kissé túlaggódtam a következményeket. Nem szeretek csalódást okozni, és akik az egyházi tanítást vagy a keresztény mainstreamet várják el tőlem, ők csalódnak a szavaimban. Ezt sajnálom.

Tegnap Jézusról írtam, de a katolikus hagyomány egyik másik fontos személyéről is nagyon kemény kijelentést tettem, amit nem fejtettem ki. Tegnapelőtti bejegyzésemben méltattam azt, ahogy a magyarság megajándékozta a katolikus egyházat a Nagyboldogasszony tisztelettel, a tegnapi bejegyzésben viszont kijelentettem az angyali üdvözletről, hogy nem történt meg. Mit gondolok akkor a Mária tiszteletről? Erről írok most.

Tovább
Szólj hozzá!

Kicsoda Jézus?

2020. április 27. 01:32 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma V.

img_7070_1.PNG
Ez egy nagyon hosszú bejegyzés, nagyon meredek állításokkal. Csak óvatosan érdemes olvasni, de köszönöm, aki mégis érdeklődik iránta.
 
Most, amikor belefogtam ebbe a cikksorozatba, valahogy eszembe sem jutott, hogy Jézussal kellene kezdenem. Attól félek a legjobban, hogy a róla alkotott véleményemet megosszam. Az derengett bennem, hogy talán, amikor már soká van, és rengeteg cikken túl vagyok, akkor esetleg megérik erre az idő. De hát mitől félek? Az egyházi tanítással vitatkozó mondataim neheztelést váltanak és válthatnak ki, ez azonban nem zavar annyira, mint a megszégyenülés veszélye. Attól, ha a véleményem miatt, ami a szívem legmélyén a legféltettebben őrzött titkom, nevetség tárgya leszek. 11 évvel a megkeresztelkedésem után ideje ezzel a félelemmel szembe néznem.

Tovább
16 komment

Mi az igazság?

2020. április 26. 14:36 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma IV.

img_6924_1.PNG
Mielőtt folytatnám személyes hitem részletes megvallását, egy kicsit elidőzök azon, miért is engedem meg magamnak, hogy saját hitem legyen, mit jelent ez a saját hit?

Megengedni magunknak a saját hitet. Ez mit jelent? Hát nem arról szól az egyház hittérítő munkája, hogy mindenkinek saját hite legyen? Azt meg kell engedni magunknak? Az egyház és egyházak hittérítő munkája arról szól, hogy az embereknek az adott egyház szerinti hite legyen. Ezzel kapcsolatban a katolikus egyház egyedülálló a világ vallásai körében, mert van egy másik vallás, amit önmagán kívül helyesnek ismer el. A Szentszék 2015-ben nyilatkoztatta ki azt, hogy nem térít többé a zsidóság körében, mert a zsidóságnak zsidóságként kell az Örökkévalóval találkoznia. De ez most posztom szempontjából más történet, a kereszténység és a zsidóság különleges kapcsolatára mutat rá, ami számomra így önmagában is egy istenérv.

Tovább
Szólj hozzá!

A Szentírásról - ereje évezredeken és fordításokon is átsüt

2020. április 25. 20:13 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma II.

57521a83-2155-4abc-9222-dbfe60c4e709.JPG

Miért fontos az, hogy hány százalékban tartalmaz Istent a Biblia? Hiszen pár radikális keresztény közösségen túl senki sem gondolja komolyan, hogy a Szentírásban mindent szó szerint kellene érteni. Ez nem egészen igaz. A mai napig megdöbbenek azon, hogy vannak komoly emberek, akik – csak mert a Bibliában ott van - történelmi eseményként kezelik Noé történetét, újságírói riportként olvassák Jób könyvét, vagy a politikai életben a jerikói falomlásból indulnak ki.

Tovább
Szólj hozzá!

A szeretett tanítvány és a történeti igazság

2020. április 25. 20:11 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma III.

image0_1.png

Akkor süssük meg azt a tortát, amihez tegnap az asztalra tettem a hozzávalókat! (Ez a „süljön el a képernyőn megjelenő pisztoly” erőszakmentes változata  )
Milyen kifogásom van János apostollal kapcsolatban?

Csokorba gyűjtöm a nagyon személyes, és nem feltétlenül a valódi, történeti János apostolt érintő kifogásaim:

Tovább
Szólj hozzá!

A Szentírásról - minden szó egy emlékhely

2020. április 23. 19:53 - Lukácsi Katalin

Lukácsi evangéliuma I.

bad6a483-3008-4df5-ad1e-ac773b1767d2.JPG

Belekezdeni a legnehezebb. 10 éves csöndet megtörni csak még nehezebb. De mivel az a lényeg, hogy végre belevágok, ezért a szerkezetet nem komponálom meg különösebb műgonddal. Természetesen túlzok a 10 éves csönddel, hiszen beszéltem már a hitemről, de csak gátlásokkal és lemondással, most ennél tovább megyek.
Közös, tehát ökumenikus keresztény hitünk iránti tiszteletből írom azt, hogy a Szentírás a legfontosabb mankója és sorvezetője hitünknek. Illő, hogy első lépésként tisztázzam a viszonyom a Bibliához.

Tovább
Szólj hozzá!

Mi hiányozna a földről, ha kihalna az emberiség?

2019. szeptember 27. 15:43 - Lukácsi Katalin

earth_from_the_moon.jpg

Ritkán szólalok meg a klímaváltozással kapcsolatban. De nem azért, mert tagadom azt a súlyos kihívást, amit ez az aggasztó probléma jelent, hanem mert valóban másra koncentrálok.

Hívőként közelítem meg ezt a jelenséget is. Hitem szerint az Örökkévaló ránk bízta a természetet, amely "sóvárogva várja" az irgalmasság kultúrájának beteljesedését. Ha irgalmasak vagyunk, az Istenhez válunk hasonlóvá, és ha irgalmasak vagyunk, nem lehetünk csak embertársaink iránt irgalmasak, hanem minden élőlénnyel szemben annak kell lennünk, sőt, meglátásom szerint az alkotott örökséggel szemben is, mégha azok csak tárgyak is.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása