Kereszténydemokrata útkeresés

Ha síakrobatikát nem is, tanulhatunk-e valamit Elizabeth Swaney-től?

2018. február 22. 00:00 - Lukácsi Katalin

 

elizabeth_swaney_hvg-hu.jpg

Lazán kapcsolódik a politikához, mégis van mondanivalóm Elizabeth Swaney hirtelen feltűnt magyar síakrobata szereplésével kapcsolatban, ezért róla írok ma. Nem azt kísérlem meg felvázolni, hogy Jézus vajon miként vélekedne (vélekedik) Swaney csúszásáról (viszonylag nehezen tudnám kihámozni a Szentírásból...), hanem hogy mit taníthat nekünk ez a történet.

Erzsi, a Sas teljesítménye halovány az olimpiai szinthez képest, mégis csak visszafogottan szeretném bírálni, ugyanis nekem még valószínű az sem ment volna. Gundel Takács Gábor a Szemléleken, mint tapasztalt sportriporter szépen összeszedte, hogy szerinte átlátszó az az érvelés, amely szerint csak a részvétel a fontos az Olimpián. Én nem is Elizabeth csúszásáról és szolid akrobatamutatványairól akarok beszélni, hanem a hozzáállásáról!

Itt van ez a „mutatvány”, nem tudom, minek nevezzem. Nem akarom rögtön azt mondani, hogy szégyen. Az Origo, sajátos megfontolásból, rögtön azt írja, hogy „rajta röhög a világ” (rajtunk, azt elfelejti hozzátenni). Szóval itt van ez a mutatvány, ami kínos, meglepő, furcsa. A Magyar Nemzet újságírójának kérdésére, hogy Swaney mégis mit szól a döntően lesújtó véleményekre, így reagált: „Ez mindenkinek a személyes véleményén múlik, amit nem nagyon tudok kontrollálni. Úgy vagyok vele, hogy ha valaki azt gondolja, hogy amit véghezvittem, az bátor és inspiráló, az nagyszerű, ha pedig valaki az ellenkezőjét, hát, az nem tudom, hogyan segít neki, hacsak úgy nem, hogy a félcső vagy bármi más újdonság kipróbálására ösztönzi.”

Ez számomra elképesztő! Én, és szerintem valamennyien itt Magyarországon egy hasonló szereplés, egy hasonló égés után, vagy kínosan össze-vissza beszélnék, de reálisabb az, hogy elfutnék a világ elől szégyenemben, hiszen a tízmillió mindenhez is értők országában már megtanulhattuk, hogy nincs kegyelem. Elizabeth Swaney ezzel szemben azt mondja, hogy reméli, van, akiket inspirált. Azokkal kapcsolatban pedig, akik fröcsögnek szereplése miatt, csak annyit mond, hogy nem tudja, ez a fröcsögés őket miben segíti. Én sem tudom, hogy a szökőárnyi indulatos kommentrohamok, amik ilyen-olyan okból el-elborítják internetes oldalainkat idehaza bárkit gazdagítottak-e már valamivel valaha is.

Swaney-é zseniális, egyszerű és egészséges hozzáállás! Egy ilyen életszemlélettel soha nem lesz stressz-szövődményes betegsége, nem támadja meg a rák, nem viszi el infarktus. Ha túl nem vállalja magát a síakrobatikában, akkor hosszú és egészséges életet jósolok neki. Hosszút, egészségeset és tartalmasat! Ne felejtsük el, hogy ez a lány önköltségen vállalta az olimpiai szereplést! Hány magyar sportoló szerepelt önköltséggel eddig az olimpián? (Nem sajnálom tőlük, de Elizabeth elszántsága tényleg inspiráló. És tao pénzes focistáinkra még nem is gondoltam…) Születéstől fogva magyar, nem honosított. És senkitől nem vett el kvalifikációs helyet. Az, hogy ilyen tudással valaki szerepelhet az Olimpián, ez a sportág felelőssége, ahogy az is, hogy a férfiak versenyében ugyanezzel a pontszámmal Elizabeth nem is az utolsó helyen végzett volna!

Tényleg üzenetértékűnek tekintem az ő semmiből jött, váratlan feltűnését. Tanuljunk belőle! Itt vagyunk mi, magyarok, akik kényesen vigyázzuk, csiszolgatjuk, építgetjük sporthírnevünket a világban. Sok traumánkat sportsikerekkel szeretnénk orvosolni. Nem elégszünk meg a kicsit kopottas ezüsttel, nálunk csak az arany csillog igazán. Erre hirtelen azt vesszük észre, hogy rajtunk nevet a világ egy olyan sportoló miatt, akiről azt sem tudtuk, hogy magyar (és még a sportágról sem igen hallottunk előtte), és aki azzal szerez kétes hírnevet, hogy gyermekien gyenge a szereplése. Amire válaszul ez a sportoló nem mellébeszél, és nem elbujdokol, hanem a szemünkbe nézve annyit mond, hogy reméli, volt, akit inspirált. Nem kell többet, de ha mindenki csak annyit tenne a maga helyén nyitott szívvel, gyűlölet nélkül, mint Elizabeth Swaney egy sokkal békésebb, élhetőbb, egészségesebb és szerethetőbb ország lennénk! Köszönöm, engem inspiráltál, Erzsébet!

A kép forrása: hvg.hu

* * * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!

143 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lukacsikatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr4113688842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teéjesenmindegy 2018.02.22. 21:58:28

@ember100:
"A csaj mondta hogy tudott volna még 1-2 trükköt de nem merte mert azokat csak a VIZES félcsőben csinálta ."
Aham. Én tudok egy-két trükköt focilabdával, csak zárt térben, betonon és lila fénynél. Akkor mehetek a vb-re?
"Szerintetek mennyi havat láthatott ?" Az eredménye alapján nem sokat. És?

"Meg aztán ki akadályozta meg a magyar síakrobatákat , bárkit hogy versenyre hívja ?" Miért hívna egy ilyet versenyre bárki? Most komolyan, ez hogy jön ide. Szerintem ezt konkrétan egy 4 éves osztrák ovis is tudja.
"Meg aztán ott a "részvétel a fontos nem a győzelem" ." Neeeem. NE értelmezd félre a mondást. Ez arra vonatkozik, hogy már az is rohadt nagy eredmény, ha a világ 8 legjobb futójában bent vagy. Mert az azt jelenti, hogy a Föld 7 milliárdjánál jobb vagy. Nem pedig azt, hogy valahogy kiügyeskeded, hogy a 8as pálya üres legyen, és a sánta takarítónő végigfut Bolt mellett.

"És nem minden a pénz , oda bizony AKARAT is kellett ." Megint csak nem. Az akarat ahhoz kellett volna, hogy mondjuk nekiálljon a kedvenc sportjának, beletegyen 10-20 évet az életéből meg egy csomó izzadtságot, és kijusson. Nem venezuelai szkeletonosként meg magyar csövesként.

ember100 2018.02.22. 23:43:21

@teéjesenmindegy:
Helló !

Igen indulhatsz a VB n HA bekerülsz a csapatba vagy ilyesmi :)
Így nézve már EZ is szép teljesítmény önagához képest .
Azért kellett volna versenyre hívni hogy legyőzzék és akkor a jobbik ment volna az olimpiára tudod VERSENY .
De igen a részvétel a fontos , régebben NEM voltak selejtezők az országok delegálták a versenyzőket és igen a nulláról indult és 1 lett , az más hogy a többiek félprofik a 10 esen vannak .
DE AKARNI kellet és nem volt előtte akadály .Harcolt a célért és nem valami bizottság csecsén lógott.

ComLo 2018.02.23. 00:22:05

@ember100: Ebben semmi, akarat, semmi dicső, semmi sportérték nincs, ő nem tanult meg síelni, nem akarta országát képviselni, csak ki akarta játszani a rendszert, mert talált egy kiskaput. Ha fele annyi időt beletesz abba hogy megtanuljon síelni, akkor sokkal kisebb a felháborodás. de ez csak pénzen megvett TV-s szereplés.

A fő gond szerintem, hogy ezt egy olyan országban tette meg, aminek nagyon komoly sport múltja és hagyományai vannak. Ahol gyerekek tízezrei küzdenek egy fél életen átt azért. hogy válogatott melegítőben, az országukat képviseljék. Ők most azt látják, hogy fölösleges a mindennapi kemény munka, az egészet "ki is lehet ügyeskedni".

És hogy ezen szinten többezer, magyar sielő, jelenleg is tart. Hogy miért nem ők voltak ott az olimpián? Se pénzük nem volt, se nem voltak elég "csalók" ahhoz hogy azt keressék hol lehet kijátszani a szabályokat.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 00:44:44

@ember100:
Az nem úgy van, hogy ha kihívod és a győztes megy az olimpiára. Az van, hogy ő szerzett kvalifikációt, mert szar a rendszer. Megvolt a pénze, hogy elmenjen a versenyekre, gyakorlatilag megvette a nevezését. EZT ne értékeljük már teljesítményként. Ez olyan, mint van a hegymászó, meg az akit gyakorlatilag a serpák akkor is felvisznek a Csomolungmára, ha nins lába, de megfizeti.
Igen, a részvétel a fontos, de nem így. Ha az országod delegál, mert te vagy ott a legjobb, az is óriási teljesítmény. Ha magadtól vagy akárhogyan vagy a világ legjobbjai közt az is. Az, amikor szabadjeggyel, vagy politikai okokból, vagy egy ilyen kiskaput kihasználva az nem teljesítmény.
Ez a csaj semmit nem fogott fel abból, hogy olimpiai eszme, vagy sport, vagy bármi ilyen. Olimpikon akart lenni. Belefektetett izzadtság nélkül. Pénze meg a rafkója megvolt hozzá.
Ha mondjuk én boxbajnok akarok lenni, és találok egy olyan súlycsoportot amiben nincs ellenfél egy darab sem az országban, akkor értem is lelkesednél? Akarok bajnok lenni, és mondjuk tartom a súlyomat 93 és 95 kiló között, önmagamhoz képest ez szép teljesítmény, és hát áll a verseny, csak épp nincs ellenfél... Jár a himnusz, az aranyérem meg minden? Példakép leszek a szemedben?

Vajon miért nem amcsi színekben indult? Mert vagy meg sem merte próbálni, vagy mert úgy kivágták volna a csapatból, mint a macskát szarni. Szerencséje volt, hogy nálunk még egy cső sincs, hogy legalább megnézték volna, hogy mit tud.

Még egy. Ott volt az a csávó most ugyanebben a félcsőben, fent van az indexen.. Rontott, vesztésre állt. Kockáztatott egy nehéz ugrást, akkorát esett mint a ház. Nem nyert, utolsó lett. Akkor pont ugyanakkora sportember mint ez az Elizabeth? Ugyanannyit ér a teljesítménye? Hol volt a csajban a nyerni akarás?

ComLo 2018.02.23. 03:52:27

@teéjesenmindegy: Maximálisan eggyet értek, csak pár apró kiegészítés az én nézőpontomból:
a Csomolungmát megmászni, még sherpákkal, és oxigénpalackkal is, iszonyatos teljesítmény. A "koca" hegymászóknak is hónapokat kell rá készülnie, és abban a pár hétben extrém teljesítményt nyújtania. Elizabeth teljesítménye ehhez képest nagyon messze van.
A boxos példa is kicsit sántít nálam, mert ha tényleg előállna ilyen brutál extrém eset, hogy egy súlycsoportban csak te indulnál, jármi igenis járna a cím, és a himnusz. És a hasonlat ott bukna, hogy te boxolni szerettél volna, csak úgy alakult hogy a te súlycsoportod üres volt. A hölgy pedig nem snowboard-ozni akart, hanem olimpikon lenni.
Annyit még meg kell jegyezni, hogy nem itthon nem volt félcső, hanem úgy általában nem szokott lenni. Ez egy iszonyat költséges dolog, aránylag gyorsan romlik is, ezért nagyon speciális. Ezért is van belőle ilyen kevés profi.

De ezeken felül, engem az zavart legjobban, hogy egy olyan országban tette, ahol komoly sporthagyományok vannak/voltak. Ahol ezzel a produkcióval gyerekek százezreinek, akik a napi kemény munka mellett arról álmodnak hogy olimpikonok lehetnek egyszer, taposott a lelkébe, és mutatta meg hogy nem kell keményen edzeni, elég ha kijátszod a szabályokat.

Morgo1229 2018.02.23. 07:02:44

Es Magyarorszag nem is az elso opcio volt. Mindvegig venezualai szinekben versenyzett de azt hiszem nekik nincsen teli olimpiai csapatunk na akkor valtott magyar szinekre. Nekunk magyaroknak meg mar ARANYUNK is van teli olimpian !! Hajra ! Nagyon koszonom. Plane hogy holland sotlanokkal toltok sok orat az irodaban. Es a gyorskorcsolya a nemzeti sportjuk. HAHAHAHAHA

ComLo 2018.02.23. 07:32:14

@Morgo1229: Nem venezuelával volt a gond, hanem leginkább a sportággal ... Szkeleton-ban sokkal szigorúbbak az olimpiára való kijutás szabályai, és sokkal népesebb a mezőny is.

Viszont azért arra figyelj hogy a gyorskorcsolyát, és a rövidpályás gyorskorcsolyát ne keverd össze :-) . Mi az utóbbiban nyertünk aranyat, míg az előbbiben - ami a nemzeti sportjuk ugye - az eddig megszerezhető 11 szám 33 érémből 13-at hoztak el, köztük 6 aranyat.

Leone_510 2018.02.23. 08:00:14

igazából nem a kiscsaj tehet róla, hanem a szövetség amelyik engedte és aki honosította
nem az számít hogy kinek a pénzén mert ha az én adómból az sem fáj amíg odateszi magát, de ez alibizés volt, nem tetszett

az ócska magyar foci válogatott a nulla nemzeti bajnokságában labdát kergető majmok sokkal nagyobb kárt okoznak a nemzet és más sikeres de meg nem becsült sportolók önbecsülésében mint ez a kiscsaj, a továbbbra is üresen kongó stadionok valakiknek igen jól jövedelmeztek

@Gandosz:
ő egy szektás, aki előadja magát de alig beszél valakivel a gyülijükben, sokszorosan több időt fordít ezen verseire mint a "tesókra", asszisztál az ottani lelki elnyomó vezetéshez aminek ő is a része

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.02.23. 09:18:41

@Leone_510: Mondd nyugodtan névvel szemtől szembe! ;-)))

Toxic Waste 2018.02.23. 09:47:47

@Leone_510: "igazából nem a kiscsaj tehet róla, hanem a szövetség amelyik engedte"
Én is így látom. Ez a lány megvalósította az álmát, mert megtehette. Örülök neki, tényleg, még tisztelném is, ha legalább a versenyen magán kockáztat valamit, ha már a célját így is - úgy is elérte (ott volt az olimpián).
A szövetséget (a síszövetség vagy a MOB, esetleg mindkettő) tekintve viszont úgy néz ki ugyanez a sztori, hogy egy gyengén elsíelgető amerikai lányt (magyar nagymamával) neveztek az olimpiára, hogy elmondhassák, eggyel több "magyar" sportoló kvalifikált (és nyilván felvegyenek utána valamikor valahogy némi támogatást, meg - azt beszélik - hogy plusz egy-két vezető még kimehessen Koreába a hivatalos küldöttség tagjaként). Odaadták magukat két szem krumpliért, gratulálok hozzá.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 09:57:54

@Leone_510:
Az ócska magyar válogatott valahogy összeszedte magát, oda-vissza megverte Norvágiát, ezért jutott ki az EB-re. ÉS még így is folyamatosan kapták az ívet, hogy csak azért jutottak ki, mert felemelték a résztvevők számát.
Akkor mit kaptak volna, ha valami zseni az MLSZ-nél talál valami apróbetűs szabályt, és úgy jut ki?

És az ócska magyar válogatott kapott ki úgy vagy csinált döntetlent, hogy az egész stadion megtapsolta őket, mert kihozták magukból a maximumot, és nyert már úgy, hogy ki lettek fütyülve.

igazi hős 2018.02.23. 10:01:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem baj, ha tudatlan vagy, csak ne reklámozd! Eddie , a Sasra emlékszel? Úgy tűnik, nem.
@ComLo: Nekem az is sportsiker, amit ő csinált. Nem akkora, mint a gyorskorcsolyázóké, de akkor is siker. Én Tóth Ivett 23. helyének is örülök (pláne az AC/DC-s kűrrel). E.S. teljesítménye "nem olimpiai szintű", de bekerült a hírekbe (a BBC-től a 9gagig), és nem egyértelműen negatívként, hanem inkább érdekességként.

igazi hős 2018.02.23. 10:07:48

@ComLo: "A hölgy két év alatt nem volt képes egyetlen trükköt megtanulni." Nem igaz, "pusztán" statisztikára játszott: megcsinálni valamekkora eséllyel egy ~40 pontos gyakorlatot vagy 100% egy 30 pontosat, nagyjából ez volt a választása. Aki az első helyért/éremért megy, az mindent kockáztat (lásd mennyi iszonyat profi versenyző szállt el a gyors síszámokban), aki a sokadik helyért, annak nem muszáj.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 10:16:17

@igazi hős:

Nem baj, ha tudatlan vagy, csak ne reklámozd! Eddie , a Sasra emlékszel? Úgy tűnik, nem."

Dehogynem, Eddie the Eagle.

Te viszont frissítsd fel az ornitológiai és az angoltudásodat, mert a sas nem hattyú.

igazi hős 2018.02.23. 10:22:23

@Icejoe: Egy kicsit szédült félmagyar sportolót egy teljesen szédült félázsiai gengszterhez hasonlítani nagyon durva sértés az előbbire nézve.

igazi hős 2018.02.23. 10:23:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mondom, hogy ne égesd magad. Humor: nem tudod mi az, de legalább ne reklámozd ezt a tulajdonságodat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 10:24:37

@ComLo:

"Ahol gyerekek tízezrei küzdenek egy fél életen átt azért. hogy válogatott melegítőben, az országukat képviseljék."

Ha valakinek megéri a fél életét feláldoznia 5 perc dicsőségért, ám tegye.

"És hogy ezen szinten többezer, magyar sielő, jelenleg is tart."

Senki nem tiltotta meg nekik a nevezést.

"Hogy miért nem ők voltak ott az olimpián? Se pénzük nem volt..."

Kicsi csillag, a magyar olimpikonok egyike sem saját pénzből versenyez.

Nem Elizabeth Swaney, hanem az olimpikonok túlnyomó többsége az, aki megcsúfolja az ún. olimpiai eszmét azzal, hogy csak papíron amatőrök, vagy még azon sem.

Swaney legalább hű maradt az olimpiai eszméhez, valódi amatőrként, saját pénzén versenyzett, nem TAO-sportolóként.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 10:25:40

@igazi hős:

Te meg inkább ne erőlködj. Szánalmas vagy. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 10:27:27

@igazi hős:

De tudod mit? Mondok neked egy nagy újságot, ami legalábbis neked is az.

Vittakozni lehet ám a másik pocskondiázása és személyeskedés nélkül is. Attól nem lesz nyomósabb a mondandód, hog engem tudatlannak titulálsz. Ellenben a saját mondandódat nullázod le a személyeskedéssel.

ComLo 2018.02.23. 10:45:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

DAnna 2018.02.23. 10:47:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha kicsit műveltebb lenne, akkor tudná, hogy miért lett sas oda írva. Figyelmébe ajánlom Eddie, a sas pályafutását, amiről még film is készült, bár ő is fehér (angol) ember volt. Feltehetőleg róla sem jobboldaliak csináltak filmet, mint ahogy Magyarországon sem hiszem, hogy liberálisok szidják a hölgyet.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 10:47:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Kicsi csillag, a magyar olimpikonok egyike sem saját pénzből versenyez. "
Megteheti, akinek van pénze. Lásd Shawney.
"Nem Elizabeth Swaney, hanem az olimpikonok túlnyomó többsége az, aki megcsúfolja az ún. olimpiai eszmét azzal, hogy csak papíron amatőrök, vagy még azon sem. "
Ja. Melyikhez? Hogy erősebben? Magasabbra? Gyorsabban? Vagy hogy "találd meg a kiskaput, oldd meg pénzzel, és bohóckodj"?

ComLo 2018.02.23. 10:51:41

@igazi hős: Vannak alap trükkök amiket iszonyat kicsi kockázattal meg lehet csinálni. Amit csinált, középhaladó szinten, nem biztonsági futam volt, hanem csúnya alibizés. Annyit tudunk, két évvel ezelőtt is kb ennyit tudott sielni. Azóta ezek szerint nem fektetett ebbe túl sok energiát.

Duplaxiii 2018.02.23. 10:59:09

@ComLo:
"Ezzel szemben magyaroroszágon többezer olyan sielő van, aki képes lett volna erre a produkcióra."
Itt írod meg a valóságot.
Azt a valóságot, ami a te torz gondolatvilágodat iagazolja vissza!
Ugyanis senki, senkinek nem tiltotta, tilja meg, hogy képességet megmutassa, hogy a képességei alapján nevezzen, teljesítse a feltételeket és elinduljon egy versenyen.
Senki!
De Te most "többezer" világtehetség teszetoszasága, érdektelensége miatt, akik ha valóban lennének, akkor azok versenyeztetése már finanszírozást is igényelne, szóval Te azt köpöd le, azt rúgod arcon, aki megtette azt, ami a sport lényege! Hogy a saját szintjét elérve, teljesítette a paramétereket, volt hite, ambciója, a saját pénzét égette el és eljutott oda, ahova a valódi sportolók az egész világról el szeretnének jutni, egy olimpiára!
Te arconrúgod, leminősíted azt, aki az emberi alapokat megteszi, kamuérvekkel igazolod a torzulásodat.
Tudod nálad a birca is tisztességesebb, hiszen ő csak mindenhova odalibsizik egyet, de legalább következetesen rombolja a blogteret.
Te valószínűleg évtizedeken át sportoltál, tudod milyen az amikor megfagysz, szétázol, megsérülsz, és örülsz egy pici kis eredménynek is, mert tudod, vannak a világon mások is, akik ugyanezt teszik és lehetnek olyanok is, akik tehetségesebbek, jobb körülmények között készülnek vagy csak éppen a verseny idején jobb napjuk van.
Ugye Te ilyen vagy?
És nem a klasszikus "magyar", aki elhízva, sikertelen élettel a háta mögött, az internet névtelensége mögé bújva mindent és mindenkit leköpsz, aki nálad egy picit is jobb valamiben.
A valódi magyar felmenőkkel bró lány nálad többet, fényévekkel többet tett, mert céljai voltak, azért tett, azért kockáztatott. Erre volt elég mindez.
A világ megszerette, a világ beszél róla.
Mi itthon meg gyűlöljük, köpködjük.
Csak mi!
Nem nehéz titeket tettenérni, a magyar valóság veletek van tele, ti vagytok a leghangosabbak, most ti követelitek a "román" Miklós Edit takarodását, mert "semmit sem ért el", ti követelitétek Hosszúék "takarodását", mert nem kellenek az aranyak egy idegenszívűtől és az amerikai zsidó férjétől! Ti köptök mindere, az egész világra, mert ti vagytok mindenki felettiek, akik valójában az életben egy ceruzát nem tettetek arrébb, de mégis jogot formáltok a világ irányítására, a 7,4 milliár földi ember életének megszabására.
Sajnos miattatok tartunk itt!
Ti nem vagytok képesek soha örülni, mosolyogni, ha egy honfitársunk elér valamit, ti azonnal rátapostok. Akár egy tudományos, akár egy kulturális, akár a sport területén ér el valaki bármit is, amit a világ is megtapsol, ti azonnal belerúgtok a saját fajtátokba.
Bámely blogba beleolvashatunk, mindenhol ott az a nick szerint is azonosítható csoport, aki kizárólag a rombolást tartja feladatának, és ez nem is politikai alapú.
Ti az klasszikus "magyar" mentalítás mutatjátok, igazoljátok.
Könnyű felfedezni: egy kínai születésűt éppen szerettek, mert nyert. Egy amerikait gyűlöltök, mert nem nyert.
És mindig azt hiszitek, hogy nektek közötök van ezekhez a dolgokhoz, hogy ti vagytok a górék, nektek feladatotok másik emberek életét megszabni.
De nem furcsa, hogy egy téli olimpián, amihez azért nekünk sok közünk nincs, most egy kínai származású srác és testvére, egy pici tündér, aki szembemegy a korrupt és belterjes sportág döntéshozóival és egy önmagát menedzselő amerikai lány estelensége miatt van a világon sikerünk?
Ez zavar?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:01:30

@ComLo:

Kicsi csillagt, írtam már neked, hogy majd akkor szólhatsz bele abba, mikor kinek mit mondok, ha a főnököm leszel.

Én is nagyon szeretlek téged, édes. :)

ComLo 2018.02.23. 11:02:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:02:45

@teéjesenmindegy:

"Megteheti, akinek van pénze. Lásd Shawney."

Mondj még pár példát rajta kívül. :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:07:01

@ComLo:

Édes, amit csinálsz, az kimeríti a blog teleszemetelésének tényét.

Megírtam már neked többször is, hogy nem te fogod megmondani nekem, mikor kihez szólok. Ha durcás kisgyerekként még 100-szor bemásolod a fenti szövegedet, akkor sem érsz el semmit, csak magadat teszed nevetségessé a durcizásoddal. :)

Én még mindig szeretlek téged. Remélem, egyszer majd belátod, hogy a gyűlölködés, amit velem szemben tanúsítasz, nem vezet jóra, a te lelkedet öli meg előbb-utóbb.

ComLo 2018.02.23. 11:08:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:13:20

@ComLo:

Ennél még egy papagáj is többféle szöveget tud. :D

ComLo 2018.02.23. 11:14:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:15:09

@ComLo:

Legalább néha variáld kicsit. :)

És ne feledd, én szeretlek téged! Őszintén.

ComLo 2018.02.23. 11:15:19

@Duplaxiii:

Pillanat valamit csúnyán tovább gondoltál.
Én évtizedeket sportoltam, elég magas szinten (voltam válogatott kerettag), és elég sokat dolgoztam az utánpótlásban. Nem távolról ugatok, belülről láttam sok részét.

Igen ismerem azt a réteget akiket te említesz, és én sem értek velük eggyet. Nagyon elismerem Miklósi Edit teljesítményét, és Hosszúék teljesítményét.

DE! Elizabeth nem tett csodát, nem küzdött egy célért, nem tett meg mindent a sikerért, hanem megkereste az oda vezető kiskaput, és bement rajta. Ez nem sportteljesítmény. Pénzzel megvette, hogy indulhasson az olimpián.

Szerintem ezzel két nagy probléma is van:
1.) Emellett a rendelkezésre álló időben (kb 2 év) pont arra nem fordított erőt és energiát, hogy sielésben képezze magát.
2.) Egy olyan országban tette, ahol ezzel rengeteg fiatal tehetség azért küzd egy fél életen átt, hogy olimpikon lehessen. Nekik ezt azt üzente hogy a kemény munka hiábavaló, lehet csalni is.

ComLo 2018.02.23. 11:15:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Haloperidol 2018.02.23. 11:17:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az "Erzsi a sas" kifejezéssel a szerző az "Eddie a sas"-ra (Eddie the Eagle) akart utalni.

Valószinű a szerző nemcsak hogy jobban tud nálad angolul, de a veled ellentétben a nemzetközi sajtót is olvassa, ahol egyből erre a sztorira asszociáltak, amit itt belinkelek:
hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Edwards

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:23:05

@ComLo:

<3

Mellesleg Elizabeth Swaney igenis példát mutatott arra, hogy ha az ember valamit el akar érni, akkor kitartással igenis elérheti a célját.

Elizabeth nem a nagy tehetségeknek mutatott példát, azoknak más példaképük van. Elizabeth az átlagos ambereknek mutatott példát, márpedig átlagos tehetségből van a legeslegtöbb.

Ideje lenne leszállni az élsport támogatásáról és a tömegsportot támogatni. Abból a pénzből, ami évente elmegy az élsportra. az egész magyar nép számára lehetne ingyenesen használható konditermeket ill. sportlehetőségeket biztosítani. Ez az egész magyar nép egészségi állapotát javítaná. Ennek sokkal több haszna lenne, mint az élsportba ölt százmilliárdoknak.

Haloperidol 2018.02.23. 11:24:02

@teéjesenmindegy: Igen, 5 különböző állásban dolgozva szedte össze a pénzt ehhez, szóval nem egy milliomos vagy örökösnő.
mno.hu/jegenfoldon/egy-magyar-sielo-vagyok-interju-elizabeth-swaney-vel-aki-vilaghiru-lett-2448546

ComLo 2018.02.23. 11:24:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

ComLo 2018.02.23. 11:27:22

@Duplaxiii: Szóval nem tudom átjött-e, de egyébként minden szavaddal egyet értek, és ezt a "szurkolói típust" én is mélyen elitélem.

De ettől függetlenül én látok komoly kivetnivalót Elizabeth teljesítményében. Indokaimat lásd feljebb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:27:31

@Haloperidol:

Talán el sem hiszed, de én is tudok Eddie a sasról. A párhuzam akkor is érthető lett volna, ha Erzsi a hattyút ír. Akinek ui. mond valamit Eddie the Eagle, annak úgyis beugrik, aki meg nem tud róla, annak úgysem.

"Valószinű a szerző nemcsak hogy jobban tud nálad angolul"

Nem hiszem, hogy akár te, akár én hivatottak lennénk a szerző angoltudását megítélni. Ahogy te se vállakozz az én angoltudásom megítélésére. Az persze világos, hogy tudja a különbséget az eagle és a swan között, én sem gondoltam komolyan, hogy nem tudja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:29:41

@ComLo:

"De ettől függetlenül én látok komoly kivetnivalót Elizabeth teljesítményében."

Elizabeth a tehetségéhez mérten a maximumot nyújtotta. Respect neki.

ComLo 2018.02.23. 11:30:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

ComLo 2018.02.23. 11:36:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egy gyors kérdés: Mennyire kell valakinek mentálisa sérültnek lennie 2018-ban, hogy egy bot ugyanazon autómata válaszára elkezd visszairogatni 82. alkalommal is?

Több kommentet tőlem, vagy ennél több segítséget a kérdés megoldására nem fogsz kapni.

Duplaxiii 2018.02.23. 11:40:02

Kedves Katalin!
Örömmel olvastam írását, egyrészt azért, mert végre valaki normálisan közelítette meg a dolgot, másrészt örömmel, hogy éppen Ön volt az, aki megtette ezt!
Láthatja, a kommenthalmaz is jellemzően egyoldalú, pontosan levezethető belőle minden, ami ma probléma.
Az átlag nem örül hanem gyűlöl, nem a saját képességeivel foglalkozik, hanem a másokét kritizálja, nem befizet és támogat, hanem a másik sajátját kérdőjelezi meg és így tovább.
Az amerikai-magyar kislány lehetne egy példakép, de ehelyett nálunk egy gyűlölet-jelkép lett.
Számtalan hozzá hasonló volt már korábban is, de ami az utóbbi évtizedben történik, hát rémisztő.
Ön természetesen jobban "képben" van a történelmi párhuzamok terén, de látható - és a blogoknál, a kommenteknél még igazolható is -, hogy adott korszakokban ezeket már átélte az emneriség. Amikor valamilyen gaz hatalom az átlagot befolyásolta álpropagandákkal (vagy fegyverekkel) a mások gyülőletére, amikor alap lett a felsöbbrendű és az alacsonyabb rendű népek propagálása.
Sajnos ma itt tartunk. megint. 100 év után, megint.
Az átlag most is ilyenné válik, amit még fokoz a "magyar" jellemző, a szomszéd tehene is...
.
Az írása azért fokozottan hasznos, mert gyakorlatilag a mai napig az egyetlen helyes szemléletü!
Pár semleges (akik a világ pozitív reakcióit mutatták be) mellett kizárólag negatív, elítélő írások és az itt is olvasható kommentek tapasztalhatók.
Pedig a kislány lehetne egy jelkép is!
Egy normális lelkű, tudatú nemzet esetében lehetne egy követendő példa is!
Hogy tényleg! Erre mi is képesek vagyunk!
És gyerekek indulnának el nyomdokain, síelnének, családok járnának még többen közös programokra.
Egy mai fiatal, de gyakorlatilag már a harmincasok életéből is, két fontos dolog eltünt, nem létezik! A sport és a művészetek. Mindekttő kritikusan fontos lenne, és ráadásul hitalapú!
Az amerikai-magyar kislány erre minta!
Akart valamit, hitt benne és elérte.
Erre leköpik. Mert csak "erre" volt képes.
Ezt az ítéletet azoktól kapja, akikből ez hiányzik, ez nincs meg, nincs értékrendjük, nincs mihez mérniük az "embert"....
.
Na minegy...
Örülök az írásának, jó lenne, ha pici hatással lenne a köpködőkre és páran elgondolkoznának.
.
Kérnék valamit!
Hívjuk már a lányt Erzsi, a griffnek.
Külföldön is már Suzy a griffnek nevezték el
A Sas már foglat, egy másik világsztárnak, Eddie-nek

mentolos lecsó 2018.02.23. 11:49:02

Szeretem a sportot. Jómagam is egy ideig versenyszerűen sportoltam (úszás/öttusa) és voltak is eredményeim. A téli sportokhoz viszont maximum a családi, normafai szánkózással jutottam közelebb… Mégis nézem a téli olimpiát, mert szeretem a küzdelmet, a könnyeket a nevetést… A magyar versenyzőket, akár érem esélyes vagy sem mindig élőben nézem meg. Szerencsére a melóm lehetővé teszi, hogy éjszaka, élőben kövessem az eseményeket.

Elizabeth Swaney:

Ez egy lelki beteg csaj. Meggyőződésem, hogy nála vmi nincs rendben az emeleti szekciókban. Az állandósult áhítatos mosolya és optimizmusa, és hozzá a maga által is elhitt önértékelő szavai. Elnézve az életrajzát vhogy nem áll össze a kép!
Olyan végzettségek felsorolása (bármilyen híres is legyen az egyetem ahol tanult), amiknek gyakorlati jelentősége a normális életben gyakorlatilag nulla. Itt is a kiskapukat használta már ki, mint az olimpiára kijutáshoz ?!? Számtalan cikket lehet olvasni a témában, keressetek rá.

És igen, lehet olvasni, hogy egy erősen birtokló személyiségű férfitól szabadult meg. Ez egy jó pont a részre! Viszont szerintem túlkompenzálta dolgot… Itt kellett volna szakértő/orvosi segítséget is igénybe vennie! Mindenbe belefog, de sehol nem ér el eredményt, semmilyen területen… Remélem, orvosi végzettségű olvasók megerősítik a véleményemet, mert egy laikus számára is szemmel látható jelei vannak arra, hogy nem százas a csaj!
Tehetségtelen, de legalább lelkes…

Swaney egyetlen EREDMÉNYE, hogy miatta fogják felülvizsgálni a kvóta és kvalifikációs szabályokat. Már el is kezdték...

Dorinda41 2018.02.23. 11:49:42

@ComLo: Gondolom az is mélyen megsértett, hogy a kvótáját, amit az edzője kapott, nem az anyukájának adta, hanem a rövidpályás gyorskorcsolya csapat videóelemzőjének, akinek komoly szerepe volt az aranyérmünkben. Néhányan tényleg idióták ebben az országban. Szerintem igenis tiszteletreméltó, hogy valaki képes a saját céljaiért küzdeni. Ki akart jutni az olimpiára és mindent megtett érte. Ha a falábú focistáinkban csak 10% lenne az ő elhivatottságából, világbajnokok lennénk. Az meg hogy interjúkat ad, más országokban egyáltalán nem veri ki a biztosítékot. Amerikában tisztelik az akarást. Többet hallottak ebben az időszakban Magyarországról olyanok is, akik azt sem tudták, hogy a térképen vagyunk, mint az elmúlt években összesen. Ráadásul végre inkább pozitívumot, hogy lehetőséget adtunk valakinek megvalósítani az álmait. Olvasgasd csak a külföldi kommenteket. Csodát fogsz látni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 11:53:25

@ComLo:

"Mennyire kell valakinek mentálisa sérültnek lennie 2018-ban, hogy egy bot ugyanazon autómata válaszára elkezd visszairogatni 82. alkalommal is?"

Azért csak elolvastad ezeket a válaszokat is... :DD

Én nem minősítelek sem mentálisan sérültnek, sem másnak. A te dolgod, te minek minősítesz engem, majd rendezd a lelkiismereteddel és ha eljön az ideje, Jézussal, miért alázol és gyalázol engem.

Addig is a fatimai fohász alábbi sorát ajánlom figyelmedbe:

"Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra."

ComLo 2018.02.23. 11:55:57

@Dorinda41: Nekem nem is (csak) ezzel volt gondom.

Mert igen sokat emlegettek minket. De mint sporthoz közel állóként, jobban örülnék ha azért emlegetnének minket mert egy nyári olimpiai nagyhatalom, megszerzte első aranyérmét (ez is nagy vizhangot kapott), vagy hogy egy magyar tinilány előadta a műkorcsolya valaha volt egyik legbadass-ebb rövidprogramját. Ezek teljesítmények, és ezek mögött magy munka van.

De mondom, engem leginkább az zavar, hogy nem Egyenlítői Ginea vagyunk, magy Malájzia, itt hatalmas sportmúlt, és sport utánpótlás van. És a teljesítmény nélküli olimpiai szereplés az munkájukat hitelteleníti el.

ComLo 2018.02.23. 11:56:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Dorinda41 2018.02.23. 12:00:04

@Toxic Waste: Az előző hozzászólásom neked is szól:)

heizer 2018.02.23. 12:01:26

Próbálnám keresztényi szempontból szemlélni az esetet:

ES hozzáállása, pozitív életszemléletéből tényleg lehetne tanulni. Ugyanakkor ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy Ő nem tanulhatna tőlünk.
Én értékelem, hogy Ő eltervezett valamit, eljutott valahová, küzdött érte, megcsinálta - ez miatt lehet példakép is. Az is talán, ha próbálja sugallni, hogy a károgás nem éppen építő jellegű.
Sajnos az sem, ha a kritikát ignoráljuk, ha az nem sértő. És a kritikák valóságtartalmát bizony észre kell venni, meg kell fontolni, és ha érdemes be kell építeni személyiségünk fejlődésébe. legkönyebb ezeket a hangokat azzal ignorálni, hogy csak a károgók. Azért az egészséges önértékelés sem árt.
De valamit tegyünk tisztába: vajon ezzel mit adott a világnak? A világnak való adás volt e fontosabb számára, vagy pedig saját maga?

Én személy szerint nem ítélem el azért amit tett. A lehetősége meg volt rá, másnak nem ártott, megtette, nincs ezzel gond.
Azt gondolom ez viszont sem az ő személyiségét, sem azokat akik most felnéznek rá nem viszi jó irányba.

Azért az látszik (instagrammjáról stb.), hogy fontos számára az, hogy megmutassa magát a világnak. Úgy érzem igen komoly megfelelési kényszere van, ami bizony torzítja a személyiségét. És ez nem jó.

Azért alapvetően azt gondolom, az egészséges önértékelésű ember nem megy olyan helyre, ahol úgy érzi, hogy a személye, a cselekedete nincs összhangban a hely, vagy a rendezvény alapvető céljaival. Pontosan azért, mert tiszteletben tartja azt és azokat, akiknek ezek a célok fontosak.
Ez lehet az oka annak, hogy sokan, akik azért ettől többet tudtak volna mutatni, nem indultak el. Mert a "gyorsabban, magasabbra, messzebb" szellemisége nem ezt jelenti.

Kicsit úgy érzem olyan ez, mint a katasztrófaturizmus: odamegyek, mert iszonyat kiváncsi vagyok, és kellenek a like-ok majd a fotó alá, meg jó a buli, meg elmesélhetem az unokáknak, hogy én ott voltam! De ha nem segítettem azoknak, akik bajba kerültek az mit is árul el rólam?

Vajon ha ES ugyanezt a teljesítményt nem az olimpiára szánja, hanem másba öli bele, amivel nem lehet begyűjteni a facebook és insta likeokat, csak valamilyen földön túli, vagy földi de korlátozottabb elismerést, épült volna e jobban a saját személyisége, a lelke, az élete?

Sok minden van, amiben megtalálhatjuk a pozitív, keresztényi gondolatokat. A szél ott fúj ahol akar, ugye. De nem szabad ezzel eltakarnunk azt, ami nem jó, és fordítva, a rosszal sem a jót.
Esetünkben azt, hogy egy végül is megsüvegelendő, elszánt és kitartó pozitív gondolkodás és teljesítmény nem feltétlenül szolgál sem az illető, sem a mi épülésünkre.

A hölgy döntéséhez némi olvasnivaló, különös tekintettel az 5-6-7. pontokra, amely nemcsak keresztényként megszívlelendő.

fontolvahalado.igen.hu/1146-fontolva-dontes-a-szellemek-megkulonboztetesenek-szempontjai.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 12:02:05

@Dorinda41:

"Ha a falábú focistáinkban csak 10% lenne az ő elhivatottságából, világbajnokok lennénk. "

Így igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 12:02:58

@ComLo:

Variáld már legalább egy kicsit. : )

Duplaxiii 2018.02.23. 12:05:44

@ComLo:
OK! Elfogadom és tudom, hogy mindenkiből indulatokat vált ki a "történet".
A gondom az, és most éppen te lettél az "áldozat", hogy egy-egy apró, félreértelmezhető mondat is jelez valamit.
Nálam az, hogy nem pozitív oldalról közelítjük meg az esetet, hanem valami önkényes kinyilatkoztató ítélkezéssel.
Ezt tapasztaltam anno Janics esetében is (és elég képben voltam, hogy mi miért történt, nem a köpködőknek volt igazuk! Ott én az EMBERREL értettem egyet, egy edző SOHA nem tehet olyat, nem viselkedhet úgy egy versenyzőjével, arra semmiféle soprteredmény nem igazolás), tisztában voltam a Hosszú-üggyel is, ott meg a SZERZŐDÉST tartottam alapnak, amit senki nem szeghet meg egynéi érdekekből. Mégis a "nép" egy korrupt pali mellé állt.
Itt most hasonló látok, igaz nem aranyérmek vannak a háttérben, hanem egy EGYÉNI AKARAT, ami valójában senkit nem hozott hátrányba, nem bántott, nem sértett.
Mindenhol azonos a népítélet:
Meghatározási jog MÁSOK életével kapcsolatban.
Mi itt, a többség, úgy hiszi, hogy mert bekapcsolja a tévéjét, elolvassa a híreket, joga van bárkivel kapcsolatban döntéseket hozni.
Nem a privát véleményét fogalmazza meg, hanem felülről ítél. Mintha az a másik az ő tulajdona, robotja, rabszolgája lenne. Pedig semmi köze sincs sokszor az egészhez.
Lásd be, Erzsi a Griff - használjuk ezt! - senkinek nem ártott, senki nem került miatta rossz pozícióba! ha másnak kellett volna indulnia, az nem az ő bűne, tehát kérlek, kritizáljuk akkor a felelősöket.
De Hosszú esetében sem Gyárfást kritizáltuk, aki fél év után sem utalta a kötelező és jogos támogatásokat! Hanem Hosszúnak mentünk neki, aki megtehette, nem függött Gyárfástól, hogy megálljt! parancsol. Ott is Hosszú a "mi" tulajdonunk volt, meghatároztuk, hogy kussoljon, ne akarjon pénzt, ússzon meg a többi demagógia.
Értsd meg, ez nem a lányról szól! Ahogy Janics esetén sem janics vagy Kati volt a lényeg, hanem egy elavult, otromba emberi stílusról volt szó. Mert ami megengedhető volt a szovjet táborban a 70-es években, az már nem az akkori világban. Ha veled, gyerekeddel beszélne bárki is úgy, ahogy akkor x beszélt y-nal, te szájonvernéd! Ahhoz, hogy valaki kiborítsa a hajót, egy idegenben szocializálódó kellett. Hosszú sem azért állt ki a jogaiért - mert egy sportolónak is vannak jogai, pontosan úgy, mint egy asztalosnak, hiszen neki ez a munkája! -, mert csak úgy eszébe jutott, hanem már egy valódi világban szocializálódott, ahol ez természetes. Ott ez természetes, nálunk tilos.
Értsd meg, nincs különbség, az amerikai lány, én és te közted! Pontosan ugyanazok a "szabályok" vonatkoznak mindenkire, ha neked vannak jogaid, azt egy sportolótól nem veheted el és nem kötheted kizárólag egy aranyéremhez. A világban sem mindenki Picasso, Einstein vagy Bill Gates.
Ez a gondom!
Ez a torzult világnézet, ami ránk, magyarokra jellemző. Nem örülünk, hanem gyűlölünk.
Nem teszünk ám semmit, de gyűlöljük azt, aki tesz valamit, de nem lesz a világ legjobbja. De mégis jogot érzünk arra, hogy akár meg is semmisítsük azt, akiért pedig egy porszemet nem mozdítottunk meg.
.
Írod, hogy miért csak ennyit tanult stb.
Szerintem ennyi idő alatt eddig jutott.
Hiszen megtetszett neki, megtanulta és próbál fejlődni. Ő nem egy NDK-s tenyésztett, hanem egy fiatal életvidám sportoló. Most ennyire futotta neki és van pozitív jövőképe, tervbe vette a csúcsokat.
Nekem ez pozitív!
Mindet megtett - ami erre volt elegendő - de követte a céljait.
Hogy kihasznált egy kiskaput? Ki hagyta nyitva? Te nem mennél be azon?
Abszurd azt hinni, hogy a siker csak akkor ér valamit, ha szándékosan a nehezebb utat választjuk, ha szándékosan szopunk! Az élet minden területén, te is , én is, természetesen a könnyebb utat választjuk, az gyorsabb és kisebb energiát igényel. Te nem örülsz, ha egy vizsgádon az egyszerű tételt húzod? Visszateszed és keresel egy "véreset"?
Na mindegy, lelépek.

Dorinda41 2018.02.23. 12:07:09

@ComLo: Igazad van, mindkét eredmény mögött nagy munka van. De egyikről sem fognak annyit cikkezni és beszélni, mint erről a kislányról. Olimpikonok jönnek-mennek. Senki sem emlékszik már, hogy ki nyerte a síugrást, mikor Eddy a sas is ugrott, de őrá igen. Azt pedig vitatnám, hogy teljesítmény nélkül jutott ki. Dolgozott érte és nem az államtól kapta az ellátmányt, így természetesen nem tudott annyit edzeni, mint egy agyonfizetett "amatőr". Igenis pozitív példa, hogy megvalósította az álmát. Tett érte. Annyit, vagy még többet is, mint aki edzett, versenyzett, de mégsem jutott ki az olimpiára.

ComLo 2018.02.23. 12:08:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 12:08:40

@heizer:

Én úgy látom, hogy függetlenül a személyes szándékaitól - amelyek lehettek akár önzőek is - igen sok embernek adott erőt, önbizalmat és kitartást. Az olimpián meg senki helyét nem vette el, így összességében pozítív a mérleg.

Végül pedig minden csoda három napig tart, hamarosan elül a gyűlölethullám, és jön a business as usual. De sok ember számára ettől kicsit szebb és reménytelibb lett a világ.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 12:10:10

@ComLo:

"Pénzzel megvette, hogy indulhasson az olimpián. "

De legalább a sajátján, nem közpénzen.

ComLo 2018.02.23. 12:10:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

ComLo 2018.02.23. 12:27:33

@Duplaxiii:

Nehéz ez, mert ahogy mondtam a többi sportolóval kapcsolatban, maximálisan egyetértünk.

Amit írsz, az élet számos területére igaz, de a sportra nem. Egy út van a kemény munka. Ami nem az, vagy illegális, vagy már dolgoznak azon hogy illegális legyen (lásd már szigorítják is a kvótaszabályokat). Nincs olyan hogy könnyebb út. Ha világ legjobbjai közé akarsz tartozni akkor piszok keményen kell dolgoznod. A világbajnokság, az olimpia már nem hippy jembori, oda csak a világ legelitebb, legtöbbet küzdött sportolói jutnak el. És ez iszonyat magasztos cél, és emberek fél (vagy egész) életeket áldoznak rá, hogy ez elérhessék.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 12:33:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Most arra mondjak neked példát, hogy ki olyan gazdag, hogy ezt megtehesse? Nem tudok. Ha valakinek nincsenek milliói akkor menjen a francba? Mit akarsz mondani tulajdonképpen?

A csaj szabályos volt, saját pénzén szórakozott, ok. Azért lehetett ott, és röhögtette ki magát. De azért ne legyen már példakép, vagy pozitív hős, mert kiskapukat talált.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 12:36:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""Pénzzel megvette, hogy indulhasson az olimpián. "

De legalább a sajátján, nem közpénzen."

Tudsz arra példát, hogy valaki közpénzen hasonló kiskapukkal jutott volna ki valahova, hogy aztán közröhej tárgya legyen?

ComLo 2018.02.23. 12:37:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

ComLo 2018.02.23. 12:41:59

@teéjesenmindegy: Azért afelett el szokott siklani mindenki, hogy amint hivatalosan magyar olimpikon lett, járt neki is alanyi jogon, egy csomó ingyenes szponzortermék, pár garnitúra, hivatlos válogatott öltözet, plusz az olimpikonok kiutaztatását is a MOB fizeti.
Az olimpia alatt (asszem a -60. naptól) ameddig az olimpiai faluban lakik, a szervezők költségén él, teljes elátással.

Szóval azért ment el rá közpénz.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 12:44:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Én úgy látom, hogy függetlenül a személyes szándékaitól - amelyek lehettek akár önzőek is - igen sok embernek adott erőt, önbizalmat és kitartást. "
Hát, aki ebből merít, az kb. odáig fog eljutni az életben, hogy ha megfelelő kitartással keres és megfelelő anyagiakkal rendelkezik akkor előbb utóbb talál egy lecsúszott olimipai bajnokot, akitől meg tudja venni az aranyérmét. Vagy erővel elrabolja tőle. És akkor elmondhatja, hogy beteljesült az álma, van olimpiai aranya.

Duplaxiii 2018.02.23. 12:52:58

@ComLo:
Bocs, még szeretnék neked elmesélni valamit, mert írtad, érintett vagy a sport világában.
A történet PRIVÁT és SZEMÉLYES, ugyanakkor közvetlen párhuzamok láthatók a kislányéval.
(na jó, én nem vagyok netes magamutogató és a privát szakmai vonalami is elég sikeres...)
Szóval...
Sok-sok éve, még tinédzserként a fő sportágam, a kosárlabda mellett kiegészítő sportként atletizáltam. A tulajdonságaim miatt persze csak a sprintszámok és némileg a távolugrást művelhettem. De full amatőrként.
Úgy alakuét, hogy éppen a leggyengébb, a leginkább került kiagészítő számomban, a távolugrásban elért eredményem miatt bejutottam, 16 évesen az országos ifjúsági bajnokságra (kb. olyan minősítéssel, mint most a tündéri korislányunk!) és indulhattam Debrecenben a régi nagyerdei stadionban tartott "világeseményen".
Képzeld el, a sors úgy hozta, hogy az első szám a távolgurás selejtezője volt, és az első induló meg én...
Körben több ezer szülő, meg néző.
Nekifutottam, dobbantottam, a szöges beleragadt a korhadt dobbantódeszkába, én fejjel a homokba, a kiszabadult lábamon a szöges végishasította a másik lábam vádliját.
Homokos fejjel hallottam a közönség nevetéset.
Full bukta, amatörként még meg is szégyenültem...
(*** kapcsolat: miért indultam el, ha tudtam, semmi esélyem??? Mert LEHETETT! ***)
De nem volt vége, láttam, hogy vérzik a lábam és fehérköpenyesek rohannak felém.
Én meg felpattantam és elkezdtem előlük futni!
Mint egy Monty Python jelenet! Rohantam a futópályán, a fehérköpenyesek meg utánam...
Na mindegy, ezzel én le is tudtam az egészet, bekötöztek, visszaléptem és elmentem csajozni a csónakázótóra (sikerrel!), kiélveztem a nekem járó napokat.
.
De ezzel nincs vége!
Sok-sok éveel később, már csak öregfiuként játszottam, elvittek katonának, idősként, utolsó körösként.
Elsőlépcső, szopás, mint egy börtönben....
A sors úgy hozta, hogy egy nagyon ismert és a sporban meghatározó családtagunknál vizsgázott a TF-en egy alezredes. A végén egy kocsival mentek és a családtagunk beugrott apámékhoz, vitte magával az alest is.
Vacsora, beszélgetés, apámék keseregtek miattam. A tiszt rákérdezett, hol vagyok katona, megtudta, és jé, az az ő hadosztálya, ahol ő a sporfőnök! A diuk nem sportol? De! és elmondták.
A tiszt üzent, hogy megkeresnek majd az alakulatomtól és mindenre mondjam azt, hogy ő a családunk régi barátja meg hasonlók.
(*** kapcsolat: kiskapuk keresése! ***)
Tényleg megjelentek, hogy imrerem-e, mondom persze, a család jó barátja! Maga sportoló? miért nem mondta? stb.
És lesz a hadosztály atlétikai bajnoksága, indulni akarok-e?
Persze!
(*** kapcsolat: Lehetőség! ***)
Elmentünk Zalaegerszegre. megnyertük a 4x100-as váltót és a százas 1. és 3. helyét.
Amatörként, sorkatonaként, edzés nélkül, és egyedül nekem volt versenysport múltam, de már kicsit elhízva éltem.
Ezzel jogok kaptunk a hadseregbajnokságra, ami egyben országos bajnokságnak is számított. Indulhattunk a profik között, nekem még lehetőségem volt Karafával selejtezőt is futnom...
Amatőrként, a legfontosabb eseményen, a profik között.
Aztán a megelőző Zete-edzőtáborban szerzett apró combsérülésem miatt nem jutottunk döntőbe, éppen lemaradtunk róla és a B-döntőt megnyerve 9. helyet értünk el.
Amatőrként, két hét ezdéssel, sérüléssel országos bajnoki 9. hely.
(a sérülést el kellett titkolni, mert akkor nem indulunk és mehetünk vissza a laktanyába)
(*** kapcsolat: Semmiből, minimális képzettséggel is eljuthatunk egy "világeseményre" és megmérközhetünk a nagyokkal is ***)
.
Látod, nekem is megvan a magam "égése" és mégis, mégis további eredményekhez is juthattam!
Ha nem hiszek az egészben, el sem indulok 16 évesen!
Ha az internetes társadalom döntött volna, el sem indulhattam volna! Hiszen minek, úgy sem érek el eredményt!
Hogy nekem meg ez fontos volt, hogy a mai napig meghatározó élményben volt részem?
Érdekelne valakit?
És ott vannak a kiskapuk, lehetőségek kérdése is.
Ha azok nem kerülnek elő, később eljutottam volna egy országos bajnokságra? Mérkőzhettem volna?
Soha!
És mindezt egy amatörként művelt kiegészítő sportágban!
Pontosan úgy, ahogy a mi Erzsink.
Neki ez azért még amatőr szint és "kiegészítő" sportág... De akarta, vállalta, küzdött és áldozott érte, és odajutott.
Kit érdekel már az eredmény!
Na csak ennyit akartam még privátban a sportról.
Át kellene értékelni a gondolkodási módunkat, mert szerintem mindenkinek az életében vanna ilyen apró személyes kis sikerek, és arra kellene építkezni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 12:58:41

@teéjesenmindegy:

"Ha valakinek nincsenek milliói akkor menjen a francba? "

Strawman argument.

"Mit akarsz mondani tulajdonképpen?"

Biztos nem azt, amit fentebb a számba akartál adni.

OK, számodra nem példakép. Sokaknak azzá vált. Van bármi bajod van azzal , hogy mások nem úgy ítélik meg Elizabeth Swaney-t, mint te?

Tudod, engem leginkább a kettős mérce zavar. Fentebb már említették a kettős mércét, de én egy másikra gondolok most. Amikor Adam Rippon a kűrje részeként bemutatott a zsürinek, akkor a zsüri és a közönség tombolt az örömtől, elalélt a megtiszteltetéstől:

youtu.be/3iU24f9-13Y?t=1m7s .

Pedig ha épp nem egy twink tette volna mindezt, valószínűleg azonnal kizárták volna, ahogy a bíró is kiállítja a focistát, ha tiszteletlen vele.

Adam Rippon feltartott nagyujja egy ízléstelen gag volt, semmivel nem járult hozzá a kűr művészi értékéhez. Elizabeth Swaney egész produkciója egy nagy gagként is felfogható amellett, hogy példát adott kitartásból, elszántságból, akaraterőből. De ő nem leszbikus, nem transzszexuális, nem tagja az LMBTQXZY+ "közösségnek", így őt lehet pocskondiázni. Leginkább persze nálunk, mert pl. Amerikában sokkal pozitícabb a asajtója.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 13:00:33

@ComLo:

"Szóval azért ment el rá közpénz."

Igazad van, inkább stadionokra meg nem működő közvilágításra költsük a közpénzt. :D

ComLo 2018.02.23. 13:01:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Duplaxiii 2018.02.23. 13:05:08

@ComLo:
Sajnos pont az olimpiára és a többi világversenyre igaz...
Mert ott vannak indulási paraméterek, földrészeknek, országoknak.
Sajnos mi is számtalanszor buktunk azért, mert csak x vagy y induló lehet egy nemzetttől, vagy ugye ott a foci VB, ahol egyes földrészekről darabszámú iduló lehet. És így Európa bukik. Az EB-n meg ott a sok oszrág... A kapalozás eleve hendikep a gyengébbeknek!
A hoki A csoport 90% alapból ki van adva... A hokisok az olimpiára meg soha nem juthatnak ki tőlünk.
Az olimpián meg földrészeknek is adnak helyeket, ezért lehetett ott Eric az angolna is.
Szóval nem a sportoló bűne, ha adott eseményre valamilyen szabályalapon eljut.
Ezen elvek szerint sok gyenge is ott lehet.
Ha nem így lenne, akkor meg eseményeket mindig és örökre kisajátítana pár nemzet.
.
Én nem látom annyira gáznak, ha a gyengék is elindulhatnak, mert az nem rombol!
De ahol nem így van - erre példa az európai foci BL - nem a fejlődés indul be, hanem nő a szakadás. A kicsiknek még nehezebb eljutni oda (ahol a mi Erzsinkhöz hasonlóan utolsók lesznek...) és még gazdagabbak lesznek a kiválasztottak.
Nem tudom, mi a legjobb, de egy olimpia "eszméjéhez" jobban illik Erzsi vagy az afrikai síző, mint a Real, Barca vagy pár másik eleve gazdag kivételezett kezelése.
.
Ja és vedd már figyelembe, hogy egy versenyen nem csak 1-3 hely van!
Ha 100 induló van, akkor van 50. és 100. is.
Most akkor aki nincs az 1-3-ban, az a 97, az el se induljon?
Te mindenhol első lettél?
Mert a sportban sokszor a 52. ugyanolyan boldog, mint a győztes!
Vagy szerinted a sífutóknál a célfotós befutónál a másodikkal mit kellene csinálni?
Na de tényleg megyek enni.
.

ComLo 2018.02.23. 13:05:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 13:06:32

@Duplaxiii:

"Nem tudom, mi a legjobb, de egy olimpia "eszméjéhez" jobban illik Erzsi vagy az afrikai síző, mint a Real, Barca vagy pár másik eleve gazdag kivételezett kezelése."

+100

ComLo 2018.02.23. 13:07:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

ComLo 2018.02.23. 13:15:25

@Duplaxiii:

Persze hogy számít a helyezés és a saját szint megugrása. De ehhez kell egy egészséges önkép is.

Az alapvető baj ebben a vitában, hogy teljesen mások az elvek amiket vallunk. Te/ti azt mondjátok hogy az olimpia eszméje az hogy ott legyen az amatőr sportoló, hogy érje el a célját, hágy lehessen olimpikon.

Csakhogy nem 1896-ot írunk. Az olimpia nem erről szól, már nagyon régen. Az olimpia a világ legjobb atlétáinak versenye. A legjobbak legjobbjai. Ezért számít a részvétel. Akik ott vannak iszonyat energiákat ölnek bele, hogy ott lehessenek. Akik ott vannak, az országuk legjobbjai.

Nem volt Egyenlitői Guineában jobb úszó Ericnél. Nem volt évtizedek óta jobb angol síugró Eddie-nél. Nem volt jobb Togo-i sífutó a zászlóvivőjüknél. De volt sok jobb magyar síző Elizabeth-nél, csak ők egyérszt nem tudtak annyi anyagi lehetőséget beletenni, másrészt nem akarták kijátszani a rendszert.

Látod mi a bajom? Sok munka < pénz + kiskapuk kijátszása ?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 13:22:50

@ComLo:

"De volt sok jobb magyar síző Elizabeth-nél, csak ők egyérszt nem tudtak annyi anyagi lehetőséget beletenni, másrészt nem akarták kijátszani a rendszert."

Kedves, ezt bizonyítani nem tudod.

ComLo 2018.02.23. 13:26:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 13:31:46

@ComLo: Én mondjuk leszarom hogy magyar színekben ment-e, vagy hogy ment-e el rá közpénz. Nekem ezzel a szellemiséggel van bajom amit ez képvisel.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 14:03:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Én nem akartam semmit a szádba adni.
Igen, van bajom, hogy mások máshogy ítélik meg, mint én. Azért beszélgetünk, nem? Ezt hívják kommunkiációnak, eszmecserének.
Én komolyan azt hiszem, hogy nagy bajok vannak ott, ahol ez a csaj példakép.
Már eleve vele is van gond. Az egészséges hozzáállás az valahogy úgy van, hogy jó vagyok egy sportban. Mert szeretem csinálni, ügyes vagyok benne. Van bennem akarat és alázat, és szeretnék a világ legjobbjai közé kerülni - olimpikon lenni.
Annak, hogy olimpikon vagy, az ad rangot, hogy mennyi a befektetett munka. Meg az, hogy hány emberből vagy te a legjobb. Mert szép szép, ha valaki a világon a legjobb gerelyhajításban, de lássuk be nagyságrendekkel több futó van.
Szóval marhára igaz erre az egészre, hogy a megtett út számít, nem pedig az, hogy ott vagy a végén.
Az egészséges hozzáállás ez. A kisasszonyé pedig az, hogy trendi ez az olimpikonság, valahogy odajutok. Pénzzel, csalással.
A katona attól lesz katona, mert végigcsinálja a kiképzést, csúszik-mászik, lő, ordít vele az őrmester. Nem pedig attól, hogy a hülyegyerek felveszi a zubbonyt, aztán pózol az instán vele.
Ha hat évesen valaki beöltözik katonának az cuki. Ha 20 évesen csinálja ugyanezt akkor ciki.

Az, hogy a világ legjobbja mit enged meg magának az az ő dolga, szerintem sehogy nem jön ide.
Ha amerikában annyira pozitív a sajtója, akkor ugyan miért nem vitték ők ki? És pont az akaraterőt meg kitartást hiányolom. Egyszer venezuelai skeletonos egyszer meg magyar síelő? Ez hol kitartás? Pont a legkönnyebbre hajlás.

vajdasagi 2018.02.23. 18:48:03

@teéjesenmindegy: Ez a csaj teljesen rendben van. Megvalósította az álmát, és még közben a hazánk is jól járt kétféle módon.

Egyrészt ha jól értem, eggyel több edző mehetett ki, mert eggyel több lett a versenyzőnk is.

Másrészt az egész világon szimpatikusnak tartják, jót mosolyognak rajta, és egy kis pozitív fény ránk is vetül. Ránk fér ez nagyon mostanában.

És nem igaz, hogy az utazása vagy a kinntartózkodása bármi módon pénzünkbe került volna.

Az olimpia résztvevőinek egy része tiltott teljesítménynövelő eszközöket használ, amelyek károsak az egészségére: no ők csúfolják meg az olimpiai eszmét, nem Elisabeth.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 19:00:26

@vajdasagi: Úgy látom semmi sem ment át abból amit mondtam.
Mondtam, hogy nem érdekel, hogy magyar, meg hogy pénzbe került-e.
Az pedig, hogy vannak akik tapsikolnak a teljesítménynélküliségnek róluk árul el sok mindent.
Gáz, hogy valakinek az az álma, hogy olimpikon legyen - de ebből csak azt fogja fel, hogy felveszi a mezt, becsekkol a szállodába, felvonul a nyitóünnepségen. Pont a lényegét veszti el a szerencsétlen. Ha az lett volna az álma, hogy fent álljon a dobogó tetején - és azt csak zárás után a portás lefizetésével valósul meg- akkor is tapsikolnál neki? Mondom, 6 éves kor felett ciki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 19:15:31

@teéjesenmindegy:

"Igen, van bajom, hogy mások máshogy ítélik meg, mint én."

Abszolút érthető, ez a tipikus balliberális hozzáállás. Az eltérő vélemény mindig baj, mert még mernek létezni emberek, akik nem balliberálisul gondolkodnak. Ebből is látszik, mennyire kifordult önmagából az eredetileg a toleranciát hirdető liberalizmus.

"Annak, hogy olimpikon vagy, az ad rangot, hogy mennyi a befektetett munka."

Nem. Az elért eredmény ad neki rangot - és már az is nagy eredmény, ha valaki kijut az olimpiára.

Ha a befektetett munka adna neki rangot, akkor többre kellene becsülni a kétbalkezes kőművest, aki csálé falakkal megépít egy házat, mert az neki több munkájába került, mint a szakember kőművesnek megépíteni rendes falakkal.

"A katona attól lesz katona, mert végigcsinálja a kiképzést, csúszik-mászik, lő, ordít vele az őrmester. "

Nem. Attól lesz katona, hogy helytáll a harcban. Ha helyén van az esze és a szíve, akkor egy megfelelő parancsnok alatt jó katona lesz. Ha csak egy gyáva féreg, akkor a kiképzés után is az lesz, és az első alkalommal dezertál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.23. 19:17:12

@vajdasagi:

"Az olimpia résztvevőinek egy része tiltott teljesítménynövelő eszközöket használ, amelyek károsak az egészségére: no ők csúfolják meg az olimpiai eszmét, nem Elisabeth."

Alig találsz olyan, amelyik nem. A versenysport már régóta nem más, mint kémia.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 22:22:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Én balliberális? :D:D:D::D Aztakurvaélet. Veled együtt fidesztrollnak vagyok kikiáltva a blog.hu-n, ne röhögtess.

"
Nem. Az elért eredmény ad neki rangot - és már az is nagy eredmény, ha valaki kijut az olimpiára. " HA megdolgozik érte. Az, hogy elutazgat versenyekre és mindenhol utolsó lesz, az nem megdolgozás. Ennek a csajnak a helyébe BÁRKI kijuthatott volna. Ismétlem BÁRKI, aki elment 10 versenyre, és mindenhol utolsó lett.

"Ha a befektetett munka adna neki rangot, akkor többre kellene becsülni a kétbalkezes kőművest, aki csálé falakkal megépít egy házat, mert az neki több munkájába került, mint a szakember kőművesnek megépíteni rendes falakkal."
Ez egy orbitális nagy baromság, már ne haragudj. A szakember kőműves attól szakember, mert megtanulta, belefektetett időt és energiát, gyakorolta. Munkájába került hogy odajutott. Erről beszéltem, hogy ez a megtett út. A balkezes meg azért balkezes, mert beleszarik, nem tanul, nem gyakorol. Pont mint Swaney.

Aha. Tehát akkor mondjuk 45 óta nem volt magyar katona, ugye? Ha csak attól lesz valaki katona, mert harcol.
Na, ez is egy jó nagy marhaság.
De oké, legyen neked. Szóval a katona a harcban helytáll, ezért kap kitüntetést. Ha valakinek az az élete álma, hogy bíborszív legyen a zubbonyán, annak az a módja, hogy megsebesül -vérét adja a harcban. Vagy, talál egy részeges veteránt aki eladja neki egy korsó sörért. Mind a kettőnél ugyanaz az eredmény, ott a plecsni a mellén. Csak az egyik egy hős, a másik meg egy szánnivaló csaló.

teéjesenmindegy 2018.02.23. 22:26:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A doppingok valóban jelen vannak a sportban. Csak az nem úgy van, hogy beveszed, aztán gyorsabban futsz mint Bolt. Hanem kőkemény meló éveken keresztül, és olyankor szoktak teljesítményjavítókhoz nyúlni. Hogy mondjuk regenerálódjon a teste, ne fájjon annyira mindene edzés után.
Ott is van szenvedés. Csak az ilyen bohócok mint swaney meg erik meg eddie nem szenvedtek semmit.

ComLo 2018.02.24. 02:35:59

@vajdasagi:

Egyrészt onnantól hogy olimpiai kerettag lett, neki is jár minden ami a többieknek, tehát a több százezer forintos össz felszerelés, plusz az állam biztosítja neki a kijutást (nem tudom ezzel élt-e), kint tartozkodása során pedig a rendező ország látja el. Igen ment el rá pénz (ha nem is sok).

Mindazonáltal, egyre mélyebre ásva, egyre furább a kép. Akik istenítik külföldön, azok jellemzően nem tudnak semmit a magyar téli olimpiai hagyományokról, és jégtánc, mükorcsolya, vagy short track (de említhetnénk a néha elit közelébe érő jégkorongozókat) ide vagy oda, emiatt betesznek minket is a Gána, Fülöp szigetek, Tonga csoportba. Miközben rohadtul nem ott vagyunk.

Akik pedig itthon istenítik, azok jellemzően 4 évente egyszer lehuppannak téli sportot nézni, rácsodálkoznak hogy ilyen is van, de fogalmuk sincs mi van egy-egy sportág hátterében. Nem tudják pl ki az a Sarah Burke és ez miért volt megtiprása az emlékének. De úgy általában az egész olimpiáról az a kép van, hogy itt ilyen amatőr emberek is bohockodnak. Miközben ez sokkal sokkal több ennél.

A kamerába persze muszály jófejnek lenni, de érdemes lenne utána nézni mi volt a vizhangja ennek Freestyle körökben ... elárulom, elsöprő többség erősen fel van háborodva. mert ez a csúszás szembement a sportág lényégvel.

Lényegében arra jutottam, ha valaki ezt példaképként tudja beállítani és tetszett neki, akkor azzal azért nehéz vitatkozni, mert egyszerüen nem neki szólt. Mint aki azért nézi a síugrást, mert náha elesnek és lehet röhögni. Vagy nőként azért megy balettra mert lehet sasolni a táncosok répáját. Ennek a sportágnak az a lényege, hogy egy félcsőben trükköket mutatsz be. Ha nem csinálsz semmit, magát a sportágat szégyeníted meg. Egy kibicnek semmi sem drága. Akinek tetszik, nem tudják ki az a Sarah Burke, és ez miért mocskolja be ez az emlékét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.24. 10:55:16

@ComLo:

"A kamerába persze muszály jófejnek lenni, de érdemes lenne utána nézni"

Muszály, az ám, az eszed tokja.

"mi volt a vizhangja ennek Freestyle körökben"

Vízhangja max. a te vízfejednek van.

ComLo 2018.02.24. 11:54:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kérelek szépen, ne zaklass tovább!

Ne reagálj a kommentjeimre, nem érdekel az álláspontod, nem szeretnék veled többet vitatkozni!

Köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.24. 13:53:27

@teéjesenmindegy:

"Az, hogy elutazgat versenyekre és mindenhol utolsó lesz, az nem megdolgozás. Ennek a csajnak a helyébe BÁRKI kijuthatott volna. Ismétlem BÁRKI, aki elment 10 versenyre, és mindenhol utolsó lett. "

Lehet, akkor azonban felmerül a kérdés, vajon a sok tízezer, állítólag nála jobb magyar síelő közül miért nem ment ki senki. Akár érmet is szerezhetett volna az országnak. Nem gondolod, hogy vétkes mulasztás volt kihagyni egy ilyen könnyű lehetőséget egy éremre?

"A szakember kőműves attól szakember, mert megtanulta, belefektetett időt és energiát, gyakorolta."

A kétbalkezes meg a rosszul végzett munkába fektetett igen sok munkát.

"Ez egy orbitális nagy baromság, már ne haragudj."

Persze, hogy az. Épp azt példázza, hogy nem a befektetett munka, hanem az elért eredmény számít.

Tudjuk, hogy erős túlzás és ferdítés, de a lényeg kijön belőle: vegyük példának az Amadeus c. filmet. Ott van Mozart, aki minden erőfeszítés nélkül ontja magából a remekműveket, és ott van Salieri, aki vért izzadva, keserves munkával képes csak megalkotni egy átlagosnál is szerényebb indulót - amit aztán Mozart kapásból "feljavít" és lesz belőle a Non più andrai.

Salieri nem volt tehetségtelen zeneszerző, a film itt nagyon erősen bemocskolja az emlékét és a művészetét. Salieri: C-dúr zongoraverseny:

www.youtube.com/watch?v=sjz6G7A6yvA

Nem mondom, hogy remekmű, a zenekari rész kidolgozottsága nem az igazi, de egy nagyon jól hallgatható,szép mű.

Mégis kit tartunk ma a nagyobb zeneszerzőnek: Mozartot vagy Salierit?

"Tehát akkor mondjuk 45 óta nem volt magyar katona, ugye? Ha csak attól lesz valaki katona, mert harcol."

Nem sok. Néhányan azért működnek békefenntartóként, és jópáran az életükkel is fizettek ezért. Aki még nem esett át a tűzkeresztségen, az max. katonajelölt.

"Vagy, talál egy részeges veteránt aki eladja neki egy korsó sörért. "

Swaney nem más eredményét hazudja magáénak.

Lukácsi Katalin 2018.02.24. 23:44:55

@Duplaxiii: Nagyon szépen köszönöm a hozzászólását, és hogy együtt gondolkodtunk!
Számomra is öröm találkozni ilyen pozitív hozzáállással.
Szerintem Elizabeth, a griff ;) története kivételesen nem a politikai megosztottság szerint oszt meg minket. Valóban az Origo negatívan mutatta be, de az itteni hozzászólásokból lehet látni kormánypártiak részéről is, hogy méltatják Swaneyt. Megint a kormánykritikusok részéről találkoztam ilyen és olyan állásponttal is.
Végre egy téma, amivel kapcsolatban úgy látszik, hogy nem a pártlogika érvényesült bennünk! Lehet, hogy többet kellene erről a történetről beszélni ;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.02.26. 09:52:19

@Lukácsi Katalin: Köszönöm szépen és örvendek, hogy örvendesz! :)

czinimini 2018.02.28. 10:05:32

Én egy pillanatig sem éreztem kínosnak, amit csinált. A saját erejéből jutott ki és végigment a félcsőn tisztességgel. Nem trükközött, de nem is esett. Tényleg inspiráló volt! :)
Ráadásul úgy hallottam, a versenyzőkkel adott számú kísérő (edző) mehet. Mivel ő nem vitt senkit, más sportágat kísérhetett még egy fő.

VájtVarjú 2018.03.13. 21:29:49

Én írtam erről a témáról egy hosszabb elemzést, nem fukarkodtam a csípősséggel, kicsit bunkóra is sikerült itt-ott, de abszolút őszinte és mélyről jövő vélemény.
Valamint kedves Lukácsi Katalin figyelmébe is ajánlanám, pár ponton nem értek vele egyet, és ennek hangot is adok. Ha ráakad az olvasmányomra, akkor szívesen venném a válaszát, mivel elég fontos kérdést fogalmaztam meg szerintem a blogomon.

vajtvarju.wordpress.com/2018/03/13/swaney-elizabeth-az-uj-nepi-magyar-hos/

Akinek tetszett, és hasonló írásokat szívesen venne, az követhet az fb oldalamon.