Sok minden forgott a fejemben, miről is írjak nagypénteken, ami kellően fajsúlyos. Végeredményben a megváltás maga is egy politikai tett :D De a történeti igazságtételt választottam, mert szimbolikájában illik, és mert rendre ez a politikai téma jut eszembe nagypéntekről.

Elérzékenyülök mindig, amikor a rendszerváltással foglalkozom, és Nagy Imre rehabilitációjáról, újratemetéséről van szó. Mindig többet érzek bele az adott eseménynél. A Nagy Imre-per több ponton párhuzamba állítható Jézuséval. Heller Ágnes hozza A zsidó Jézus feltámadása című fantasztikus könyvében párhuzamként, hogy azért is hazug a zsidó Isten-gyilkos vád, mert ez olyan volna, mintha a magyarokat gyűlölnénk Nagy Imre elítéléséért – de hát Nagy Imre is magyar volt! Nagy Imre perében pedig ugyanolyan bátran nem kért kegyelmet, inkább a bíróság legitimitását kérdőjelezte meg.

Mivel Nagy Imre perében találok párhuzamokat, mindig elfogódok, amikor a rehabilitációjáról esik szó. Bár Jézussal is megtörténne ez! … Az volna az igazi… meghatódottság, megkönnyebbülés, „felszabadulás”, megváltás? Petri György írta gyönyörűen a Nem baj, elvtárs, szabadok vagyunk című versében:  „Fel kéne. A kávét? Odateszed? Kelni? Szabadulni? Már? Nehogy örüljek! Túlelég, ami történt. Vége van.” Kiragadva a versből talán nem működik annyira, mégis számomra ezekben a sorokban ott bujkál az a lélek mélyéről jövő sóhaj, amikor olyan tehertől szabadul meg a lélek, amitől már nem is remélt.

És több is ennél, van benne egy kis eszkatológia, ahogy számomra a rendszerváltásban is. Úgy tudom elképzelni a végidőt, mint a rendszerváltás volt, csak letisztultabb és teljesebb formában. A sír épp, hogy üres, Jézus testét nem lehet exhumálni, mint azon szintén szimbolikus kora tavaszi felvételen a 301-es parcellából háttérben a csilpcsalpfüzike énekével. Annyi mindent lehetne azonban e helyett! Tel Avivban utca van elnevezve Agrippa királyról, aki ugyan kedves volt a zsidóságnak még a Második Templom utolsó éveiből, de ő végeztette ki Jakabot. Az „én Jakabomat”, különböztethetném meg így a fiatalabbtól, mert az idősebb Jakab lett szülőfalum védőszentje. Jézus hűséges tanítványa volt, az első vértanú az apostolok közül. Közterek és utcák, oktatási intézmények, települések kaphatnák nevüket nemcsak Jézusról, de mozgalmának nagyjairól. Szent Pálról is. Szent Pál renoméja rossz a zsidóság körében, de mégiscsak zsidó származású, a zsidóság sorsát ráadásul ő is a szívén viselte, és méltán tett szert világhírnévre (egyik tartó oszlopa nyugati civilizációnknak).

Kívülről soha nem mondhatom meg, hogy mi történjen Izraelben. A zsidó-keresztény párbeszédben hiszek, nem az új akarnokságban, de engem nem az Isten-félelem motivál vagy a keresztény csoporttudat, hogy ilyen álmaim vannak. Úgy érzem, ez az igazság. Ez lenne, és az az igazságtalanság, ami most van. A názáreti Jézus egy csodálatos és gyönyörű férfiú, méltó a hírnévre, és méltón vált ikonná, ez kijelenthető vallástól függetlenül is. Nem kell elfogadni a szentháromság tant, még a megtestesülést sem, hogy eszméit, tetteit csodáljuk. A zsidóság legdrágább kincse. Szerb Antal beszélt úgy Jézusról, hogy a zsidóságé a legnagyszerűbb szülöttje a történelemnek, akire méltón lehetne büszke, a zsidóság mégis éppen ő vele nem tud mit kezdeni. És ebben van Jézus és népe tragédiája.

A legkülönösebb ugyanis ebben a történetben az, hogy a zsidóság épp hűsége, identitásának őrzése, Isten szolgálata miatt nem tud mit kezdeni Jézussal. Sok minden enyhül. Sokszor és sokféleképpen beszéltem már arról, hogy a zsidóság Izrael Állama újraalakulása óta bátrabban viszonyul Jézushoz, és már előtte is, például Martin Bubernél, megjelent a nyitás. Egyre több zsidó szerző, történész vagy vallástudós ír elismerő könyvet Jézusról. A jeruzsálemi központi nagy Izrael Múzeumban egy falnyi rész szól Jézusról. Már kezdik integrálni őt történelmükbe, egyre kevésbé számít tabunak.

Nincs azonban egyszerű helyzetben ma sem a zsidóság. Integrálnák ők örömmel Jézust, de azzal, amit állítanak róla a fél keresztény világot vérig sértik, mert ő nem „a” messiás, „csak” egy próféta (az Iszlám is ezt mondja róla, de az Iszlámnak nincs üdvtörténeti szerepe a keresztény Szentírásban). Különösen akkor, ha megpedzik azt, amit számos történész, hogy Jézus nem is akart új vallást alapítani, azt csak Szent Pál grundolta hozzá, Jézus egy echte jó zsidó volt, aki feltűnés nélkül ünnepelhetné a szombatot a Mea Shearimban, Jeruzsálem legvallásosabb negyedében. Jézus megítélése csak akkor fog nyugvópontra jutni a zsidóságban, amikor megtalálják Jézus leghitelesebb arcát, hitelesebbet annál, mint amit mi, keresztények mutatunk fel. Mi, keresztények botorkálunk az evangéliumok vallásos üzenete után, de a keresztény dogmatika és természetes Isten-félelem korlátoz minket abban, hogy a valódi, húsvér, ember Jézust megtaláljuk. Már pedig a zsidóság az ember Jézusra kíváncsi.

A szivárvány sehol nem ér földet, de az égi Krisztus és a földi Jézus találkozik egymással, találkozik Jézusban. A katolikus egyház 2015-re eljutott oda, hogy beszüntesse a térítést a zsidóság körében. Ma a helyes keresztény hozzáállás a zsidósághoz az, és ezt imádkozzuk nagypénteki könyörgéseinkben is, hogy a zsidóság legyen minél hűbb a Tórához, Izrael Szentjéhez, legyünk mi is, keresztények minél hűbbek Megváltónkhoz, és az út végén találkozni fogunk.

Igen, de nekem a rögeszmém az (és hát valóban a keresztények ezt rögeszmének tartanák, hiszen a keresztény világkép más), hogy ennek valahogy a történelemben is meg kell tudnia valósulnia. Csak a történelemben fejeződhet be a történelem. Nekünk, zsidóknak vagy keresztényeknek feladatunk az, hogy a zsidóság Jézusra ráismerjen, ezt nem száműzhetjük a végtelenbe, a történelmen túlra, felmentve önmagunkat a kérlelhetetlen igényesség alól. A lehető legpontosabb arcát kell megmutatnunk Jézusnak, ami minket is kötelez, nekünk is kell azt keresni. Egy húsvér személyt, aki akár itt is sétálhatna köztünk, és talán sétál is. Aki valóban, izraeli állampolgárságot is kaphatna, aki részt vehetne politikai vitákban, sürgethetné a békét még inkább most, hogy újra véres konfliktus bontakozik ki Gázában, és véleményt alkothatna a magyar politikai helyzetről is. Már pedig ő nemcsak, hogy alkothatna, hanem alkot is, és a magyar kormány helyében jobban tartanék Jézus tervétől.

De visszatérve az igazságtételhez, két dimenziót keverek, Jézust integrálni a zsidó történelembe nem ugyanaz, mint igazságot szolgáltatni neki. Az igazságszolgáltatás gyönyörű szó, de a jog arra valójában nem képes, csak törekedni tud rá. Így, úgy valamilyen Jézus kép belesimulhat a zsidó önképbe, már jelen is van, de az nem Jézus igazsága lesz. Hiszen valóban, ahogy az előbb írtam, Jézus igazsága az, hogy él, és hát azt elég nehéz integrálni jogrendszerbe, közgondolkodásba, politikai szférába.

Nem akarok meggyőzni senkit arról, aki ezt nem hiszi és nem akarja hinni, hogy Jézus él, csak azt akarom bemutatni, hogy nem függesztem fel teljesen a rációt vagy önreflexiót. Az izgalmas kérdés ugyanis a következő: mi lenne a világ viszonyulása Jézushoz, ha csak egy koncepció volna, amit követői megalkottak, vagy ha élt volna is, de feltámadásának története kitaláció vagy hallucináció volna csupán? És vajon akkor milyen lenne a világ viszonyulása Jézushoz, ha az evangéliumok többé-kevésbé hitelesek és igazak volnának, különösen a feltámadásról szóló történetek, és Jézus valóban itt van közöttünk? Ha csak azon eltöprengünk, hogy valójában nem tudjuk, Jézus él-e vagy sem (Schrödinger macskája!), akkor okosabbak lennénk az emberiség 90 %-nál. A delphoi orákulum szerint Szókratész bölcsessége abban állt, hogy ő beismerte tudatlanságát.

A két feltett kérdés közül csak az egyikre kaphatunk valaha biztos választ. Az soha nem fog egyértelműen bebizonyosodni, hogy Jézus kitaláció vagy feltámadása volt az. De ha igaz, arról bebizonyosodhatunk, hogy Jézus él. Nem tudom, melyik fog előbb megtörténni, hogy Jézusról utcát nevezzenek el Jeruzsálemben, vagy hogy állampolgárságot kapjon Izraelben… Én a racionálisan megmagyarázhatatlan módon önkényesen amellett köteleztem el magam rég, hogy Jézus él. Elmém épsége, tetteim erőssége és gyümölcse jelezhetné, hogy elköteleződésemnek valós tartalma van. Elköteleződésem pedig minél tisztább, annál erőteljesebben szolgálhat bizonyságul arra, hogy Jézus él.

A borítókép Salvador Dalí Keresztelő Szent János Krisztusa című festménye vágott verziója, forrás: eluniversal.com.co. A második fotó a sajátom, az Izrael Múzeumban készítettem.

* * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!