Magam is alig hiszem el, hogy sikerült végigvinnem a posztsorozatomat. Mindennap posztoltam egy cikket közéleti témában Jézus útmutatását keresve legjobb tudásom szerint. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, sőt. De amire az Isten indít, ahhoz elengedő erőt is ad :) Záró posztomban arra a kérdésre igyekszek válaszolni, aminek köszönhetően a sorozat ötlete megfogalmazódott. 45 témát 45 napon keresztül vizsgáltam át, hogy erre a kérdésre megkíséreljek komoly választ adni: Jézus tagja volna-e a Viszlát Kétharmadnak?
A válaszadást ott kezdem, hogy nem értek egyet a feltételes móddal. Amikor Gégényi István a Csillagvizsgáló beszélgetéssorozat rám eső alkalmának a Hogyan politizálna Jézus? címet adta, már akkor vitatkoztam vele, hogy ez félrevezető. Ugyanis a „politizálna” azt jelenti, most nem teszi. Én viszont azért szegődtem a katolikus egyház tagjának, mert szilárdan hiszem, hogy él. Sokszor szembesültem már azzal, hogy az én Jézus-hitem túl plasztikus keresztények között. Nagyon komolyan vagy nagyon gyermekien fogom fel az ő feltámadását, a mennybemenetel-történettel pedig nem sokat törődök.
Magamból indulok ki, szenvedélyesen szeretek felebarátaim hasznára lenni – azzal együtt, hogy ritkán sikerül –, ha nekem ez örömforrás, űz és hajt, ezerszer inkább marad közöttünk Jézus, és nem fejezte be szolgálatát feltámadásával. Máténál mondja is, hogy „veletek maradok a világ végezetéig”, erre azonban azt szokták válaszolni, hogy ezt nem szó szerint értette. Tévedhetek, de az én hitélményeim és Isten-kapcsolatom egyre inkább megerősítenek abban a tudatban, hogy köztünk van, és gondja van ránk.
Szóval szerintem Jézus köztünk jár most is. Kedves gondolat tőlem, de abban a posztban, ahol az ő állítólagos állampolgárságára kérdeztem rá, megpedzettem már azt, hogy ha ennyire húsvér emberként képzelem el, a sokszoros lokáció legalább is problematikus volna a számára. Bizonyára ugyanis szívén viseli minden állam, minden közösség sorsát és ügyét, de mindben nem lehet egyszerre jelen javát előmozdítólag. Egyelőre eltekintve a politikai állásfoglalástól, abban a kérdésben, hogy Jézus tagja volna-e a Viszlát Kétharmadnak, az az állítás foglaltatik benne, hogy Jézus kiemelten foglalkozik a magyar ügyekkel. Ezt nekünk, magyaroknak, nem esik nehezünkre feltételezni, de legalább is magyarázatot igényel… A vatikáni korrupció megszüntetéséért létrejött bizottságban, vagy az izrael-palesztin békés rendezés egyik civil szervezetében sokkal kézenfekvőbb volna részvétele, mint épp nálunk valamilyen ügy mellett elköteleződnie.
Tudom, hogy teológiailag nonszensz a gondolatkísérletem. A világ teremtésében közreműködő erőt, személyt, az Úr Krisztust nem lehet, különösen feltámadása utána nem, egy lelkes polgári aktivistának nézni! Jobb dolga van a mi kis csip-csup gyarló földi ügyeinknél! Két ellenvetésem van. Számomra Isten nagysága emberi törékenységében rejlik. Nem attól hatalmas, nagyszerű és csodálatos az Úr, hogy a messzi távolban az egek trónján ül, hanem minél közelebb a teremtett világa szenvedéseihez, közösséget vállalva a legkisebbekkel. És a mi kis „csip-csup földi ügyeinkből” szárba szökkent már a Golgota és szárba szökkent már Auschwitz is, mérhetetlen tragédiákat vagyunk képesek összetákolni sok kis mesterkedésből és mulasztásból. Isten a megfelelő időben veszi komolyan jó és rossz erőfeszítéseinket, és a megfelelő időben legyint fogadkozásainkra. Ahogy a magasban a levegő is ritkulni kezd, aki a társadalom sűrűjétől messze keresi Őt, nehezebben talál rá.
El kezdtem Jézusról beszélni, de most már Istent emlegetem. Nekünk, keresztényeknek ez egy, de abban az értelemben nekünk sem egészen, hogy Jézus nem meríti ki az Isten fogalmunkat. Istenképünk szentháromságos, Jézus abból az egyik személy, és annak is emberi természete. Hahh… az elmélkedésben ebbe az irányba tovább nem lehet haladni, nem véletlen, hogy a dogmatika nem hitébresztésre való. A dogmatika egy olyan templom, ahol a köveket a szavak adják, de amely önmagába zárt és önmagát támasztja alá, mintha a semmiben lebegne. A dogmatikából Istent megismerni és megérteni épp úgy lehetetlen, ahogy Wittgenstein szerint arra az emberi nyelv is alkalmatlan, az igazság kívül van ugyanis rajta. Sem a ráció, sem a teológia nem segíthet abban, hogy hitélményeimet elfogadhatóvá, „falszifikálhatóvá” tegyem. Végeredményben csak saját szavam hitele áll szemben mindenki más kételyével, és csak a szívem tapasztalataiból beszélhetek, amire fogékony, aki fogékony, és nem, aki nem.
Nagyon messze kerültem már a Viszlát Kétharmadtól. Valóban, a filozofálgatás hatására könnyen úgy járhatunk a valóságtól mind messzebbre kerülve, mint az űrhajós, aki az űrben elsodródott kabinjától. A dogmatika szempontjait felvetve csak arra akartam rámutatni, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire idegen a tudományos teológiai diskurzustól a blogom kérdésfelvetése. Lehet, hogy erős az állítás, de ezt nem a blogom kritikájának tartom. A dogmatikánk azt az illúziót kelti, mintha ismernénk pontosan az igazságot, azt szavakba tudnánk ölteni, csak annyit teszünk hozzá szemérmesen, hogy ez azért misztérium. Csak hogy emiatt történelembe, kultúrába és nyelvbe ágyazott filozófiai fogalmainkról képzeljük azt, hogy kimerevített igaz pontok, mintegy lakhelyei az Örökkévalónak! „Egy Isten-három személy”, született vagy származtatott, isteni és emberi természet… a dogmatika olyan, mint egy programozási nyelv, csak a valóság és a dogmatika között kétségesebb a kapcsolat, mint a program és a programozási nyelv között.
Hittételeink egy gondolati vázrendszer, ami a mindig eleven és lüktető igazságtól gyakran inkább elválaszt, mint hozzá közelebb visz. Szükséges rossznak tartom, korlátait és gyengeségeit pedig erőteljesebben kellene tudatosítanunk. Időleges emberi fogalmaink alkotta dogmatikánk olyan, mintha mi akarnánk megparancsolni Istennek, mi is Ő, mi is legyen. Kétes értelmű szavakba akarjuk zárni Őt, de kísérleteink között kicsúszik, mint amikor királlyá akarta tenni Jézust a nép, de magukra hagyta őket. Ha a dogmatikára várnánk, semmit nem tudna egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, hogy egy kereszténynek merre kell mennie, hiszen mint tudomány, egyfajta és azzal ellentétes véleményt is le tudna vezetni.
A Jézus tagja volna-e a Viszlát Kétharmadnak azonban nem egy dogmatikai jellegű kérdés. Abba a kérdésfelvetési típusba tartozik, hogy „mit tenne vajon Jézus”, ami a hétköznapi lelki élet része. Jézus a helyünkben vajon elmenne-e szavazni, kire szavazna, szavazna-e taktikailag stb. De ebben a kérdésfelvetésben a „Jézus” szó, nem annyira a húsvér történelmi személyt, embert jelöli, hanem azt a – bocsánat – fikciót, ami a tökéletes ember. Amikor Jézus személyiségére kérdeztem rá egy korábbi cikkben, akkor utaltam arra, hogy Jézus személyisége nem normatív. Attól még, hogy Jézus emberként valamilyen, nem kell mindenkinek olyannak lennie. Már pedig az életnek rengeteg olyan területe van, ahol több választás is helyes. Pontosan erről beszéltem Jacques Maritain nyomán a Keresztények kritikusan kis videóban, hogy a jó az, ha a keresztény ihletettségű politika többféle pártban is megjelenik, és a kereszténység által megigézett politikus is. Nem csak egy az üdvös választás. Jézuson kívül nincs más név, de ő éppen azt képviseli, hogy életünk legyen és bőségben legyen, a kiteljesedésünket akarja, nem pedig valamifajta programot végrehajtatni velünk.
A kérdés hangozhatna inkább úgy, hogy megőrzöm-e a közösséget Jézussal, ha tagja vagyok a Viszlát Kétharmadnak. Meg, figyelem!, még ha nem léptem volna ki a KDNP-ből, akkor is őrizném a barátságát, ugyanis a Jézussal való közösség nem ilyen szinteken dől el. De az eredeti kérdés, hogy tagja lenne-e, az egy többlettel bír. Előmozdítja-e az üdvtörténetet a Viszlát Kétharmad mozgalma? Ez a lényegi kérdés, és ez a kérdésfelvetés az, ami számít, bármilyen gyermetegnek vagy vakmerőnek tűnik is. Üdvtörténetet mozdít elő egy halk ima, egy felajánlott betegség vagy egy jó teológiai értekezés is. Valójában a szeretet minden tette üdvtörténet. És mivel minket Magyarország szeretete és az országért való buzgalom vezet, ezért része annak a roppant munkának, amivel előrehaladunk a történelemben (előre és nem hátra). A Viszlát Kétharmadnál tagjaink sorában még nem csodálkoztam rá Jézusra, de biztos vagyok benne, hogy Jézus-kompatibilis. A mozgalom két arca ráadásul egy református presbiter és egy katolikus hitoktató, politikai munkánkat Isten-kapcsolatunk részeként éljük meg, tehát tényleg nem annyira elrugaszkodott a kérdésfelvetés.
Hangsúlyozom! Mivel a logikám épp ellentétes a kizárólagos és pártállami logikával, ha a Viszlát Kétharmadot Jézus-pozitívnak tartom, azzal nem azt mondom, hogy mindenki, aki fideszes, az elkárhozik. Dehogy! Ez nem ezt jelenti. Hanem hogy a Viszlát Kétharmadon keresztül is az ország szeretete zajlik. Adja meg az Örökkévaló, hogy ha szeretetünk módja helyes, teremje meg gyümölcsét!
A kép forrása a Viszlát Kétharmad Facebook oldala. Szabadon osztható ;)
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
