Lukácsi evangéliuma

Isten dörömböl lelkünk boltozatján

2020. szeptember 27. 22:51 - Lukácsi Katalin

Hogyan kerülhetünk kapcsolatba Istennel? 1.

interstellar02.jpg

Számomra az Interstellar című film hátborzongatóan pontos ábrázolása az istenkapcsolat drámájának. Több szálon is. És ami a legizgalmasabb benne, hogy – akaratlanul, hiszen elvileg teljesen másról szól a film – abba enged minket bepillantani, hogy Isten mit él át, miközben azért gürcöl, hogy végre reagáljunk hívására, észleljük kapcsolatkezdeményezését. Hogy mit szenved!

Más az istenképünk. Ritkán tudatosított az istenképünk, de ha mégis, ritkán az, hogy Isten szenved azért, mert nem vesszük fel vele a kommunikáció fonalát. Dörömböl, mint Matthew McConaughey az Interstellar című filmben, vagy szintén ugyanott ugyanő összeomlik, amikor az észlelt válasz hiányában már nem akarnak vele többé kommunikálni. Dráma. És nem ezek vagyunk? És nem ez a valóság? Az az Isten, aki szeret minket, szükségszerűen kommunikálni akar velünk. Van számunkra üzenete. Akit szeretünk, azzal kommunikálunk – azzal is, akit nem, de akit igen, vele még sokkal inkább. Isten ráadásul elég sok információ, és igazán vonzó bölcsesség mennyiség birtokában van, tehát igazán sok mindent meg tud velünk osztani azért, hogy segítse az életünket, és segítsen kiteljesednünk. Sőt, ez a felelősség még nyomja is a lelkét! Túl antropomorfizálom? Nem, nem. Mi vagyunk deoformok. Ami a mi mély belső valónkhoz tartozik, az bizony isteni mind. Ezt sokszor elfelejtjük.

Szóval, ha nem állsz napi kapcsolatban Istennel, akkor ő bizony szenved a hiányodban. Mint az a növény, amit nem öntözöl meg, pedig napi ápolást igényelne. Persze egy növény túl passzív párhuzam. Keresek egy közelebbit. A legintimebb, a személyhez legközelibb másik személy (figyelem, nem a szülőt fogom mondani) a kedves, a pár, a jegyes, a házastárs. Szóval képzeljük el, hogy a kedvesünk („akit szeret a lelkem”) birtokában van rengeteg információnak életünket illetően, jobban ismer önmagunknál (és mégis szeret, sőt, így szeret csak igazán!), és az igazságot is jól ismeri, mégis egy gonosz varázslat némává és láthatatlanná varázsolja, és bárhogy üvölt, bárhogy dörömböl, nem tud velünk kapcsolatba kerülni. Eleped ő, és hiányában elepedünk mi is. Ugyanezt éli át Isten, és hiányában mi.

Őt keressük mindenütt, pedig ott van az orrunk előtt. Kívül kerestelek, de Te belül voltál – vallja meg szenvedélyesen Szent Ágoston. Aki kívül keresi Őt, sose találja meg, ott van a lelkünk, belső várkastélyunk mélyén – tanítja Avilai Nagy Szent Teréz. Megkerültem érte a világot, pedig Isten itt volt a hátam mögött – verseli József Attila. Ez így igaz. Nem lehet máshol, nem lehet messze, és nem lehet, hogy ne keressen minket, különben nem szeret, márpedig de igen. A szeretet fogalmunk belőle táplálkozik, Ő az!

De ne kárhoztasd magad, hogy Isten mennyit szenved miattad, mert nem ez az üzenet, és nem ez a lényeg. A szeretetből szükségszerűen szenvedés is fakad sebzett világunkban, de ezt Isten tudja, ráadásul Ő teremtette, nem tesz téged felelőssé azért, mert Ő szenved érted, miattad. A rosszat nem rója fel a szeretet, énekelte meg gyönyörűen Szent Pál, és nem is rója, vagy aki igen, azt nem szeretetből teszi. Sejtsünk bele egy kicsit! Fantasztikus. Isten semmit nem tud tenni nem szeretetből, mert Isten a szeretet! Hát nem gyönyörű, hát nem fantasztikus!? Fel tudjuk mérni, hogy ez mit jelent? Micsoda bámulatra méltó lény az Isten, úgy törékeny, hogy közben erős, tiszta és lángoló. Legnemesebb eszméink gyöngyszeme, hiszen az elménkben rejlő legnemesebb eszméink azok valójában az Ő visszfényei!

Szóval ez a gyönyörűséges, minket fáradhatatlanul szerető Lény állandóan kapcsolatba akar velünk kerülni. Vajon miért nem sikerül? Ennyire gyenge? A kommunikáció modellje siet segítsünkre. Hogyan fest a kommunikáció? Van egy adó, egy üzenet, és egy vevő. Csakhogy! Mi lehet közben? Zaj! A zaj bőven tud olyan nagy lenni két fél között, hogy egy szót se érts abból, amit a másik mond neked. Még akkor se, ha látod, hogy pedig mond valamit. Mit érthetsz akkor, amikor nem is tudod, hogy a másik szól hozzád, és a másikat nem is látod, esetleg nem is ismered, hogy tudd, őt kellene keresned!?

És mi a zaj? A zaj ezerféle lehet. A gondolataink zaja, hazugságok sokasága, a világ napi problémái, az üvöltő fájdalom bennünk. De bizonyos szempontból zaj az is, ha tudatosan vagy tudattalanul lezárom magam Isten előtt. A vallásos emberek esnek ebbe a „hibába” legkönnyebben, azok, akik azt hiszik, kapcsolatban vannak Istennel, de valójában még sose engedték Őt szóhoz jutni. Ez a legfájdalmasabb! Gondoljunk bele a saját életünkbe! Annak a legnehezebb megmutatni a mi őszinte valónkat, aki megvan arról győződve, hogy ismer minket, miközben egy torzképet őriz rólunk.

Mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni? Engedjük Istent szóhoz jutni a mi életünkben, és ne szűnjünk meg kommunikálni vele soha!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lukacsikatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr2816217874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.28. 05:14:34

Hogyan kerülhetünk kapcsolatba Istennel?

Szerintem ehhez 3 lépés kell:
- mindenben szót fogadunk Brüsszelnek és Sorosnak,
- Gyurcsányné vezetésével közös listán indulunk,
- azt üvöltjük, hogy O1G!

Sztiki 2020.09.29. 15:27:44

Mai jó hír - Isten szenved.
Egyébként erősen megkopott hit tanulmányaim alapján úgy rémlik, amikor akart valamit, az egész egyértelműen a másik fél tudtára adta, pl. hogy szenvedni fogsz, vagy hogy áldozd fel a fiad. De legrosszabb esetben is max egy csipkebokrot kellett felgyújtania, vagy kőtáblát faragni :)

Babják Krisztián 2021.01.30. 05:38:48

Rezonált bennem ez a szöveg pár meggyőződésemre. Egy gondolatkísérlet. (Mottó legyen azért ateisztikus: "mivel Isten minden, ezért semmi sem.")

Isten nyilvánvalóan végtelen, méghozzá minden lehetséges tekintetben az (hiszen "Isten az, akinél nagyobbat elgondolni nem lehetséges"). Végtelen, tehát határtalan, tehát határolatlan is, méghozzá minden lehetséges létező viszonylatában az. Határolatlan tehát a világ és az ember felé is, ez a határolatlanság pedig azonosságot kell jelentsen, hiszen Istennel semmi és senki nem lehet a rész-egész viszonyában, Istennek nincsenek részei. (Bár kivétel akár még lehet is, amennyiben ezek a kivételek végtelenek: a Szentháromság személyei.) Isten végtelensége nyilvánvalóan végtelen intenzitást is jelent. Így kell jelen lennie a tér minden pontján és az idő minden pillanatában, itt és most is, benned, bennem, mindenkiben, nem pedig csak amolyan sugallatszerűen (hiszen ugye „Isten az, akinél nagyobbat elgondolni nem lehetséges”). Felvethetnéd, hogy ezt a végtelen intenzitást soha nem tapasztalod; de csak azért nem, amiért a szem sem láthatja önmagát soha (legfeljebb a tükörképét). Ez a végtelen intenzitás te magad vagy: a "vagyok" tudata, a jelenlét bizonyossága, a tapasztalás és a tudatosság fénye, ami mindent megvilágít, kezdettől fogva; ezért vagy rá vak. (Visszaemlékezve a kisgyermekkorra az élményeink is egyre intenzívebbek lesznek, a világ egyre élesebb és vakítóbb, mi pedig egyre érzékenyebbek, ahogy haladunk visszafelé az időben; el kell tehát jönnie egy pontnak, aminek az intenzitását már nem viseljük el, ezért már emlék se keletkezhetett róla; valahol ott születhet az emberi tudat, az én. De ez onnantól kezdve már a végessé tévesztett végtelen.)

Három, viszonylag jó hasonlat adódik Isten és ember viszonyára. Mindháromnak más az erénye és más a hibája, egyfajta szinopszizálással érdemes őket "egyszerre átlátni": Bábművész-tudatosság és báb-tudatosság; Színész és szerep; álmodó Én és álombéli én. A hasonlatok két oldala természetesen azonos is és különböző is mindhárom esetben, átélés szerint. A tökéletes Bábművész azonosul a bábbal (pontosabban a báb tudatával: a Genezis-beli "Élet leheletével"), a tökéletes Színész azonosul a szereppel, a tökéletes álmodó az álom szubjektumával. (Lehet mondani: Isten felől nézve, vagyis színről színre látva ez azonosság, az ember felől nézve, vagyis tükör által homályosan látva különbözőség: helyesen látva azonosság, helytelenebbül látva különbözőség.)

Felvethetnéd, hogy ez valójában puszta szolipszizmus. Hát kezdj el bábozni, elvégre van két kezed (és így már megsejthető, hogyan csinálná ugyanezt egy nem véges, hanem végtelen lény); és ha szívvel-lélekkel, teljes átéléssel játszol, te magad eltűnsz mint bábozó (eltűnsz mint színész, eltűnsz mint álmodó). Túl ezen minden kommunikációnak vagy együttlétnek mindig csak egyetlen centruma, a figyelemnek egyetlen középpontja van: aki abban a pillanatban éppen beszél. Az igazi ugrás, a valódi nehézség pedig az egy és a kettő között van, nem a kettő és a nyolcmilliárd között, hiszen az utóbbi már csak :) iterálás.

Alternatíva mindezekre pl.: tagadnod lehet, hogy "Isten az, akinél nagyobbat elgondolni nem lehetséges".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.03.23. 13:24:25

Szia Katalin, te egy értelmes keresztény vagy, és jó ember, megkritizálod az írásom? :)

Én is vallásos voltam régen
kkbk.blog.hu/2019/07/07/az_ateizmus_apologiaja
süti beállítások módosítása