Lukácsi evangéliuma

"Olyan lassan jött rám ez a szerelem"

2019. április 13. 22:07 - Lukácsi Katalin

10 évvel ezelőtt keresztelkedtem meg

img_8311.jpg

Tinédzserként úgy tekintettem magamra, mint az Isten számára egy bevehetetlen és meghódíthatatlan birtokra. Büszkén és dacosan tartottam lakat alatt a lelkemet az Úr előtt, akit nem tartottam a szívemre érdemesnek. Abból indultam ki, amit egyházából, annak egyes tagjaiból láttam, és aszerint egy hideg, kicsinyes és önző Lény alakja bontakozott ki előttem.
Ez aztán fokozatosan megváltozott.

Tovább
1 komment

Kereszténygyűlölő-e a tömeg?

2018. december 14. 14:07 - Lukácsi Katalin

tuntetes_december.jpg

A tavaszi százezres tüntetéseken történt egy szomorú eset. Egy tüntető leköpött egy református püspököt. Az eset nem a központi tüntetések idején zajlott, mégis elhatárolódott tőle mindenki, én bocsánatot is kértem, ha bár szervező sem voltam. Az tény, hogy nem volt olyan látványos az elhatárolódás, mint amennyire intenzíven a kormánypárti média, aztán még a köztársasági elnök is foglalkozott az esettel.

Most egy tüntetői beszólás járja be a netet, amelyen valaki gyalázatosan nyilatkozik az Úr Jézusról. Sajnálom, hogy az illető a kormánnyal szembeni frusztrációját épp Jézuson vezeti le, azt pedig még jobban, ha esetleg a Jézussal szembeni ellenérzése tudatos. Elhatárolódok a tettétől, ahogy a karácsonyfa rángatástól is, vagy bármi olyan tettől, gesztustól, amely a kereszténység jelképei, tartalma ellen irányul. Számomra Jézus az első, még csak nem is Magyarország, hogy az ismert szófordulattal éljek, tehát nem kérdés, hogy nem tudok azonosságot vállalni semmivel, ami Őt támadja.

Tovább
15 komment

Maradtak volna jeltelen sírokban?

2018. november 04. 20:44 - Lukácsi Katalin

A mai hatalom 1956 képének annyi köze van a valósághoz, mint a történelemhamisító ellenforradalmazásnak

img_4171.PNG

Ma egy elég felkavaró szentmisében volt részem. Pedig a napi evangélium elég „egyszerű”. A kizárólagos egyistenhitről és a felebaráti szeretetről szólt a főparancs nyomán. A homíliában még azt hallgattam, hogy az ember változni képes. Szent Pál, Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Cortonai Szent Margit… életük második felében indultak el az életszentségre vezető úton. A mise végén azonban új irányt vett az emelkedett lelkület. November 4-e és Nagy Imre miatt. Nagy Imrének ugyanis a templomunkban nem adatott meg az a kegyelem, mint a fent említett szenteknek. Nagy Imrével kapcsolatban az hangzott el, hogy egy életutat nem lehet csak a végéről megítélni, hanem annak az egészét kell számításba vetni. Így Nagy Imre mint „padlássöprő” miniszter különben is kommunista, méltatlan minden elismerésre. Ez a nézet számomra értelmezhetetlen, a hitünkkel ellentétes, hiszen „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. (Jn 15, 13)

Tovább
7 komment

Van-e válasz szenvedéseinkre?

2018. július 20. 17:58 - Lukácsi Katalin

Egy évvel ezelőtt halt meg Chester Bennington

wp_20170627_22_53_26_pro_2.jpg

Egy évvel ezelőtt végzett magával Chester Bennington, a Linkin Park énekese. Sokan panaszkodtak és szidták akkor őt, hogy a menekvést választani: könnyű; magára hagyni a családját: könnyű. Gyenge volt, esetleg gyáva, vagy mindkettő. Ez a diskurzus felmerül minden öngyilkosságnál, de mivel Chester ismertebb volt, és halála teljesen váratlanul érte még legszűkebb környezetét is, ezért élénkebben folyt a szokásos vita. Ilyenkor előjönnek azok a kommentek, hogy „nekem is vannak rossz napjaim, de azért nem vetek mindjárt véget az életemnek”… Ezek a kommentelők arról feledkeznek ilyenkor el, hogy egy állandó vagy ciklikusan vissza-visszatérő súlyos szenvedés nem egyszerűen rossz nap, az ég múló borulása.

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepeink és szenthagyományunk történész szemmel

2018. május 21. 22:47 - Lukácsi Katalin

img_1613.jpg

Ha legendáriumaik történeti hitelessége alapján kellene sorrendbe tenni a nagy keresztény ünnepeket, akkor kicsit más sorrendet kapnánk, mint a liturgia szerint. Az első az húsvét, ez stimmel, de karácsony és pünkösd helyet cserélne.

A karácsonyi történetből a történeti hitelesség alapján elég kevés marad valós. Az tény, hogy Jézus megszületett, és születését méltán ünnepeljük, annak körülményei azonban nagyon mások voltak, lehettek, mint ahogy az évszázadok alatt köré szövődött a hagyomány. Nem Betlehemben született Jézus, angyali seregek megjelenéséről, pásztorok és távoli királyok imádásáról szó sem volt. Pünkösdnél viszont még az sem kizárt, hogy valóban a zsidó pünkösdre, a Savuotra Jeruzsálembe zarándokló tömeg előtt tartotta első evangelizációs beszédét Péter. A lángnyelvek megjelenése az opcionális, de a nyelvcsodát elfogadom (persze a történettudomány ebben néma marad), hiszen az az ünnep üzenetének egyik kulcsmomentuma.

Tovább
19 komment

Nincs igény a jelenlegi ellenzéki pártok teljes összefogására

2018. május 17. 12:02 - Lukácsi Katalin

becsaptak_az_ellenzeki_partok_huszti_istvan_index.jpg

A Závecz Research tegnap közzétett kutatása több szempontból érdekes és tanulságos akár a jövőre nézve is. Talán legfontosabb az az adat, hogy az ellenzék teljes összefogására a teljes választókorú népesség 24 %-a szavazna biztosan, 15 %-nyian valószínűsíthetően, de! 36 % biztosan nem, és további 14 % valószínűsíthetően nem. 39 % vs 50 % … A jelenlegi ellenzék teljes összefogása tehát nem kiút, nem alternatíva, nincs értelme érte küzdeni, a választók nem kérik, tehát a kormányváltást (és a NER lebontását) akarók sem akarhatják.

Tovább
46 komment

Kivonul a Nyílt Társadalom Alapítvány

2018. május 15. 09:50 - Lukácsi Katalin

rendszervaltas_deutsch-orban_pesti_bulvar.jpg

A Nyílt Társadalom Alapítvány már most költözik, a CEU még nyárig kivár. Szoktam megkapni azt, hogy mivel a CEU és a Népszabadság miatt léptem ki a KDNP-ből, akkor az én kereszténységem annyit is ér... (Mondjuk még a menekültekkel és Ferenc pápával szembeni propaganda is kiváltó ok volt, az sem hangzik jól egyes körökben...) Én keresztényként vagyok nagyon szomorú, hogy 2018 Magyarországán ez történik. A kereszténység lakmuszpapír, ott lehet örömmel és békében hirdetni az evangéliumot, ahol az eszmék szabad piaca korlátozások nélkül működik. Ahol az egyik (ráadásul nem destruktív) eszmét üldözni kezdik, ott hamarosan a kereszténységnek is korlátozásokkal kell szembenéznie. Így is van püspök, akit elhallgattat a kormány, és vannak papok, akik az egzisztenciájukkal játszanak, ha szereplést vállalnak.

Tovább
234 komment

Maradhat-e jobboldali párt jobboldali kritika nélkül?

2018. május 11. 00:10 - Lukácsi Katalin

newspaper_students4bestevidence-net.jpg

A Magyar Idők konzervatív lapnak nevezi magát. És ezzel nyit egy cikket: "Furcsa sajtóipari melléktermék a Heti Válasz." A Heti Válasz konzervatív lap. És a konzervatív lap arról is ismerszik meg, hogy nem nevez mellékterméknek másik konzervatív lapot.

A harmadik kétharmad kapuján lépett át a Fidesz, a félig állampárttá szövődő monstrum. A siker fölötti öröm, a konzervatív vérmérsékletből fakadó önkorlátozás és a kereszténydemokráciára jellemző emberi méltóság tisztelet arra sarkallja ezt a hatalmas pártot, holdudvarát és az általa fenntartott média munkásait, hogy nagyvonalúan és alázattal kezdjen hozzá az újabb négy évhez, megszólítani igyekezve azokat, akik bizalmát nem nyerte el... Legalább is egy párhuzamos univerzumban biztos így volna...

Ehelyett a valóságban a magát a háromharmad miniszterelnökének nevező és kereszténydemokratának tartó Orbán Viktor médiamunkásai rendre saját volt eszmetársaik ellen indulnak csatába. Huth Gergő a polgári Magyar Nemzet megszűnése után rongyolt be gyalázni a patinás lap emlékét a munkájukat vesztett újságírók között (amely konferenciát a kormánytól félve az egri Esterházy Károly Főiskola az utolsó pillanatban utasított ki termeiből). Ezután a Magyar Idők cikkben kérte számon kioktató stílusban a még a harmadik Orbán-kormányban is államtitkári posztot betöltő Prőhle Gergely polgári elköteleződését. Most pedig a talán megszűnés előtt álló Heti Választ támadja a Magyar Idők főszerkesztő-helyettese.

Mi menthető ebben a magatartásban? Nem azokat szólítom meg, akik az alternatív jobboldalhoz szegődtek, és az Orbán-kormány akarnok, erőfetisizáló tempóját üdvözlik (nem is nagyon tudom őket megszólítani, bár talán követik az oldalam). Azokat szólítom meg, akik például kiadták az Újra néven nevezzük Idők jelei kiadványt, akik még mindig a kisebbik rossz jegyében a Fidesz régi értékeit remélik a mai Fidesztől. Hogyan lehet jobboldaliként gyalázni egy olyan lapot, amely ha megszűnik, azzal a hatalomtól független jobboldali sajtó szűnik meg!? Hogyan számíthat csak az a jó konzervatívnak vagy jó kereszténydemokratának, aki a hatalomtól függ?

Ráadásul képes a Magyar Idők főszerkesztő-helyettese Stumpf Andrást droidozni. Stumpf rendszeresen elismeri a G-nap után is a kormány jó döntéseit, amikor azzal ért egyet, és nem is tudom, hogy írt-e olyan cikket valaha, amiben ne bírálta volna az ellenzéket. Ha már droidozzák Stumpf Andrást, hányszor bírálják a kormányt, és ismerik el az ellenzék kritikáit a Magyar Idők újságírói?

Jaj, annak a politikai pártnak, amely körül megszűnik a kritikus hang. Konzervatív és kereszténydemokrata párt pedig természetéből fakadóan képtelen működni konzervatív és kereszténydemokrata kritika nélkül. Kedves KÉSZ, Professzorok Batthyány Köre, hívő barátaim, meddig marad alkalmas a Fidesz a konzervatív, kereszténydemokrata értékek képviseletére, ha rendre forradalmi időket idéző és a kereszténydemokrata ethosszal ellentétes eszközökkel tartja fenn és gyakorolja hatalmát?

40 komment

Tagja volna-e Jézus a Viszlát Kétharmadnak?

2018. április 01. 01:56 - Lukácsi Katalin

fejlec_ii.jpg

Magam is alig hiszem el, hogy sikerült végigvinnem a posztsorozatomat. Mindennap posztoltam egy cikket közéleti témában Jézus útmutatását keresve legjobb tudásom szerint. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, sőt. De amire az Isten indít, ahhoz elengedő erőt is ad :) Záró posztomban arra a kérdésre igyekszek válaszolni, aminek köszönhetően a sorozat ötlete megfogalmazódott. 45 témát 45 napon keresztül vizsgáltam át, hogy erre a kérdésre megkíséreljek komoly választ adni: Jézus tagja volna-e a Viszlát Kétharmadnak?

Tovább
14 komment

Átszavazhatunk egy DK-sra jobboldaliként?

2018. március 31. 12:08 - Lukácsi Katalin

szavazolap_2018.jpeg

Sokat írtam az elmúlt időben a Jobbikra való átszavazásról. Az egyik nagy dilemmája a 2018-as választásnak ez. De van egy másik dilemma is a jobboldalon, és ez a MSZP-re, DK-ra való átszavazás, különösen az utóbbi. Sőt, egy kiábrándult fideszes számára, még dilemmaként sem tud megjelenni a legesélyesebb DK-sra való átszavazás. Ami érthető. Ha bárhol egy kiábrándult konzi képes lesz átszavazni a NER-szűkítéséért egy DK-s jelöltre, ő lesz a választás erkölcsi győztese (mások számára a legnagyobb áruló, de ha a hősök megítélése egységes volna ma Magyarországon, nem volna semmilyen probléma). Gondoljunk azonban arra is, hogy baloldali, liberális állampolgárok Jobbikra való átszavazása ugyanúgy nagy lépés a félhomályba, és a Magyar Narancs cikkét olvasva, úgy fest, lesznek ilyenek, nem is egy. Én magam is a Jászságban abban reménykedem, hogy a helyi DK-s szavazók meg tudják majd haladni önmagukat, és ha nem is tömegesen, de számottevően átszavaznak majd Budai Lóránt jobbikos jelöltre. Illő tehát, ha én is teszek egy gesztust, és egy DK-s jelöltre való átszavazásra buzdítok.

Tovább
88 komment
süti beállítások módosítása