Tinédzserként volt egy rövid időszak, amikor azt gondoltam, közgazdász leszek, de ez hamar elillant. Először filozófia szakra jelentkeztem, azóta hitoktatói, közösségszervezői és történészi diplomát szereztem, de közgazdaságit nem. Most mégis arról próbálok röviden értekezni, vajon Jézusnak mi lehet a véleménye az egykulcsos adóról… Hálás feladat.
Sokan élből rávágnák a kérdésre, hogy szó sincs róla, a kereszténység üzenetével és a szolidaritás értékével csak a progresszív, tehát a többkulcsos adózás egyeztethető össze. Látszatra könnyebben elfogadhatónak tűnik az az érvrendszer, amely a társadalmi szolidaritást a többkulcsos adóhoz köti. Azonban kiterjedt tábora van azoknak is, akik éppen a libertariánus gazdaságpolitikát (ahol a lehető legkisebb a szerepe az államnak), és ezzel együtt az egykulcsos adót tartják inkább kereszténység közelinek. Az utóbbinál az érv az, hogy felnőttnek kezeli a társadalmat, több szabadságot hagy, és jobban megbecsüli a teljesítményt.
Mit mond a Biblia? A modern adózási rendszerekről természetesen semmit. Azonban mindenkori adóról és áldozatról! sok szó esik benne. Jézus egyik legismertebb mondása is éppen az adózással kapcsolatos: „add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené”. Amit ha bárgyúan leegyszerűsítünk, akkor azt mondhatjuk: Jézus nincs az adózás ellen :D Viszont: a tized! A tized az egy klasszikus egykulcsos adó. Mindenkinek tizedet kellett adnia, legyen a földje, nyája bármekkora. És ez az adónem elkísért minket egészen az újkorig, és a neoprotestáns közösségekben újraéledt ez a hagyomány. De – talán nem nyakatekert példa – van azért példa a sávos adózás logikájára is az Ószövetségből, Leviták könyve 5, 7 amikor az egyszerű ember engesztelő áldozatáról esik szó: „Ha nem áll módjában juhot, kecskét venni, vigyen az Úrnak az elkövetett bűnért jóvátételi áldozatul két gerlét vagy két galambot.” De tény és való, inkább az egykulcsos logika dominál az Ószövetségben.
Emlékszünk reformkori nagyjaink küzdelmére, akik – nagyságuk részben ebben is rejlik – önös érdekük ellen is küzdöttek, amikor általánossá akarták tenni az adózást, be akarták vezetni a közteherviselést (gyönyörű szó). Adózzunk! hangzott Kossuth egyik híres vezércikkének címe. A társadalom alsó rétege, a jobbágyság adózott, de a nemesség nem. Ezzel szemben ma már arról szól a vita, hogy a társadalom alsó rétege ne is adózzon, a felső rétege pedig arányaiban sokkal-sokkal többet. Erre a civilizációnk fejlődéseként tekintek. A szolidaritás gondolata, amely a zsidó-keresztény vallás egyik fontos üzenete, ennyire mélyen átjárta és megérlelte már nyugati kultúránkat.
Azt eldönthetetlen vitának tartom, hogy az egykulcsos vagy a többkulcsos adózás áll-e közelebb az egyház tanításához, hiszen mindkettő mellett súlyos érvek szólnak. Az biztos, hogy se ez, se az önmagában nem csodaszer. Magyarországon nyílik az olló a gazdagok és szegények között, de ennek nem pusztán az egykulcsos adó az oka, ugyanis más intézkedésekkel lehetne ellensúlyozni azt. És valóban lehet veszélye annak is, ha egy egyébként széttartó társadalomban a felsőréteget túlterheljük adókkal, ugyanis attól a szolidaritás inkább tovább csökken.
Egykulcsos vagy többkulcsos, az első lépés az, hogy legyen becsülete az adózásnak. Legyünk büszkék adóforintjainkra, amivel a közvagyont gyarapítjuk – ezek után bátrabban számon is fogjuk kérni azok elköltését…
* * * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
