Több posztsorozatot készítettem, amelyekben a hitemről vallottam. Mindnél hangsúlyoztam azt, hogy gondolataim csak a kereső gondolatai, a hívő botladozása az igazsághoz vezető úton. Ritkán mertem tovább menni a sejtetésnél, ha a személyes meggyőződésem és a tanított hitigazság ütközött egymással.

Készítettem posztsorozatot Jézus életéről, amiben nem (csak) az evangéliumot ismertettem (#atörténetijézus ), hanem az evangélium történeteit a történettudomány lelkiismeretes kutatásain keresztül mutattam be. Elmélkedtem arról hosszú bejegyzésekben, hogyan politizálna Jézus (ezen a blogon), sokszor az egyházi mainstream-nél engedékenyebb hangon. Legújabban pedig a lelki élet jelenségeit fejtegettem (#nagyböjtielmélkedés ) olyan állításokkal, amelyek az általános keresztény Isten-képpel szembe mennek.

Nem tartom az egyházat rossznak, és nem tartom magam tévedhetetlennek, személyes hitélményem mégis több esetben mást súg vagy mást kiált, mint a közkézen forgó keresztény eszmélkedések. Pontosan tudom, hogy az egyházi tanítás szerint a személyes hitélményt minden esetben alá kell vetni a hagyomány, a hierarchia és a Szentírás igazának, de azt is tudom – és már ezzel is messzebb megyek a szabadottnál -, hogy mind a hagyomány, mind a hierarchia és mind a Szentírás végső soron emberi alkotások akkor is, ha valahol az egyenletben jelen volt a Szentlélek. Meggyőződésem szerint az egyházzal lényegét tekintve ugyanazt vallom, csak ezt a lényeget határozom meg én önkényesen. Hogy a klasszikust parafrazeáljam: hogy mi a lényeg, azt én adom meg.

Mérhetetlenül felszabadító még csak a gondolata is, hogy végre írok ezekről a meggyőződéseimről, hiszen eddig szisztematikusan elhallgattam ezeket. Itt-ott néha megfogalmaztam, de nem mertem tudatosan, felépítve, következtetéseket végigvive képviselni. Nem akarok botrányhős lenni, és nem akarom elidegeníteni azokat, akik esetleg használhatnák gondolataim. Ezek a belső kincseim, amelyeket nem azért kaptam, hogy elrejtsem. Eddig mégis elrejtettem. Eddig. Épül általuk, aki épül, vitatkozik velük, aki vitatkozik. Azáltal, hogy szabatosan megfogalmazom, én magam is jobban fogom érteni.

Megkeresztelkedésem óta vágyok tanítani, prédikálni, az átélt és felismert igazságokat megosztani, mégsem tettem, pedig az aratni való sok, a munkás kevés. Ezért nem tettem, mert nem tudtam és nem akartam volna az elvárásoknak egészen megfelelni.

Meg kellene terveznem cikksorozatom építményét, hiszen a (vélt) igazságok egymásra épülnek okos és értelmes rend szerint, miként a dogmatikánk is egy törhetetlen, roppant márványcsarnok. De akkor sose kezdeném el, ezért inkább a Szentlélekre bízom magam. Ez szépen bevált a nagyböjti elmélkedéseimben, ami spontaneitása ellenére egy okos egésszé állt össze. Törekszem mindennap egy cikket megosztani. Történeti, teológiai és a lelki élet kérdéseit egyaránt vizsgálom majd, a közélettől nem teljesen távol. De tisztában vagyok azzal is, hogy a mély, személyes és őszinte hitem megvallása a közéleti karrieremet is gyorsan lezárhatja. Annyi baj legyen. ;)