Akkor süssük meg azt a tortát, amihez tegnap az asztalra tettem a hozzávalókat! (Ez a „süljön el a képernyőn megjelenő pisztoly” erőszakmentes változata  )
Milyen kifogásom van János apostollal kapcsolatban?

Csokorba gyűjtöm a nagyon személyes, és nem feltétlenül a valódi, történeti János apostolt érintő kifogásaim:

1) Ha egy 10-es skálán a 10-es az a keresztényi eszmény, akkor az nálam egy masszív 1-es, hogy szeretett tanítványnak neveztetem magam.

2) Jézus Péterre hagyományozta az egyházat. Nem azért, mert visszamenőlegesen Rómából belesundabundálták az evangéliumokba, hogy volt valakire hagyományozva. Ez tényleg megtörtént. És nem is azért, mert az egyház vezetése Jézus számára mellékes volt, és jobb híján egy bárdolatlan és gyáva alakra is rátestálta örömmel. Jézus erre a roppant feladatra látta Pétert érdemesnek. Ha van tehát köztük szeretett tanítvány, akkor az nyilván Péter, de valójában – és ez bosszant igazán a János evangéliumában – az összes tanítvány szeretett tanítvány. Kitüntetett egyedül Péter volt (vagy Péter, Jakab és, csak és János). De Péter sem azért, mert őt „jobban” szerette Jézus a többinél, hanem mert az ő adottságai erre szóltak.

3) Mindig is felháborítónak és mélyen keresztényietlennek tartottam azt a nézetet, hogy lehet valakit jobban szeretni a másik embernél. A szeretetben nincsenek fokozatok. Van fokozat az emberi szeretetben, de azt csak nyelvi tökéletlenségünk miatt nevezzük egyáltalán szeretetnek. Az isteni erény szeretetben nincs. Valakit vagy szeretünk, vagy nem. Nem lehet kicsit vagy nagyon szeretni. Szeretni lehet. Ismerni lehet valakit kicsit vagy nagyon. A minél teljesebb ismeret lehetővé teszi, hogy minél zavartalanabbul áramoljon a szeretet, és motiválja tetteinket a másikkal szemben egyre inkább a szeretet, de ebben a relációban nem a szeretet mértéke változik. A gravitáció ugyanakkora az asztal alatt és az asztal mellett is, de a kávéscsésze az asztalról mégsem esik a földre. (Ebben a hasonlatban a gravitáció a szeretet, a kávéscsésze a mi szeretettől vezetett tettünk, az asztal pedig a másikkal szembeni kételyeink.)

4) Lehet még kitüntetett módon szeretni, ez a szerelem. Na most hála ennek a magasztos megnevezésnek, hogy a jánosi iskola (vagy nem tudom mi) ezzel magasztalta saját tanítóját, ott él a fejekben, ott motoszkál, ott dereng, hogy mi van, ha… Hadd idézzem I. Jakab királyt az angol parlamentből: „Jobban szeretem Buckinghamet bárkinél. Jobban, mint mindazokat, akik itt egybegyűltek. Krisztus Jánost szerette, én meg George-ot. Engem ezért senki sem bírálhat.” Nem. Szerette Jézus Jánost, de semmivel nem jobban, és nem másként, mint bármelyik másik tanítványt. Nem azért zárom ki kategorikusan ezt a lehetőséget, mert a homoszexualitásról akarok ítélkezni. De meggyőződéssel vallom azt, hogy Jézus nem volt homoszexuális. Arról, hogy Jézust egyáltalán nemiséggel rendelkező lénynek tartom-e, majd később írok. (Húha.)

5) Schweitzer József főrabbitól hallottam egyszer azt, és teljesen elhűltem, amikor ő szemérmesen, finoman, udvariasan, mentegetőzve megjegyezte azt, hogy „ez a János apostol nem nagyon szeretett minket” (értette itt a zsidókra). Schweitzer József emléke talán mindannyiunkban eleven még, tudjuk, hogy mindig kapható volt egy keresztény-zsidó párbeszéd rendezvényre, emlékbeszédet mondott Salkaházi Sára boldoggáavatásán, a megbékélés úttörője volt. Ha ő egy ilyen súlyos kijelentést fogalmaz meg, akkor hogyan érezheti magát egy egyszeri vallásos zsidó, aki fellapozza a János evangéliumot. Én is összerezzenek minden nagypénteken, amikor eléneklik, elénekeljük a János passiót. „A zsidók” tettek ott mindent, ami rossz, lepellel elfedve azt az apró tényt, hogy Jézus is zsidó volt, és egyébként János is, Péter is, Jakab is, Mária is. Mindenki. (Kivétel Pilátust.)

És akkor most jöjjön a vádbeszéd után a védő:

a) Nem János apostol írta a János evangéliumot. Nem értem azt, hogy ha megkérdeznénk hitükben jártas katolikusokat, akkor mind elmondanák, hogy valóban, nem János írta a János evangéliumot, de utána szentbeszédeinkben, történeteinkben, és mindenféle beszédünkben, mégis úgy beszélünk, mintha János apostol írta volna. Ez természetesen messze nem csak a János evangéliumára igaz, A Bibliában rengeteg könyv és levél szerzője más (és általában mások!), mint akiknek azt a kánon tulajdonítja. Ettől nem veszti el értékét, se hitelét, de történetileg ez így igaz. Erről is fogok írni később részletesebben.

b) A János evangéliuma gyönyörű. Igaz, hogy a legkevésbé történeti, történeti forrásként a legkevésbé releváns, de fontos igazságokat ragad meg, és enged sejleni. Ugyanakkor nyilván - mint későbbi alkotás – már nem annyira Jézus szavait gyűjti csokorba, hanem az egyház születő tanítását (avagy ahogy tetszik, a szenthagyományt) fogalmazza meg.

Még sok mást is gondolok a János evangéliumáról, amelyeket nem jegyeztem föl ebben a bejegyzésben, ezeket azonban följegyeztem, hogy higgyétek: szeretem én is Jánost, csak nem jobban, mint a többi tanítványt.

Fotóm egy Rubens festményt ábrázol.