Magyarként nem hagyhatom ki egy ilyen posztsorozatból a nemzetpolitikát. A nemzet fogalmáról fogok írni. A hazaszeretetről már írtam, ott is megemlítettem Jézus kötődését saját hazájához. Itt is bátran párhuzamba állíthatjuk Jézus viszonyát a zsidó közösséghez, vagy a mai zsidó nemzettudatot a magyar nemzettudattal.
Az a fogalom, amit ma a nemzet-en értünk a modernitás szülöttje. Egyes történészek szerint vannak előzményei, mások szerint csak a gazdaság adott fejlődési fokának köszönhetően jött létre, és hanyatlik majd alá. Annak ellenére, hogy új fogalom, amikor megjelent, öröktől fogva létezőnek tartották. És izgalmas az is, hogy sok modernitás ellenes politikai mozgalom fontosnak tartja a nemzetet.
A „nemzet” szóba valaha csak nagyon kevesek tartoztak bele, a nemesség. A polgárosodás eredménye az, hogy kinyílt a fogalom. Kossuth-ék érdekegyeztető politikája mutat rá gyönyörűen arra a pontra, amikor elkezdtek sokakat érteni a nemzet tagjának. A jóléti állammal kapcsolatban vallottam meg azt a meglátásomat, hogy az állami felelősségvállalás kényszere, kötelezettsége talán az emberi jogok és a minden ember egyenlő politikai állásfoglalásából fakad. A nemzet kiszélesedését is ehhez a ponthoz kötném. Azáltal válhat a jobbágy is a nemzet tagjává, mert az a hatalmas gondolat fogalmazódik meg bennünk, hogy bizony a jobbágy is (politikailag is!) egyenrangú egy nemessel.
Az egyenlőség eszméje keresztényi indíttatású gondolat. És ebben a fogalomban mutatkozik meg a politika jelentősége a kereszténység számára, amiről korábbi posztomban írtam. Jézus elsősorban nem politikus volt, bár kora viszonyai között szerepvállalása értelmezhető volna így is (mondjuk maga a politikus kifejezés is modern fogalom), hiszen nem csak hatalmi/politikai megváltást ígért, hanem az egész embert és az egész emberi nemet jött megváltani. Ettől függetlenül életünk politikai síkját is megváltotta, és üzenete a politika dimenziójára is lefordítható. Mint egy piramison, számomra a politika a csúcson foglal helyet. Ahhoz, hogy a kereszténység üzenetét szépen, a maga teljességében és hitelesen meg lehessen fogalmazni a politika dimenziójában, ahhoz rengeteg igazságot kell kibontani az evangéliumból, rengeteg vitán át csiszolni, újra és újra megújítva, kockákra téve kockákat, felépítve azt. Az egyház társadalmi tanítása számomra ilyen, két ezer év, és még előtte két ezer év tudása, útkeresése, hagyománya, eszménye, hite van beleszőve és kisimítva.
Az emberi egyenlőség eszméjére lefordítva ez a folyamat, úgy néz ki, hogy egyenlőnek gondoltak Isten előtt minden embert régtől fogva, de nem volt hozzá bátorság, gondolatai nyitottság, politikai környezet, fogalom, hogy azt a politika síkján is megfogalmazzák, és törvénybe ültessék! És lám, mennyire hálásak lehetünk azért, és milyen csoda, vívmány, hogy ma már nemzetközi jogrendszerekben is kikerülhetetlen fogalomnak számít. Ezért tartom roppantul fontosnak, hogy legyünk maximalisták, merjünk nagyot álmodni, a ma még ideának vagy irrealitásnak tűnő gyönyörű evangéliumi gondolatokat merjük megkísérelni a politika síkjára átültetni. Hosszú és töredelmes út kell hozzá, de hiszem, hogy minden evangéliumi elvet lehetséges politikai normává tenni!
Ez a Jacques Maritain-i hosszú távú politizálás, a keresztény ihletettségű politikának (amelyet nem szükségszerűen gyakorló keresztények űznek) hosszú távú céljainak kell lennie, rövid távú érdekeivel nem kerülhet a nagy céllal szembe (ezért sem szentesítheti a cél az eszközt), a társadalmat kell átformálnia. Ahogy II. János Pál sokszor mondta: a szeretet civilizációját kell felépíteni. Általában mindannyian realisták, szkeptikusak vagyunk, a totalitárius diktatúrák után pláne, de én nem tartom kizártnak a földi mennyország felépítését. Isten nélkül lehetetlen, de vele együtt miért ne volna lehetséges? Úgy közelítek ehhez, hogy ha a földi poklot Auschwitzban fel tudtuk építeni, mennyivel inkább tudjuk Isten segítségével a mennyet, hiszen erre vagyunk hivatva! De akarnoksággal, türelmetlenséggel, törvénykező lelkülettel, pláne erőszakkal lehetetlen, csak hosszú távon, lépésenként, ahogy a kovász megerjeszti a tésztát.
Számomra a nemzet a zsidó-keresztény emberképhez tartozik hozzá. A mai magyar (mint nyelv) nemzet fogalomhoz hozzátartozik, beleszövődött a polgári modern állam és politika is. Ez nem létezett Jézus korában. De az a fajta hit- és sorsközösség, amelyet a próféták énekeltek meg, rokon a mai nemzet fogalommal. Végül is abban a civilizációban fogalmazódott meg a nemzet koncepciója, amely a próféták tanításán nőtt fel. Antall József beszélt úgy a cionizmusról, hogy az egyszerűen a zsidóság nemzettudata, tehát egy jobboldali nem lehet anticionista. És nem baj, ha senki sem az. Kritizálni egy államot, akár egy nemzetet, az még nem anti-akármi. A hazafiság nem imádatot jelent, hanem tiszteletet, felelősségvállalást.
Számomra ugyanakkor ez feltétel nélküli, ahogy a szeretet. Megsebez az, mindig ha hallom, hogy ha a magyar nemzet tagjainak bűnei miatt az egész nemzetet vetjük el, ha „genetikailag” vagy kulturálisan nevezzük selejtnek, rossznak. Mintha egy embert a bűnei miatt eredendően neveznénk rossznak, szerethetetlennek, ez ellentétes a kereszténységgel.
Hogy mit jelent egy nemzethez tartozni? Rengeteget foglalkoztam ezzel a kérdéssel különösen tinédzserkoromban, amikor képletesen vagy ténylegesen beleszerettem a magyarságba, a reformkorral ismerkedve meg. „Magyarságunkat ajándékba kapjuk, azért egyikünk sem dolgozott meg, és el sem lehet tőlünk venni. […] Nem másokért vagyunk magyarok, és nem mások miatt, csak néha mások ellenében.” Írtam tavaly Jichak Livnatot, született Weisz Sándort búcsúztatva. Dráma, hogy a bibliából kifejlett nemzeteszme a 20. században a Biblia népe ellen fordult, annak kiirtására törve. Tragikusan kapcsolva össze a nemzet és a gyűlölet fogalmakat. Válhatunk egy nemzetnek önként is tagjává, különösen az angolszász és francia koncepció szerint, ahol a nemzet az állammal azonos, de még a magyar kultúraközpontúbb fogalom is megengedi az integrációt, sőt, létrejöttekor volt a legnagyobb olvasztótégely, a leggyönyörűbb példa rá az aradi 13.
Úgy tűnt, hogy mára a nemzeti identitás háttérbe szorul, mivel a 21. századra megugrott a mobilizáció, sokak sokszoros nemzeti identitással bírhatnak, én mégis tartom azt, hogy a zsidó-keresztény emberképhez tartozik a származáson is alapuló hit- és sorsközösség, és ez nem tűnik el (legfeljebb a kereszténységgel és a zsidósággal együtt). Ami azonban nem szabad, sőt, tilos, hogy kirekesztést jelentsen. Ez egy érték, ez egy gazdaság, ez egy kincs, adottság és nem teljesítmény. Mégis van benne választhatóság, hiszen megélni csak önként lehet. Leggyönyörűbben József Attila fogalmazta meg: „A nemzet nem azonos a nyelvet beszélők összességével, nem mennyiség, nem osztható. Két ember is alkothat nemzetet, egy is. Ha a nemzet külsőleg nyelvében jut kifejezésre, úgy belsőleg a nyelvet alkotó, tevékeny szellemiség. A nemzet közös ihlet.”
A borítókép Barabás Miklós A Lánchíd alapkőletétele című festményét ábrázolja, forrás: mesterfoto.blogspot.hu.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
