Ma köszöntött be Purim ünnepe, a zsidó farsang, avagy a zsidó közösség megmenekülésének az ünnepe, illő, hogy most foglalkozzak az Izraellel való kapcsolat kérdésével. Erről a témáról (ismét) nem lehet azt mondani, hogy én ráncigálom hozzá Jézust, hiszen komplett keresztény gyülekezetek építik identitásukat az Izrael-szeretetre. Ezeket a gyülekezetek hallgatva azonban marad-e még kérdés? Az anticionizmussal kapcsolatban nincs kérdés, az vállalhatatlan. De Izraelt (ahogy Magyarországot is) ezer és ezerféleképpen lehet szeretni, van, aki Stop Sorossal teszi, van, aki Welcome Palestinians feliratokkal.
A katolikus egyházban még nem általános az Izrael iránti rokonszenv, de az új protestáns keresztények között mondhatni dogma. Amikor a keresztény-zsidó párbeszéddel kezdtem foglalkozni a hazai keresztény közéletben, úgy éreztem magam, mintha bozótvágó késsel haladnék előre a dzsungelben, de ma már sokkal természetesebb téma. 2015 év végére pedig a Nostra Aetate zsinati dokumentum ötvenedik évfordulójára a katolikus egyház is nagyot lépett, kijelentette, hogy a zsidóság körében nincs helye a térítésnek. Végre intézményileg beláttuk, hogy a keresztényeknek az az érdekük, hogy a zsidók minél zsidóbbak, Isten közeliek legyenek, hiszen akkor biztos találkozni fogunk egymással.
A zsidó-keresztény párbeszéd azonban hogyan jön Izraelhez, az egy modern polgári állam? Ráadásul nem minden izraeli állampolgár zsidó a szó vallási értelmében! (Még jó.) Úgy jön, hogy a zsidó identitás sosem szorítkozott pusztán vallási identitásra. Zsidónak lenni nemcsak vallást, világnézetet jelent, a zsidó vallás egyedi abban, hogy nemzeti identitása erőteljesen beemelődött a vallásba (avagy a nemzeti identitásból született meg maga a vallás). Jézus megváltása egyetemes, nem vész el részérdekek között és a partikularitásban. Ez igaz. De mivel Jézus zsidó, és a zsidó identitásban, vallásban örökkön fontos szerepe volt Izraelnek, ezért a kereszténység sem lehet közömbös Izrael iránt.
Azt írtam, hogy a zsidó vallás egyedi azért, mert egyszerre nemzeti és egyszerre vallási identitás is, ha közelebbről megnézzük, ez azonban megvan a keresztény identitásoknál is. Ezért tartottam értelmes kérdésnek azt a felvetést, hogy mi Jézus állampolgársága. Amikor létrejött a kereszténység, akkor az a rendszer, a világ tagadására jött létre, amely egy alternatív univerzumot képviselt a Római Birodalmon belül – aztán megváltoztatta a Római Birodalmat (és a birodalom is a kereszténységet…). Mára azonban olyan államok születtek, amelyeket a kereszténység gondozott, és a kereszténység erjesztett meg. És itt tegnapi posztomhoz hasonlóan megint nem arra gondolok, hogy van-e kereszt a címerben, vagy nincs, hivatkozunk-e Istenre a himnuszban, vagy nem. Hanem arra, hogy Jézus mozgalmát békében tudná képviselni és megélni minden egyes európai államban. Ez a kulcs. Ezen ma átsiklunk, de ennél több nem kell. Bár két ezer évvel ezelőtt is békében működhetett volna Jézus!
De nemzeti elköteleződésünknek korlátai vannak! Kereszténységünk állandóan arra emlékeztet minket (és erről írtam tegnap az Unióval kapcsolatban is), hogy nem vagyunk egyedül, nem csak mi számítunk, nem csak mi létezünk, felebarátaink vannak, az emberiség összérdeke is számít, és egyikünk sem több a másiknál. Amíg a nacionalizmus és a kereszténység összeegyeztethetetlen, addig a hazaszeretet a zsidó vallásból és a kereszténységből sarjad ki. „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében.” Széchenyi ezen mondatában minden benne van, amit a nacionalizmusokról tudni érdemes.
És akkor hogyan szeressük Izraelt? Úgy, hogy közben ne feledkezzünk el arról, hogy mások is élnek Izraelen kívül a világon, mindjárt ott vannak a palesztinok, akik élete, igénye, szükséglete semmivel nem ér kevesebbet az Úristen előtt, mint az izraelieké (sem többet, ugyanannyit). Isten szerelmes Izraelbe, én a Bibliából ezt olvasom ki, és szívemből is, és igaznak érzem, hogy van egy különös kapocs az Úr és az Ő népe között, de a szerelem „csak” egy egyedi kapcsolódás, másokat emiatt nem gyűlölünk meg, koránt sem, sőt, a szerelem épphogy kiteljesít, és mások felé is megnyit.
A fotót én készítettem a Masadán.
* * * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
