Ma nem egy égető kérdést tárgyalok, bár azoknak, akiket ez érint, bizony kényes és fontos. A béranyaság. Az egyház tanítása határozottan elutasító a lehetőséggel kapcsolatban. Ha be akarná bárki vezetni, az egyház részéről ugyanolyan tiltakozásra számíthatnánk, mint tette azt 1895-ben a polgári házasság ellen vagy tenné az eutanázia legalizálása miatt. A kérdés azonban nincs napirenden, 2016. március 15-én egy szavazat többséggel elutasította a béranyaság (bizonyos esetekre vonatkozó) lehetővé tételét az Európa Tanács, az EU tagállamai többségében is tilos.
Ismerve kormányunkat, Magyarország nem tér el ettől a szabályozástól. Megengedő és nemes a magyar gyakorlat abban, hogy nem kriminalizálja azokat, akik az orvostudomány ezen lehetőségével élnek. Ha magyar állampolgárok külföldön elvégeztetik ezt a beavatkozást, akkor a születendő gyermeket, sem az igénylő szülőket, sem a béranyát nem kéri számon jogrendszerünk. Ezt fontosnak tartom, ugyanis épp elég teher és tragédia egy házaspárnak, ha ennek az útnak gondolata merül föl bennük, hogy még kriminalizáljuk is őket, ráadásul az ártatlan csöppséget is, arra semmi szükség.
Mivel érvel az Anyaszentegyház, miért tiltakozik? A hivatalos egyházi álláspontot a Hittani Kongregáció Donum vitae kezdetű instrukciójában olvashatjuk: „Ellentétben áll a házasság egységével és az emberi személy szaporodásának méltóságával”. A béranyaság vétség az anyai szeretet kötelességei, a házastársi hűség, a felelős anyaság és a gyermek jogai ellen, hogy saját szüleitől foganjon.
Egy katolikus értelmiségi vélemény pedig: „a béranyaság esetében a gyerek és az őt kihordó nő nem több, mint egy árucikk, akit adnak és vesznek, miközben súlyosan sérül emberi méltósága”. Máris eszembe jutott egy másik idézet: „ezek a munkások, akik darabonként kénytelenek eladni magukat, éppen olyan áruk, mint minden egyéb kereskedelmi cikk” – egyenesen a Kommunista kiáltványból.
Az emberi méltóság láthatóan egy gumifogalom. Ma használt fogalmunk az emberi méltóság eszméjéről talán a kereszténység nélkül levezethetetlen lenne, mégis látjuk és tapasztaljuk, hogy a katolikus értelmiség szelektíven hivatkozik rá. Például az eutanázia kérdésével kapcsolatban háttérbe szorítja ezt az értéket. De a hivatalos egyházat sem érintette meg mindig az emberi személy szaporodásának méltósága, mert akkoriban, amikor a szexualitást csak szükséges rossznak tekintette, és egyedül a nemzésre irányulóan fogadta el, akkor nem nagyon beszélhetett volna annak méltóságáról.
Csak az egyház, saját magunk kettőségeit kritizálom, a béranyasággal kapcsolatban én is szkeptikus vagyok, inkább egyéni tragédiának, mint innovációnak tartom. Arra a korábbi félmondatomra helyezem a hangsúlyt, hogy ez egy orvostudományi lehetőség. Az orvostudomány szempontjából ez valóban siker, innováció, messziről jutott el idáig az emberiség. Társadalmunk és az egyéni életutak számára ez azonban inkább megrázkódtatás.
Akkor is, ha egy klasszikus bibliai történet is szól béranyaságról, Ábrahám-Sára-Hágár története. De ebben a történetben csak a hasonlóság sok, nem beszélhetünk a mai értelemben vett béranyaságról. Abban a történetben is rengeteg személyes szorongás, fájdalom és tragédia elevenedik meg előttünk. Kevés nagyobb csapás van a meddőségnél, ha egy házaspár, aki gyereket szeretne, és csak a béranyaságra tud gondolni, az egy nagyon súlyos lelki helyzet. Kevésnek tartom magam ahhoz, hogy kívülről beleszóljak az ő életükbe. Ezért is tartom szerencsésnek azt, hogy bár a beavatkozást Magyarországon elvégezni tilos, de más országban elvégezve, a résztvevőket nem büntetjük.
Amíg nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, fel sem merült bennem az, hogy valakik ezt kényelemből tennék meg. Christiano Ronaldo történetébe botlottam most, olvasgatva a neten, de nehezen tudom értelmezni a hírt, hogy a barátnője helyett a focista béranyának köszönhetően lett ismét apa. Nem tudom, hogy ez a hír tényleg így igaz-e. Még az a motiváció is felmerült bennem, hogy esetleg egyes nők a terhességtől, szüléstől és az azzal járó biológiai változásoktól félve fordulnának béranyákhoz, de ezt megint nagyon nehezen tudom elképzelni. Várandósnak lenni nehéz, sok kihívással jár, de kevés gyönyörűbb dolog van annál az életben.
A béranyaság intézménye sokszor felmerül homoszexuális párok esetében is. A hivatalos egyház tanítása szerint ez halmazati bűncselekmény. Nem szeretném elviccelni, de hála Istennek, az egyház elsősorban egy szeretetközösség, egy test, és csak sokadsorban bíróság (sőt, az valójában csak az Örökkévaló). A nyugati civilizációhoz tartozva pár amerikai államban, Ausztráliában, Ukrajnában, Grúziában, Oroszországban is (?!) és Izraelben van rá lehetőség. Csak az ellenszolgáltatás nélküli, ún. dajkaanyaság intézménye szűk keretek között megengedett Nagy-Britanniában, Németországban és Belgiumban. Izraelben másfél hónapig együtt laktam egy hölggyel, aki ugyan saját magának szülte gyermekét, de egy homoszexuális férfi vállalta az apaságot. Nem tudom, miért vállalta végül is ezt az anyaságot, de szeretettel készült rá. Tőlem ideiglenes otthont adóm semmilyen neheztelést, ítéletet, megrovást nem kapott, és nem a függő viszony miatt. Egy kismama, egy leendő anya és a magzat, legyen a körülmény bármi is, szeretetre és elfogadásra érdemes már csak a jövő ígérete miatt is.
Fejlődő tudományunk új és új kihívás elé állítja az egyházat és az egész emberiséget. A bioetikának holnap olyan kérdésekre kell választ találnia, amelyeket tegnap még el se tudtunk volna képzelni. Sajnos olybá tűnik, hogy a tudomány elszalad majd az egyház mellett, ahogy elszaladt már máskor is, de a hivatásunk örök. Nekünk örökkön kell hirdetnünk, hogy az emberi méltóság Isten-képmásúságunkból és megváltottságunkból ered, hogy boldogságra vagyunk mindannyian elhívva, és mindannyian felülmúlhatatlanul értékesek vagyunk külön-külön.
A borítókép Rubens Hágár elhagyja Ábrahám otthonát című festményét ábrázolja, forrás: artbible.info.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
