Már korábban megkomponáltam a mai témát és a címet. Sokat gondolkodtam azon, hogy a szent három napon mégis milyen kérdésekről írjak. Nehéz olyan politikai problémákat találni, amelyek „méltók” volnának ehhez a három gyönyörű naphoz. Súlyukat tekintve, témaegyezés miatt választottam, amit választottam. Ma írok a korrupcióról, megemlékezve Júdás 30 ezüstjéről. Ma 1988 éve (Vermes Géza szerint esett Jézus halála az időszámításunk szerint-i 30-ra) árulta el Júdás Mesterét 30 ezüstért. És mivel most Magyarországon a korrupció az egyik legégetőbb probléma, és szerte a világon a politikával kapcsolatosan az egyik legkritikusabb kérdés, helye van annak, hogy ma írjak erről.

A korrupció, nem csak pénzek lenyúlásáról szól, a szó romlottságot jelent. A katolikus tanítás szerinti eredendő bűn hatására valójában mindenki korrupt, romlott. Ebből váltott meg minket Jézus, de az eredendő bűn tanításával most nem akarok foglalkozni. Romlottság ezer és ezer dolog lehet, és csak az intézményesülése vagy a kijegecesedése az, amikor milliárdos irányított közbeszerzésekről beszélünk.

Erkölcsi értelemben a korrupció része az is, ha egy pártpolitikától független tisztségre a rátermettség szempontja helyett hatalmi kötődés szerint választok tisztviselőt – iskola vagy színház igazgatónak, esetleg az Állami Számvevőszék élére. Az is korrumpálódás, ha a pártpolitikai tisztségeknél sem számít a teljesítmény, csak a rokoni kapcsolat vagy személyi összefonódás. Korrumpálódás az is, ha a nyilvánvalóan hazug propagandát mondom vissza, és tudottan hamisan vádolok másokat. Korrupttá válok attól, ha a kritikus véleményemet elhallgatom (nem az egzisztenciális félelem miatt, hanem csak karrierszempontokból), különösen ha még egyetértőleg is beszélek valamiről, amiről tudom, hogy rossz. Ha a választópolgárokat olyan dologra akarom rábeszélni, amiről tudom, hogy hosszú távon sem szolgálja az érdekük, sőt. Korrupt vagyok akkor is, ha szem vagyok egy hamis rendszerben, még ha tisztesen végzem is a munkám. De korruptság az is, ha valakinek jobb-rosszabb jegyet adok egy vizsgán külseje, világnézete miatt, teljesítményétől függetlenül. Korrupció a puskázás is :( Korrupció, ha egy szükséges beruházásért ugyan, de többet fizetek a kelleténél, és végképp az, ha haszontalan beruházásokba fektetek közpénzt. Ha döntéshozóként ajándékot fogadok el a hatalomtól függő szereplőktől. Az már a hatványozott korruptság, ami a köztudatban él, hogy a már eleve a közjavától függetlenül elfogult döntésekből anyagi hasznom származik, vagy értük pénzt fogadok el. Pallai Katalin az NKE docense fogalmazza meg egyszerűen és tömören, hogy korrupción értjük mindazt, „amikor egy felhatalmazott döntéshozó eltér a köz szolgálatától”.

A korrupció jelensége tehát sokkal bonyolultabb, árnyaltabb és szerteágazóbb, mint hogy pusztán gyanús pénzmozgásokról szóljon. Az egyik legérzékenyebb pontja a kereszténység és politika kérdésének. Sokak számára éppen ezért tűnik összeegyeztethetetlennek az életszentség és a politika, hiszen lehetetlen korrupciómentesen politizálni. Volt azonban egy-két kakukktojásnak tűnő elem a fenti felsorolásban, ami az oktatás világából származott. A korrupció nem a közélet sajátja. Ahol hatalom van, ahol döntési lehetőség van, ott az élet minden területén lehet korrupció. Legszélesebb értelemben valóban a bűn az.

Az egyik legfontosabb korrupció elleni fegyvernek az átláthatóságot szokták nevezni. Erre utal a Transparency International neve is. Ahol átláthatóak a folyamatok, ott sokkal macerásabb szabálytalan, etikátlan tetteket elkövetni. És ez fordítva is igaz, aki tiszta lelkiismerettel cselekszik, az nem menekül a mikrofonok elől… „Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” (Jn. 3, 21) A politika azért tűnik korruptabbnak az élet minden területénél, mert jobban szem előtt van, és mert ott valóban sok döntés születik, de az élet minden területén ugyanúgy nehéz tisztességgel helyt állni, csak a kísértések mások. A hálapénz ugyanúgy nagy dilemma, mint az egyház esetében feltétel nélkül elfogadni a hatalomtól érkező támogatást. Sőt, az egyház és az állam szférájának összekuszálódása önmagában korrupció.

Átláthatósággal valóban működőképes küzdeni a korrupció, a bűn ellen. Tekintsünk a bibliai ősbűnre. Ott nem voltak intézmények, de mégis értelmezhető a helyzetre az átláthatóság. Hogyan? Ha Éva majd Ádám hangosan kimondta volna dilemmáját, felhangosította volna belső kétségeit, átláthatóvá tette volna gondolkodását, elkerülhetőbb lett volna a vétek. A lelkiélet, igaz, erre azt mondja, hogy a sátánnal vitába szállni rossz kör, nincs jobb vitázó a sátánnál, a töprengések felhangosításán csak a kételyek, kérdések kimondását értettem – és ha már lelkiélet, az ilyen töprengéseket jó, ha azonnal Isten kezébe ajánljuk.

Az átláthatóság az, amit Jézus mond, hogy „fény derüljenek tetteire”. Az igazság már akkor győz, ha elhangzik. Nem kell érvekkel vitát nyernie, ha kimondatik, a halló fül meghallja azt. A hazugság erőinek az elhallgattatás vagy a zajcsapás a célja. Az igazság ritkán üvölt, szelíden szól, újra és újra felhallik, mint a kakaskukorékolás hajnalban. A háromszori kakas szónak is most van az évfordulója, Péter tagadásának. Jézus nagycsütörtök éjszakai imádsága is példa arra, hogy töprengéseit félelem nélkül, bizalommal hangosan kimondta, és a válasz meg is született a szívében, „De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22, 42)

A közéletben a kulcs tehát a bizalom. Bevonni a közösségeket a döntésekbe, a döntések előkészítésébe. A mostani kormány egyik legnagyobb bűne és tévedése az, hogy jelentős törvényeiről szinte soha senkivel nem egyeztetett. Az alaptörvényt egyedül fogadta el, a választói körzeteket egyedül rajzolta meg, a közjogi tisztségekbe a saját embereit ültette. A kétharmad lehetőséget teremtett a korlátlan törvénykezésre, és az önmegtartóztatás nem működött. Ebből a szempontból demokratább volt a Horn-kormány, amely bár kétharmaddal kormányzott, de ilyen módon azzal vissza nem élt.

A bizalmatlanság ezzel szemben a korrupció melegágya, és a magyar társadalom bizalomból nagyon rosszul áll. Sok szempontú, hogy kiben van több bizalom, és kérdés, mi a kiváltó ok, és mi az együttható tényező. Egy interneten talált tanulmányból idézek adatokat (Bodor Ákos – Grünhut Zoltán: Társadalmi rétegződés Magyarországon a bizalom mentén). A magas jövedelműek, a diplomások körében erőteljesebb a bizalom, bár ott sem túl erős, de érthető módon a sok, bensőséges kapcsolat is a bizalmi gondolkodást erősíti. Megdöbbentő azonban az, hogy az egyházhoz tartozás inkább negatívan befolyásolja a bizalom meglétét, míg ha a vallásosságra kérdeznek rá, akkor az pozitívan befolyásolja azt. Ezzel kapcsolatban létezik még egy szempont, még pedig hogy a politikusoknál a „benne megbízni tudás” kvázi szakmai kompetenciának is minősülhet. Ez persze lehet önismétlés, hiszen arra szavazunk, akiben megbízunk, de valójában általában nem bízunk meg abban, akire szavazunk, hanem a legkisebb rosszat keressük. Az igényességünktől függ, hogy megköveteljük politikusainktól a megbízhatóságot, és megköveteljük azt is, hogy bennünk politikusaink megbízzanak!

Júdás árulása érdekes kérdés. Miért tette, ezt nem tudni. Csak haszonszerzésből vagy kiábrándult Mesteréből? De ha csak a zsidóságért aggódott volna a 30 ezüstöt miért fogadta el, miért nem „hazafias alapon jelentett”? A döntő kérdés mégis a Szanhedrin eljárása, Júdást nem nyilvánosan kérte föl Jézus „elárulására”. Ha biztos lett volna tette tisztaságában, nem koncepciós módon és nem ilyen zavaros körülmények között kerítette volna kézre Jézust. Jóhiszeműen azt feltételezhetjük, hogy a békét féltették Jézustól, és minél gyorsabban, minél csendesebben akartak pontot tenni mozgalma végére. Nem sikerült. Ahogy a templomot sem sikerült megmenteni. Az igazságot minél becstelenebbül akarják elhallgattatni, annál hangosabban szólal aztán meg.

A borítókép a Passió című filmből vett jelenet, forrása: worthradio.com.

* * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!