Miért fontos az, hogy hány százalékban tartalmaz Istent a Biblia? Hiszen pár radikális keresztény közösségen túl senki sem gondolja komolyan, hogy a Szentírásban mindent szó szerint kellene érteni. Ez nem egészen igaz. A mai napig megdöbbenek azon, hogy vannak komoly emberek, akik – csak mert a Bibliában ott van - történelmi eseményként kezelik Noé történetét, újságírói riportként olvassák Jób könyvét, vagy a politikai életben a jerikói falomlásból indulnak ki.
(Minden ilyen jellegű posztomhoz fontos megjegyzés: A hívőket arra bátorítom, hogy írásaim olvasása előtt imádkozzanak, kérjék a Szentlélektől a megkülönböztetés adományát és megvilágosító kegyelmét.)
A Szentírás egy hitébresztő írás, Isten szerelmes levele az embernek. Sokféle elnevezés született a Biblia megfelelő kontextusba helyezésére. Mondják, hogy nem fizikatankönyv, nem történelemkönyv, nem anyakönyvi kivonat, mégis sokszor megszokásból, félelemből vagy bátortalanságból riportkötetként kezeljük azokat a mondatait is, amelyeket ma már nyilvánvalóan nem úgy kellene.
Ma? Az igazság nem változhat. Tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Valóban. De amit tegnap nem ismertünk, azt tegnap nem is tudtuk kritikusan szemlélni. Furcsa lesz, amit mondok, mégis igaznak érzem, kétezer év kellett ahhoz, hogy Jézust megérthessük. Ez az állításom rokon Heller Ágnes mondatával, aki szerint a keresztény Jézus feltámadásához három nap, de a zsidó Jézus feltámadásához kétezer év kellett. Heller Ágnes itt az emlékezetre utal. A világ kétezer évig megfeledkezett arról a tényről, vagy nem emlékezett arra a tényre, hogy Jézus zsidó volt, tudatos tagja volt nemzetének. (Nemzetről beszélni Jézus idejében anakronizmus, olvastam arról, hogy a brit nemzetközösség fogalmát tartják leginkább összehasonlíthatónak a valaha volt zsidó államalakulattal.)
Jézust nem értették meg közvetlen követői, azzal együtt sem, hogy én mind az apostolokat nagyra tartom (mondjuk Jánossal vannak fenntartásaim, de inkább csak a róla kialakult képpel, és erről majd később írok). Péter tagadásával együtt is méltán lett az egyik tartópillére a katolikus egyháznak. Legalább is nekem sosem jutott eszembe ezt megkérdőjelezni, és elsősorban azért nem, mert bízok Jézus döntésében. Az őskeresztények hite, tudom, hogy csodálatra méltó, és azt is tudom, hogy abból nőtt ki az egyház olyan tartós építménnyé, hogy még két ezer év múltán is áll. De. Olvassuk. Az is ott van a Szentírásban, hogy bizony gyűjteniük kellett az őskeresztényeknek, hogy megsegítsék a jeruzsálemieket. És olvassuk a Tesszalonikiaikhoz írt első és második levél közti dinamikát.
Az őskeresztények azt hitték, hogy ott, máris visszajön a Messiás. Ez egy természetes és érthető tévedés volt a részükről, ráadásul nem is tudni a második eljövetel idejét. Az az utólagos tudás azonban, hogy már kétezer eltelt Krisztus kereszthalála óta, arra enged következtetni, hogy nem értették meg egészen Jézus misszióját, így magát Jézust sem. Ez nem baj, ez nem bűn, azt lenne blaszfémikus állítani, hogy a Szentlélek egy lehelettel hipp-hopp mindent tudóvá tette őket. Sem a Szentlélek, sem mi, nem így működünk. Viszont aki Jézust nem érti egészen, az a Szentlélek Jézusról fülébe duruzsolt sugallatait sem tudja tökéletesen szavakba önteni.
Az evangéliumokat és az újszövetségi leveleket nem robotok írták, akiknek tollba mondott Isten, hanem emberek. Gyarlók, bűnösök, tükör által homályosan látók, még ha méltán szentté avattuk is őket. A legjavukat adták, a legjavukat hozták ki önmagunkból, de nem Jézus írta a Bibliát. Ezen is izgalmas volna elmerengeni, miért nem ő, megtehette volna, fogok is erről írni, mert erre adja magát a válasz. Még ezen nagyon emberi Bibliának köszönhetően is rátalálhatunk Jézusra, ha nem a Bibliában, hanem a Biblián keresztül keressük őt.
Csak példaként hoztam a második eljövetel körüli tévedést, nem emiatt kezelem fenntartással az Újszövetséget. Ez nálam nem racionális, hanem érzelmi, zsigeri – ami veszélyes, jól tudom. Nem önmagában az Újszövetség könyveit kritizálom, hiszen természetfölöttien gyönyörű alkotás. Étel a léleknek, szinte már a testnek is. A Lélek életeket és történelmet átformáló ereje az ezredéves sokfele fordított szavakon is átsüt. De mégsem egy élő, lélegző személy. Az evangéliumok szövegén süt át, az egymásra épülő igeversek közti résekben sejlik fel, nem pedig az evangélium szövege maga. Az evangéliumok egy térkép, hogy kitaláljunk a rengetegből, de nem maga az úti cél. Holnap a magam szíve szerinti kalauzolást folytatom tovább. Eltévedni, bízom benne, nem tudunk, segít a Lélek.
(A fotó egy qumrani tekercsről készült.)
