A tavalyi nagyböjti posztsorozatomban, ahol a történeti Jézusról írtam, az érzékenyebb témákat péntekre időzítettem, hiszen péntekenként szigorú böjtöt tartottam. Ezt a logikát mostani posztsorozatomban is követni fogom, ahol tudom (bár a politikában sok érzékeny kérdés van). Szigorú böjt mellett talán tisztábban, kevesebb részrehajlással kereshetem a kereszténydemokrata utat. Ezért írok ma a kötelező hit- és erkölcstan kérdéséről, ugyanis a véleményem különbözik a keresztény (látszólagosan vagy valósan) többségi véleménytől.

Nem gondolom, hogy a kötelező hit- és erkölcstan bevezetése szükségszerűen a kereszténység ügyét és az evangelizálást szolgálná. A 777 által szervezett vitán, ahol Hodász András atyával beszélgethettem, egy érdeklődő feltette azt a kérdést, hogy támogatnék-e olyan pártot, amely megszünteti a kötelező hit- ér erkölcstant. (A videón 1:23:21-kor látható ez a rész.) Törekedtem diplomatikusan válaszolni, ebben a kérdésben András atya bátrabban beszélt (igaz, hozzátette, hogy ott csak az árnyoldalára hívta fel a figyelmet, hiszen árnyaltan kell ezt a kérdést is látni). A kötelező hittan óta megszűnt (legalább is nagyon megritkult) a plébániai hittan, nincs hozzá elég erőforrás sem egyházi, sem iskolai részéről – ez hangzott el tőlünk.

Az evangelizálás a keresztények számára ugyanolyan fontos parancs, mint a szeretet, hiszen ha felismertük Krisztust, és hogy Ő él, ezt az üzenetet úgyis tovább akarjuk adni. Minden hívőnek kötelező a „hittan”, hiszen állandóan képezni kell magunkat, állandóan fejleszteni kell a hitünket, állandóan meg kell küzdenünk gyengeségeinkkel, kételyeinkkel, és állandóan párbeszédben kell állnunk az Örökkévalóval. És jó, ha ezt hívő közösségben is megéljük. Egy világi intézmény tanrendjében kötelezően választhatóvá tenni a hittant, az viszont egy másik dimenzió.

Hitoktatóként azt tapasztaltam, hogy heti egy óra foglalkozás egy nem vallásos családból érkező gyermekkel, édes kevés, azt az üzenetet tudtam átadni, hogy feltétel nélkül szeretve van, és az élete végtelenül értékes – ami nagyon-nagyon fontos üzenet, de a többi tanár, tanító is ezt az üzenetet adja át. Vallástalan családból jövök, és megkeresztelkedésemben kulcsszerepet játszott egy gimnáziumi órám, de az nem a hittan volt, hanem a filozófia. De kulcsszerepet játszottak az irodalom órán tanult Ady- és József Attila istenkereső versei is. Másnál fontos szerepet játszhatnak, ha történelem órán szentek életútjával találkozik, Jézus életét is megismerheti ott egy nagyon izgalmas szemszögből, de történelem órán eshet szó arról is, ha eljutnak addig, hogy milyen vívmányai vannak a személyközpontú kereszténydemokráciának Európában. A tanár személye döntő. Nem kell ahhoz hittant tartani, hogy a nem vallásos családból származó gyermeket megérinthesse az igazság. A vallásos családból származó gyermek pedig sokkal jobban jár, ha plébániai hittanra és keresztény közösségekbe (is) jár. A kötelező hittan édes kevés.

Közhely, de a hitet nem lehet tanulni. Rátalálni/megkapni és megélni lehet, istenkapcsolatban és hívő közösségben bontakozhat ki! Az egyház erőforrásait a kötelező hittan helyett inkább a keresztény közösségszervezésbe fektetném, aminek a gyümölcse minimum ugyanaz, de inkább termőbb volna. Egy többségében gyakorlóan vallásos államban, hogy a világi intézményekben is kötelezően választható a hittan, az teljesen természetes – de egy vallásilag elbizonytalanodó országban a környezet más. Vigyázni kell azzal az illúzióval, mintha a kötelező hit- és erkölcstannal eleget tennénk a missziónknak. Kevésbé hatékony, ámde költség- és erőforrást igénylő eszköz. Legfontosabb a közösségszervezés!

* * * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!