Az Európai Unióról szóló cikket továbbra is napolom, annyira elragadt a tegnapi hódmezővásárhelyi választás eredménye, amivel kapcsolatban én is rengeteget imádkoztam – a városért, az igazság győzelméért, nem politikai sikerért –, annyira magával ragadt, hogy valamiképp szeretnék erre reflektálni mai posztomban. És egy fontos kérdést járok körbe ma, ami inkább egy „metapolitikai” téma, de ami szorosan kapcsolódik ahhoz, amit tegnap átéltem. Hol van Isten helye a politikában?
Hallgassuk meg először Márki-Zay Péter köszönő beszédéből az engem leginkább megérintő részletet: „December 12-én úgy éreztem, hogy meg kell tennem, lelkiismeretem erre sarkallt [elvállalni a polgármester-jelöltséget]. Onnantól kezdve úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezemet, Valaki húz. Valaki, Akiben hittem egész életemben, de sose tapasztaltam meg. Azt, amilyen erővel megfogja a kezemet és húz. A jó Isten szeretete és támogatása nélkül nem sikerülhetett volna. Hálásan köszönöm mindannyiuknak, akinek a szívében felébredt az igazság utáni vágy, akinek a szívében felébredt a szeretet, Önök megfogták egymás kezét.” Gyönyörű.
De mit kezdjünk most ezzel az idézettel? Hallgassuk meg a Názáreti Jézust: Máté 7, 15-20 „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Jézus szájba rágósan elmagyarázza nekünk (de még ez is kevésnek bizonyul), hogy rossz fa jó gyümölcsöt nem terem. Ehhez képest sokszor jóváhagyjuk a gyűlöletet, és álszentnek kiáltjuk ki a szeretet szavait. Szabad-e akkor Istenre hivatkozni a politikában?
A közösség védelmében szoktuk azt mondani, hogy nem szabad, hiszen megosztja a közösséget, ha egy markáns személyiség Istenre hivatkozik. Azt viszont a hitünk nevében szoktuk mondani, hogy a hit nem magánügy. Mindenki hivatkozhat Istenre csak a politikus nem? A próféták a Bibliában kemény politikai beszédeket mondtak el korukban. Utólag bölcsek vagyunk, utólag készen kapjuk, hogy Illés, Izajás, Jeremiás, nekik mind igazuk volt, Isten emberei voltak. De kortársakként nincs sorsvezetőnk, csak a Lélek, csak az élő istenkapcsolat. Imádságos, vallásos emberek sokszor átéljük az indítottság érzését. Nincs annál életünkben súlyosabb egzisztenciális kérdés, mint eldönteni, hogy egy-egy ilyen indíttatás kitől, mitől származik? És ezt eldönteni magunk vagyunk. Segíthet a Szentírás, segíthet a közösség, de a végső döntést csak mi szívünk csendességében hozhatjuk meg.
Azt vallom, hogy mi, akik kapunk indíttatást, valljuk azt meg. Döntésünk helyességéről vagy helytelenségéről csak halálunk pillanatában bizonyosodhatunk meg. Hivatásunkat, sugallatainkat a cselekvés közben is mindig átimádkozhatjuk, és át is kell, mindig Isten kezébe helyezve azt. Bíznunk kell abban, hogy az Ő neve erő, és nem enged minket jó szándékunk ellenére rosszat építenünk. De amit kaptunk, arról nem hallgathatunk. A nem hívőket – ha bölcsek –, nem sérti, ha megvalljuk hitünket, a hívőket viszont megerősíti, és belőlünk templomot emel általa a Lélek.
Isten akkor is jelen van a politikában, ha egy szó nem esik róla. Olyan Ő, mint a legszürkébb statiszta, aki nélkül azonban nem valósulna meg a film. A legkisebb szolgáló, aki nélkül azonban a rendezvények szétesnének. Aki a köszönetnyilvánításokkor az „és még sokaknak köszönjük a segítséget” névtelen tömegben vegyül el. Képtelenek vagyunk nélküle jót tenni, képtelenek vagyunk nélküle a közösséget egyben tartani, képtelenek vagyunk nélküle igazat beszélni. A levegővétel Ő, a levegővételkor a tüdő, a véráramlásában a fáradhatatlanul dolgozó szív. Roppant munkánkat, melynek gyümölcse a békésen működő társadalom, Ő tartja egyben. Csodálatos szervezőként igazgatja fáradozásainkat, amelynek eredményeként egy ország épül fel. Isten országa közöttetek van, mondja Jézus, mert maga a hatalmas Isten van közöttünk. Bujkál mozdulataink árnyékában, felsegít, ha elestünk, és buzdít a kételyek között. Minden igyekezetét csak viszonozni tudjuk, és mire mi meghatódunk jóságán és szeretetén, addigra az Ő tekintete már könnybe lábadt együttmunkálkodásunk gyümölcsén.
Köszönöm, hogy hívsz, köszönöm Uram, köszönöm, hogy szeretsz minket!
A fotó forrása: therecord.com.au.
* * * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
