Miről másról írhatnék ma, mint a sajtószabadságról? Orbán Viktor megkönnyítette a dolgomat mai felháborító beszédével. Azok után, hogy Grósz Károlyt megszégyenítő módon erkölcsi, politikai és jogi elégtételt hirdetett ellenfeleinek a választások utánra, én többet nem szerénykedek, és vállalom, hogy szerintem a názáreti Jézus ostorral kergetné el őket a hatalomból, és különösen azért, mert gyűlöletkeltő politikájuk közben nem átallnak a kereszténységre és a szeretetre hivatkozni. A CÖF-öt kell, hogy idézzem: nem érdemelnek több esélyt! Azért írom ezt, mert a szabad sajtó helyzete a legaggasztóbbak közé tartozik ma Magyarországon. Itt nincs átmenet. Valaki vagy elutasítja azt a kormányt, amelyik a sajtóval ezt képes művelni, vagy számára nem érték a kiegyensúlyozott, hatalomtól független, sokszínű média.

Zubor Zalán nagyon jó cikkében, amely a sajtó kamara rémötletéről szól, egyértelművé teszi, hogy ma a világon a sajtóval kapcsolatban nem az a kérdés, hogy valami megjelenhet-e, hanem hogy egy hír kikhez juthat el az információ rengetegben. Az internet, ha úgy tetszik, kőbe véste a megjelenés szabadságát. Arra azonban az internet sem képes – különösen a híroldalakat nehéz helyzetbe hozó újítást bevezetett Facebook nem –, hogy a fontos hírtartalmakhoz egyenlő arányban férjen és jusson hozzá mindenki.

Vita zajlik a kormánykritikus közbeszédben, hogy nevezhetjük-e még a mai állapotokat demokráciának. Ebben a kérdésben – mint sokban – Sólyom Lászlóval értek egyet, hogy diktatúrázni az rémkép, túlzás. Az azonban vitán felül áll, hogy egy tekintélyelvű rendszer kiépítése zajlik. A sajtó helyzetével kapcsolatban is megy a vita, hogy van-e akkorra szabadság a sajtóban, mint a Kádár-rendszerben. Kaptam én is kritikát, mert egyszer azt találtam mondani, hogy a 80-as években nagyobb szabadság volt. Azért volt túlzás tőlem, mert nem szűkítettem le. A kádár-rendszeri sajtó olyan volt, mintha ma csak a kormánymédia létezne. Brrr…. Viszont! A 80-as évekbeli kádár-rendszeri sajtóban nagyobb szabadság volt, mint a mai kormánymédiában! Ez a megállapítás igaz, és ez is éppen elég súlyos egy magát kereszténynek és demokratának hazudó hatalomról.

Az tehát kevés, hogy kormánykritikus tartalmak megjelenhetnek a médiában. Az a kérdés, hogy egyes médiumok és hogy egyes hírek hol jelenhetnek meg. Szép, hogy rengeteg kormánytól független internetes oldal működik, de amikor a közmédia és vidéki sajtó egészében a kormány kezében van, ez nem egyensúly. A Jászságban harcot kellett folytatni azért, hogy a PR Telekom megőrizze programtárában a Hír TV-t, ami felháborító, holott sokkal nézettebb, mint az Echo, amit valamiért eszük ágában sem volt kivenni… Az ingyenesen nézhető tévécsatornák közül egyedül az RTL Klub az, ami kormánytól független, és számtalan hírt hallani arról, hogy a kormány meggebed, azt is megszerezni. Ráadásul ez az egyetlen RTL pedig nem épp arról híres, hogy 0-24 órában politikai tartalmakat közvetítene, így is gáláns, hogy befogad politikai hirdetéseket. Szemben az m1-gyel, ami 0-24 órában pártszócső, és a fantasztikus TV2-vel, ami kormánypártiságában egészen unortodox, hajmeresztő dolgokat művel.

Valamint van egy másik dimenzió is, ami nem szokott azokban a vitákban megjelenni, amikor arról van szó, hogy van-e szabad médium, és ez egy-egy felület kiszolgáltatottsága. Ellenzéki tartalmakat hangsúlyosan közöl az ATV és a Népszava, de az ATV a kormány szövetségese, a Hit Gyülekezete kezében van, míg a Népszava kormány közeli kiszolgáltatottságáról nemrég a 444 írt. Ezek a felületek megjelentetnek kormánnyal kritikus tartalmakat, de nem kötetlen kézzel, és ki tudja, mi lesz velük 2018 áprilisa után. Németh Sándor lelkész fia, Németh S. Szilárd ugyan azt állította, hogy egy esetleges Fidesz győzte választás után is megmaradnak közéleti tévének, de Hajdú Péter nagyon másról beszélt.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a sajtó Magyarországon, mivel olyan nyelvünk van, amely kevesek által beszélt, mindig ki lesz téve az államnak. A nyomtatott sajtó a világon mindenütt gondokkal küzd, ez nálunk sokszorosan igaz, hiszen sokkal kisebb a piac. Ezért ahhoz, hogy nálunk tényleg működni tudjon a tájékoztatás szabadsága, a mindenkori hatalom érettsége és önmérséklete kell. Erre nem csak a Fidesz nem volt képes, korábban a baloldalnak volt médiatúlsúlya, de a ma működő, pártutasításos, kézi vezérléses rendszert a Fidesz hozta be (avagy hozta vissza). És ennek a kormány kézben lévő médiabirodalomnak a stílusa is "újszerű" (avagy nosztalgikus). 2003-ban még az ál Teller-levél hatalmas botrányt váltott ki, ma az ilyen sajtóetika elleni vétségek rendeltetésszerűnek tűnnek a kormánypárti médiabirodalomban.

A sajtó szabadsága sérül abban is, hogy az Országgyűlés elnöke (Úristen, valaha ezt a tisztséget Szabad György töltötte be!, mit szólhat ő most fönt az égben…), kéjjel tiltogat ki újságírókat a nemzet házából. Hogy a parlamenten belül lassan zsebkendőnyivé zsugorodik az a terület, ahol egy újságíró kérdezhet a politikusoktól. A sajtó szabadsága sérül abban is, hogy kormánypolitikusok nem hajlandók szóba állni a legnagyobb elérésű kormánytól független médiumokkal. Lehet azt mondani, hogy a kormány ezen médiumok tulajára haragszik (Simicska), de a médiumok fogyasztóit sértik meg, és az ők információhoz jutását korlátozzák súlyosan a kormány politikusai.

A közpénzzel kitömött pártmédiában keménykedő megmondó emberek szónokolnak arról, hogy ma már nincs is becsülete az újságírónak, úgy is mindenki valakinek a zsebében van, és valakinek a propagandistája… Hát igen, mindenki magából indul ki. Nem tudom, vajon megszólalt-e bennük a lelkiismeret Jan Kuciak, szlovák oknyomozó újságíró brutális meggyilkolása után. Kuciak vajon kinek az embere volt? Ha a Kádár-rendszer végén a média újságírói képesek voltak kritikusak lenni a hatalommal szemben, ennyi bátorság megadathatna a kormánymédia dolgozóinak is… Csak nem tartanak attól, hogy arra a sorsra jutnak, mint Kuciak!

Az újságírók a nemzet napszámosai. Nem tökéletesek, gyarlók, részrehajlók, saját gondolkodásuk foglyai, de arra hivatottak, hogy minden egyes cikkben meghaladják önmaguk, a nemzethez szóljanak, és kérdéseiket a nemzet nevében tegyék fel. Gyönyörű hivatás. Ugyanúgy ékköveik ők az országunknak, mint a tanárok, akik ugyanúgy nem tökéletesek, de rengetegen közülük boldogabb jövőnk építői. Ma az újságírókat ünnepeljük, és én hálás vagyok nekik, mert talán a legtöbb gyalázkodást és gyűlöletet ők viselik el, amit nem lehet megfizetni. Ha április 8-án a választópolgárok lerázzák magukról a NER-t, hosszas tapsot érdemelnek majd vigaszul, hálából újságíróink.

A kép forrása: Népszabi szerkesztőség Facebook oldala.

* * * * * * *

Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!