Ez egy nagyon hosszú bejegyzés, nagyon meredek állításokkal. Csak óvatosan érdemes olvasni, de köszönöm, aki mégis érdeklődik iránta.
Most, amikor belefogtam ebbe a cikksorozatba, valahogy eszembe sem jutott, hogy Jézussal kellene kezdenem. Attól félek a legjobban, hogy a róla alkotott véleményemet megosszam. Az derengett bennem, hogy talán, amikor már soká van, és rengeteg cikken túl vagyok, akkor esetleg megérik erre az idő. De hát mitől félek? Az egyházi tanítással vitatkozó mondataim neheztelést váltanak és válthatnak ki, ez azonban nem zavar annyira, mint a megszégyenülés veszélye. Attól, ha a véleményem miatt, ami a szívem legmélyén a legféltettebben őrzött titkom, nevetség tárgya leszek. 11 évvel a megkeresztelkedésem után ideje ezzel a félelemmel szembe néznem.
Azzal kezdem inkább, hogy mit nem vitatok az egyházi tanításban – arra bátorítva ezáltal az olvasót, hogy várjon még a farönk gyűjtéssel a máglyámhoz ;)
1) A történeti Jézus és az égi Krisztus egy. Ez a történeti Jézus kutatással kapcsolatos nagyon fontos állítás, és majd az egyházi tanítással vitatkozó felsorolásban válik érthetővé, miért is szögezem ezt le. A történeti Jézus kutatás ugyanis nagyon sokszor jut arra a következtetésre, hogy a szenthagyomány által megrajzolt égi Krisztus kép (amelynek például leggyönyörűbb foglalata a János evangéliuma), az „csak” az egyház műve. A názáreti ács csak alkalmat és ürügyet szolgáltatott a megrajzoláshoz.
2) Feltámadt. Ebben annyira szilárd a hitem, hogy felőlem akár tudományos történeti tényként is kezelhetnénk, és sokszor megfeledkezek róla, hogy általában véve a világ azért ezt még nem kezeli történeti faktumnak. Ezzel kapcsolatban a legtöbb, amit a történettudomány tehet, ha utat enged a hitnek, és nem tesz kijelentést ez ügyben. Hiszen voltaképpen valóban nem tudja, mi történt húsvétvasárnap hajnalán, és nincs még egy ember a történelemben, akinek esetleges feltámadásáról a tudomány annyit mondhat: nem tudom.
3) Messiás. Ezt nem érzem szükségét részletezni. :) De majd fogom mégis részletezni az egyházi tanítást kiegészítő észrevételeimben, csak nem azért, mert elvitatnám Jézus messiási mivoltát.
4) Isten. Szintén lesznek majd kiegészítő észrevételeim.
5) Ember. Ehhez is lesznek.
6) Zsidó. Lehet velem vitatkozni azokról az állításaimról, amelyek ellentétesek egyházi tanítással, vagy kissé mást mondanak az egyházi tanításhoz képest – persze csak a kölcsönös tisztelet jegyében. De arról vitatkozni velem, különösen ebben a cikksorozatban, ami – Istennek hála – éppen egybecseng az egyházi tanítással, fölösleges. Ezt azért írom, mert kaptam Jézus zsidóságát vitató kommenteket, és nem akarok még egyszer belemenni.
7) Jézus nem politikus megváltó volt, az embert nem csak egy részterületen kívánta megmenteni, hanem ahogy az egyház sokszor fogalmaz, a „teljes és az egész embert”.
8) Jézus nem fordított hátat mind a világ örömeinek, csak nem az volt számára az elsődleges.
9) Jézus tett ún. csodákat. (Azért teszem oda hogy „ún.”, mert azt sejtem, hogy világismeretünk tökéletlenségéből fakad az, hogy a csodát csodának tartjuk.)
10) Jézus él. Ez az állítás óhatatlanul következik abból, hogy feltámadt, de mégis fontosnak érzem hangsúlyozni, mert a hangsúly itt már a jelenen van. Most is él, gondolkodik, érez, dolgozik, és itt van. Az a baj – szép tőlem mint diplomás hitoktató -, hogy ezzel kapcsolatban ellentmondásosnak érzem magát az egyházi tanítást is. Hiszen egyszerre tanítjuk azt, hogy a mennybe ment, és hogy majd visszajön, de egyszerre azt is, hogy jelen van. Ezért attól tartok az ezzel kapcsolatos nézeteim is vitatkoznak az egyházi mainstream-mel.
11) Az Eucharisztiában valóságosan jelen van. … Hát még ezt is elfogadom? Ennél katolikusabbnak lenni?!... Ilyen gyönyörű felsorolás után, mi rosszat mondhatnék? Cikkem elején, a félelmem részletezésekor már azt sejthette pedig az olvasó, hogy most vallom meg, hogy inkább unitárius lennék, vagy betérek a zsidóságba. Ehhez képest még az Eucharisztiát is elfogadom!
De most, hogy pajzsként magam elé tartottam a dogmatikánkból a hirtelen eszembe jutott szempontokat, jöjjenek a kiegészítő vagy kritikus meglátások. Szeretném mindnél hangsúlyozni, hogy bármit is állítok, a felső 11)-ben is hiszek közben.
a) Sok esetben inkább fogadom el a történeti Jézus kutatást hitelesnek, mint az evangéliumot. Emiatt – megértem – okkal ró meg egy hívő, de én még is így gondolom. És az ok pontosan az 1)-es pontba írt igazság, hogy a földi Jézus és az égi Krisztus egy. Számomra összeegyeztethető a történelem által feltárt húsvér, nagyon emberi Jézus az égi Krisztussal. Sőt! Számomra azáltal lesz égi Krisztus. Nem egy csodarobot Jézus, hanem húsvér ember. Sokszor hallottam azt a legyintést, amikor egy vitában a keresztény eszményként Jézust hoztam példaként, hogy „jó, az könnyű, ő Isten volt”. A megtestesült Isten! Nem lehet csak 50 %, vagy 70 % -ban embernek lenni. 100 % -ban az. De hogy mit jelent embernek lenni, ezt a mai tudomány kezdi egyre jobban és pontosabban megérteni. Az egyház is azt tanítja, hogy valóságos ember, de aztán végül általában szemérmes marad az igazság következetes levonásához.
b) Jézus feltámadása előtt nem ismerte pontosan küldetését illetően az Isten akaratát. Tudom, hogy az evangéliumban benne van, hogy háromszor jövendölte meg, de az evangéliumban sok más is benne van, ami nem egészen úgy igaz, mint ahogy az megtörtént, hanem egy mögöttes üzenetet hordoz. Jézus összhangban volt az Örökkévalóval, Jézusnak az Atya akarata volt az eledele, de ember volt, emberi elmével. Meghatározta a történelem, az anyag, kora fogalmai, szocializációja. Az ember nem tudja érteni azt racionális elmével, amire nincsen szava. Dereng, de nem tudja érteni. És nem azért, mert gyarló, hanem mert ember. Nem minden korlátozottságunk fakad gyarlóságunkból.
c) Hm… Úgy érzem, ha leírom, amit Jézus messiási mivoltával kapcsolatban az egyházi tanításhoz pluszban gondolok, súlytalanná válik az állítás. Mert amit állítok az nagyon súlyos, de ha csak így leírom egy blogbejegyzésben, akkor jelentőségét veszti. Azt gondolom ugyanis, hogy nincs ember, aki osztaná ezzel kapcsolatban a véleményemet. Ez a sejtés sarkallhatna önkritikára is, mégis igaznak érzem azt, amit írni fogok, még ha egyedül vagyok vele is. Elfogadom Jézus messiási mivoltát, de ebben a kérdésben egy zsidó misztikus gondolatot sejtek igaznak, hogy két Messiás van. A zsidó misztikus gondolat azt tartja, hogy van a főpapi és van a királyi Messiás. A kereszténység Jézusban egyesíti a kétfajta messiási alakot, de ez szerintem a valóság megerőszakolása. Tudom, hogy az egyházat jó szándék vezeti, és abszolút értem, hogy miért egyesíti a két messiási eszményt Jézusban. De én nem egyesítem. Bennem azáltal oldódik fel a zsidóság és a kereszténység közötti létező különbség, hogy más Messiást vár a kettő, akik azonban mély egységben vannak.
d) Jézus Isten. Nem okoz gondot isteni méltóságot tulajdonítanom Jézusnak, sőt, örömmel, csak amiatt vívódok, hogy marad-e így értelme az Isten fogalmunknak. Mert dogmákban leszögezhetjük, hogy Jézus valóságos Isten, és én jó szívvel imádkozom minden vasárnap a Hiszekegyet, de valójában nem tudjuk, hogy mit mondunk ilyenkor. Radikálisan átszőtte a kereszténység a zsidóság által alkotott Isten fogalmat, és alig dereng a számomra, hogy mi maradt belőle. Ez inkább filozófiai vagy hermeneutikai problémám, nem a dogma tartalmát érinti. Amivel kapcsolatban valódi kifogásom van, az az „Isten fia” elnevezés. Úgy érteni Jézus istenfiúságát, hogy valódi apja Szent József helyett valójában Isten volt, az számomra egy megbotránkoztatóan pogány gondolat. És ami pogány, azt Jézus nem tudta és nem akarta elgondolni, különösen magára vonatkoztatva nem. De úgy értve az istenfiúságot, hogy osztozik Jézus az isteni méltóságban, úgy rendben van.
e) Azt elfelejtettem leszögezni fentebb, hogy azt is elfogadom dogmáinkból, hogy Jézus születésétől fogva az, aki. Tehát én is elutasítom az adopcianizmus eretnekségét. Viszont. (Amit most állítok az is kemény állítás lesz szenthagyományunk és dogmatikánk és a Szentírás tükrében.) Én elutasítom az angyali üdvözletet. Szép, és gyönyörű, és érteni vélem, mit akar megragadni vele a hagyományt szövő emberi elme, de nem történt meg, mert nem volt rá szükség. Jézus emberségének húsvér jellegét hangsúlyozva arra gondolok, hogy hétköznapian volt Jézus ember. „Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó.” Semmi jel, semmi körülmény! nem utalt arra, hogy ő „több”, mint a többi ember. Látjuk az elmúlt kétezer évben, hogy az egyház olykor igen, de az Örökkévaló nem szereti a pompát. A betlehemi jászoli történet is pontosan arról szól, hogy az Örökkévalónak nem kenyere pompázatosan betölteni a róla szóló emberi elvárásokat. Jézus Messiás, ezért virtuálisan Betlehemben született, de hogy ott született-e tényleg, az teljességgel mellékes, és egyébként nem túl valószínű. A másik pedig, talán meredekebb állításom, Jézus fogantatása. Hát nem az Örökkévaló teremtette az embert? Nőnek és férfinak teremtette őket, és arra szólította fel őket, hogy sokasodjanak. Hát Ő lenne az, aki alantasnak tartaná házasság természetes gyümölcseként megszületni? Ezt sose értettem.
f) Jézus zsidó. Tadam! Itt végre nem vitatkozom semmivel. Itt beért a dogmafejlődés, mondhatnám nagyképűen.
g) Jézus nem politikus megváltó. Ez igaz. Ezzel sem vitatkozom, hála Istennek. Viszont. Érzek egy hangsúlyeltolódást köztem és sok keresztény vélekedés között. Igaz, az elmúlt évszázadban és az elmúlt évtizedekben sokat enyhült ebben az egyház. Tehát Jézus valóban nem politikus megváltó volt, de ettől még a földi élet, a történelem, és benne a politika nem lényegtelen Isten számára. Nekünk, keresztényeknek van tennivalónk. És a hangsúlyeltolódás nálam ott van, hogy Isten országát fel lehet itt a földön építenünk. És ha fel lehet, akkor kell is. És itt jön az az állításom, ami az egyházi tanítástól idegen, hogy van/lesz egy másik Messiás is. És amikor Ő fellép, akkor forr egybe a zsidóság és a kereszténység. Ez az egybeforrás a dogmatikánkban Krisztus visszajövetelét megelőző egyik jel.
h) Szépen és szolidan fogalmaztam meg azt a mondatot, hogy „Jézus hátat sem fordított mind a világ örömeinek, csak nem az volt számára az elsődleges”, de ebbe a témába tartozik Jézus nemisége, amit a leggigantikusabb tabunak érzek, mióta kereszténység a kereszténység. Természetesnek tartom, hogy ez hatalmas tabu. És bár feleannyi szorongást is bőségesnek éreznék a témában, de még szinte helyesnek is tartom, hogy nem tartjuk magunkat méltónak erről a kérdésről beszélni. Jézus férfi. Jézus zsidó férfi (volt), a keresztény szüzesség eszmény pedig keresztény, ami alapvetően a pogány világból emelődött be a kereszténységbe. Ezzel nem akarok sugallni semmit, csak azt akarom felvetni, hogy számomra akkor is égi Krisztus, és tökéletes, és Isten Jézus, ha nem úgy felel meg az elvárásainknak, mint ahogy azt mi gondoljuk. Én nem akarom Jézusnak megtiltani azt, hogy boldog ember, és így boldog férfi legyen. Azt a világi, közkeletű feltételezést, hogy Jézusnak Mária Magdolnával lett volna szerelmi kapcsolata, én nem vallom. Azt gondolom, hogyha Jézusnak ez valaha is megadathat, akkor csak egy vele egyenrangú személlyel. … Tyű, de már nagyon messzire szaladtam a dogmatikánktól.
i) Jézusnak már feltámadása előtt is volt hatalma az anyag és a látható világ fölött. Ezt a mondatot pontosabbnak érzem, mint a csodatételt, de lehet, hogy ez sem pontos így.
j) Jézus él. Ezzel nem vitatkozom az egyházzal, hiszen ez az egyetlen reményünk, és az igaz örömünk. Csak azt nem tudom, hogy ezt az egyház pontosan hogyan érti, és attól tartok, én másképp. Számomra néha/gyakran az a Jézus-kép köszön vissza tanításokban, Írás-értelmezésekben, mint amit Ákos énekelt meg a Hello című dalában: „Hello, hello / Újra itt vagyok / Vissza kellett jönnöm hozzád /
És lehet, hogy maradok / Tudom, tudom / Nem láttál rég / Bármit is mondasz, szemedben / A megértés tüze ég.” Mintha ezt énekelhetné visszatérésekor. Egy deista Krisztus-kép. Azt hiszem, van az egyházi tanításban ezzel kapcsolatban egy kettősség. Mert valóban egyszerre valljuk a mennybemenetelt, és hogy onnantól az apostolok oldják meg okosba’ az egyházépítést, valamint egyszerre azt, hogy itt van minden kenyértörésben, ha ketten-hárman összegyűlnek az Ő nevében stb. Talán úgy oldjuk fel ezt a kettősséget, hogy az egyiket testi, míg a másikat lelki jelenlétnek tartjuk. Testileg majd csak második eljövetelekor tér vissza. Talán. Talán ezt gondolja az egyház, de én nem ezt gondolom. Jézus nem tud, mert nem akar, nincs is keresnivalója másutt, mint itt, mert Isten, a körünkben élő szent. Miért „zavarjuk el” Őt a mennybe, amikor minket akar üdvözíteni, és azt akarja, hogy itt épüljön fel az Ő országa? De lehet, hogy nem zavarjuk el, csak én értem félre.
k) Jézus zsenialitása az Eucharisztia az egyház koprodukciójával, ezt csak méltatni tudom. Ki tudna kitalálni olyan agyament dolgot, hogy egy kalóriaszegény pehelykében megeszel egy embert? És attól neked jó lesz! És mégis működik! Megtartja az egyházat! Annyira nonsence, annyira abszurd, ember ilyet kitalálni nem tud, nincs semmi értelme! De itt van a koronavírus-járvány, mire mi, katolikusok százezrei mégsem a vírus, hanem az Eucharisztia hiánya miatt szenvedünk, és amiatt búslakodunk, hogy elhalasztották az Eucharisztikus Kongresszust. Hallatlan. Érthetetlen. Jel és valóság. (Szeretném ugyanakkor megjegyezni, hogy pontosan azért, mert látom és érzem, hogy sok kérdésben másként vélekedek, mint az egyház, több hónapja önkéntesen lemondtam az Eucharisztiáról, ami nagyon fáj, de így érzem helyesnek.)
Aki ezt végig olvasta, menjen el gyónni :D és hálásan köszönöm a figyelmét, türelmét és érdeklődését!
A fotó Rubens Ecce homo című festményét ábrázolja.
