A fegyvertartás és –viselés Magyarországon nem egy forró téma. Nem tartom valószínűnek, hogy (hatalmas társadalmi, politikai változások nélkül) valaha is komoly politikai kérdésként merüljön fel hazánkban. Még akkor sem, ha a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt évben lőtér nyitási programot jelentett be, és az iskolákat lőterek kialakítására ösztönzi. A magyar politikai életet tekintve tehát nem tartom reálisnak azt a kérdésfelvetést, hogy kereszténydemokrataként támogathatnánk-e a szabad fegyvertartást, pláne a szabad fegyverviselést.
Teljesen más a helyzet ott, ahol ennek évszázados hagyományai vannak. Egy ilyen országban, akár az Egyesült Államok, akár Svájc, egy ilyen kérdésfelvetés soha nem csak a fegyverről fog szólni, hanem magáról a hagyományról is. Az Egyesült Államokban még egyedibb a helyzet, ugyanis az egyik vezető párt szervezeti szállal is kötődik, érdekelt a szabad fegyvertartás hagyományának megőrzésében.
Akár az (általam eddig felvetett) egykulcsos vagy többkulcsos adó, akár az atomerőműveket ellenző vagy pártoló vitához hasonlóan, a fegyvertartással kapcsolatban is hatalmas pro és kontra érvhalmaz van. Racionálisan a szabad vagy a szigorú fegyvertartás mellett is tudunk állást foglalni, ha a közbiztonság növelése a célkitűzésünk. Állítólag Svájcban vagy az Egyesült Államok déli államaiban (ahol szabadabb a fegyvertartás) a lopások, betörések, bankrablások kevésbé gyakoriak. Az USA-ban gyakoribbak az iskolai mészárlások, de Svájcban például koránt sem. A fegyvertartás pártiak a nagyobb szabadságot is érvként hozzák fel, valamint hogy az állami önkény ellen is biztonságot jelent, ha az állampolgárok szabadabban fegyverkezhetnek.
Puzsér Róbert írt arról 2015 decemberében, hogy azon megyék polgárait, ahol alacsony a közbiztonság, de mindenképpen alacsony a közbiztonság érzete, nem akarja megfosztani a fegyvertartás lehetőségétől pusztán azért, mert ő soha nem tartana igényt fegyverekre. Érve nemcsak az volt, hogy ezzel csökkenthetnénk a bűnesetek számát, hanem – ahogy más témákban is érvelni szokott ekként – az állampolgárok felnőttként kezelése is. Csak akkor lesznek felnőttek, ha felnőttként is kezelik őket.
Véleményem szerint egy olyan országban, ahol nincs hagyománya a fegyvertartásnak, válságjelenség volna az, és a fegyveres testületek kudarcának beismerése, ha a fegyvertartás liberalizálásával szeretnénk elérni a közbiztonság növelését. Ha a közbiztonság növelése a cél, én más eszközöket keresnék hozzá, bizonyára nem csak egy út járható, akár a rendőrség és polgárőrség megerősítése, a felzárkóztatás felpörgetése, az oktatás javítása stb. Az számomra is fontos, hogy állampolgáraink felnőttek legyenek, és hogy felnőttként is kezelje az állam a polgárait. Ha valaha ebből az okból kifolyólag Magyarországon tömegek szerveződnének a fegyvertartás liberalizálása mellett, nem hiszem, hogy harciasan ellenállnék, de kezdeményezni nem fogom.
Charlton Heston, aki évekig volt az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség elnöke, célkitűzésének tekintette, hogy megtanítsa a gyermekeknek: „a fegyverviselés joga mit is jelent országuknak, kultúrájuknak”. Hozzám közelebb állnak azok a szavai, amiket a Ben Hur záró jelenetében adott elő: Jézus utolsó szavai a kereszten „kivették a kardot a kezemből”.
A kép forrása: youtube.com
* * * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!