Az elmúlt napokban sokat emlegettem Jézus erőszakmentességét. Mindenképpen terveztem, hogy írok erről a kérdésről, ezért írok most: lehet-e keresztényként pártolni a halálbüntetést?
Nagyon bennem van a Hídemberből az a pár képkocka (nem áll a szívemhez közel az a film, de ez a pár képkocka a tendenciózusságától független), amikor gróf Battyhány Lajost kivégzik. Talán a valaha volt kivégzési rendet jelenítették meg benne. Kegyelemért könyörög a pap, amire a kivégző osztag parancsnoka azzal válaszol: Istennél a kegyelem! Azt legfeljebb magában tehette hozzá a kivégzést elrendelő hatalom, hogy bizony az ítélet is Istennél van az ártatlanok véréért…
Miközben utána olvastam ennek a témának, dühös lettem. A Mandiner már akkor osztotta Ferenc pápát, before it was cool. Bayer Zsolt még nem kapott pártutasítást a pápagyalázásról, amikor a kereszteny.mandiner.hu már rendre megkérdőjelezte kereszténységét Ferenc pápának. Most is beleszaladtam egy ilyen cikkbe 2015-ből. Ferenc pápa ugyanis nem átallotta azt mondani, hogy a kereszténység és a halálbüntetés összeegyeztethetetlen. (Ajaj, valamikor még Rétvári Bence is ezt mondta.) Mire csak találtak egy, a katolikus egyházban „nyilván” relevánsabbnak számító helyi véleményt, hogy bár jóformán valóban mindenki ellenzi a halálbüntetést az egyházon belül, de valójában Jézus sose ellenezte. Hát egyszer sem beszélt arról az evangéliumban, hogy ne lenne joga az államnak a halálbüntetés…
Elképesztőnek tartom ezt a fajta „hit vakságot”! Arra készültem, hogy olyan cikkeket találok, amely gazdasági racionalitás szempontjából fogja meg a halálbüntetés kérdését. Ha nincs halálbüntetés, de van életfogytiglan, akkor a társadalom számára hasznavehetetlen embert a társadalom tartja el. De hogy Jézusra merni hivatkozni a halálbüntetésért!?
Avery Dulles amerikai bíboros tanulmányát idézte a Mandiner. Nagyon jellemző a szerkesztésre, hogy valójában ez a tanulmány is megfontolandónak tartja a halálbüntetés és a kereszténység összeegyeztethetetlenségét, de a cikk ezt úgy harangozza be, mintha üdvözölné a halálbüntetést. Pár szép mondat ebből a tanulmányból: „A fokozódó ellenállás Európában a halálbüntetéssel kapcsolatban a felvilágosodás óta kéz a kézben haladt az örök életbe vetett hit hanyatlásával.” Felvilágosodás, húha, akkor az gyanús… A halálbüntetés ellenzése keresztény alapon épp, hogy nem a haláltól való félelemből fakad, bennem legalább is nem. Sokkal inkább az eutanázia ellenzése az, ami ebből a félelemből fakad. Furcsa és jellemző, hogy ezek a militáns katolikusok tűzzel-vassal tiltanák az eutanáziát, de tapsolnának a halálbüntetéshez. Holott ha nyíltan valljuk a halhatatlanságot, ráadásul úgy állunk az élethez, mint Pál, hogy „nekem az élet Krisztus, a halál nyereség”, egyértelművé válik, hogy az eutanázia a legvakmerőbb tettek egyike. Siettetni az Istennel való találkozást a szentek sem merték, csak vágytak rá, aki ezt meglépi, ő vakmerő, vagy bátor, vagy kész már számára a leltár.
„A 19. században a halálbüntetés legkövetkezetesebb támogatói a keresztény egyházak voltak, a legkövetkezetesebb ellenzői pedig olyan csoportok, amelyek gyűlölték az egyházakat.” Hú, ez az érv is… Tudom, hogy kis pont vagyok egy amerikai bíboroshoz képest, tanulmányaim semmik, de a drága Bíboros úr, amikor ilyen mondatokat bátran kiráz az ujjából, nem gondolja végig, hogy kik álltak Jézus mellett? Vámosok, kitaszítottak, bűnös nők, tanulatlan tanítványok… Hát nem a szadduceusok fogták az oldalát… Nem a szadduceusok, a vallási elit, akik kora egyházát jelentették, sőt, én úgy emlékszem, mintha épp ők ítélték volna Jézust, mire is: halálra! Milyen szép az az érvelés, hogy Jézus az evangéliumban egyszer sem ellenzi az állam halált hozó hatalmát. A keresztre feszítést sem ellenezte egyszer sem, sőt! Még azt is mondta, hogy aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó hozzám! Tessék újra bevezetni a keresztre feszítést! Ne szépelegjünk itt a szabadkőműves felvilágosodás rongyeszméin!
„A katolikus tekintélyek azon az alapon igazolják az állam jogát a halálbüntetés kirovására, hogy az állam nem a saját jogán cselekszik, hanem mint Isten eszköze, aki az élet és halál ura.” Erről az jut eszembe, hogy 2017 Magyarországán Orbán Viktor azt gondolta magáról (legalább is ezt mondta…), hogy ő Isten kegyelméből uralkodik. Pillantsunk az állam működésére Magyarországon, és saccoljuk meg, hogy benne hány százalékban érvényesül Isten akarata (az igazság, a közjó, tetszőlegesen behelyettesíthető fogalmak). Ultranaivitás azt képzelni (és már-már istenkísértés), hogy a menny földi megvalósulása nélkül az állam Isten akaratának hű tükre lehetne. Egyrészről felvilágosozunk, és szidjuk azt, ami a világban zajlik, szidjuk azt az előrelépést, ami a világban zajlik, mondván az csak világi – másrészről viszont azt képzeljük, hogy komplett világi hatalmak Isten kezében vannak, mint az ellenzéki pártok Soroséban… Most akkor ki az Isten és mi a világ? Ez a baj, hogy a militáns katolikusokra rettentően igaz Karl Lueger elhíresült idézete nyomán, hogy „ki az Isten, azt én adom meg”. Hát hogyne…
Dühöngésem után illő leírnom, miért ellenzem a halálbüntetést én. Bár a fentebbi bekezdések mást sugalltak, eredendően nem gondolom elítélendőnek a halálbüntetést, nem akarom megbélyegezni azokat, akik halálbüntetés pártiak (és ezt nem gyűlöletből teszik), csak ehhez Jézusra hivatkozni, azt tartom felháborítónak. Ha innen nézzük, még a migránsozásért is lehetünk hálásak, mert a migránsozás a kormánypropagandában azután jött, hogy a halálbüntetéssel brainstormingolt a miniszterelnökünk és stábja. Nem tudok annál ártalmasabbat elképzelni, hogy emberek életét tegyük pártpolitikai hecckampánnyá. A Jobbik szavazótáborát e helyett inkább a migránsozással látta bölcsebbnek elszipkázni a Fidesz, és ez tényleg bölcsebbnek tűnik – bár elég alacsonyan van a léc.
A halálbüntetés hiányát én azért tartom jónak, mert akkor aztán tényleg lehetetlen valakit ártatlanul halálra ítélni. Ismerjük saját gyarlóságainkat, társadalmunk tévedni tudását, történelmünk bűneit, nincs az a jogrendszer, ami ne lenne kiforgatható. Hiába törekedett emberségre a kor viszonyai között a zsidó jog rendszere is Jézus idejében, és hiába volt hallatlanul fejlett a római jog, mégis történelmünk legpáratlanabb és legtisztább férfiúját sikerült benne keresztre feszíteni. A gonosz hatalma nagy, vagy a saját sötétségünk mély, akkor érzem Jézust közöttünk biztonságban, ha nincs halálbüntetés. Valahogy olyan ez, mint a gyerekbiztos zár, lakás. Gyerekbiztos jogrendszer :D
A borítókép Thorma János Aradi vértanúk című festményét ábrázolja. Thorma rengeteg előkészületet végzett festményéhez, szívét, lelkét belefestette. Kivégzést is végig nézett, amely mélyen megrendítette lelkét, és hetekig magába zárkózott miatta. Nem véletlen, hogy a festménnyel találkozó közönséget is katartikusan érte az alkotás. A kép forrása a Wikipédia.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!
