Virágvasárnap van, és régen eldöntöttem, hogy a mai nap a politikai marketingről fogok írni. Ebben a témában nemcsak azt a kérdést tehetjük fel, hogy mit tenne Jézus, hanem hogy mit tett. Jézus küldetését nem tartom egy az egyben lefordíthatónak a politikai síkra, hiszen küldetése nem (csak) politikai volt, viszont épp ebben a kérdésben kereszténydemokrataként sok értékes tanulságot gyűjthetünk az evangéliumot akár csak történész szemmel olvasva is. Különösen sok, fájdalmas tanulságra tehetünk szert, ha nemcsak Jézus, hanem ellenzői tetteit is vizsgáljuk. Hosszú leszek, csapongó és sokszor profán, de nagyon inspirált most ez a téma.
Nem sok jóval kecsegtet a jézusi politikai marketing az egyszeri politikai párt számára. Ha szóba került Jézusról, hogy ő a Messiás, elhallgattatta, aki ezt híresztelte volna, csak szűkkörben, személyesen volt hajlandó megvallani – és a perében a főpap előtt, amely tisztségre eszmeileg ő volt hivatva. Jézus nem saját magát állította a reflektorfénybe, pedig megtehette volna, hanem amikor még életében apostolait Galilea környező falvaiba és városaiba kiküldte, egy ügy hirdetésével bízta meg őket, „elközelgett az Isten országa”, nem pedig azzal, hogy „elközelgett Jézus”.
Amikor a gyülevész tömeg királlyá akarta koronázni erőszakkal!, írja a János evangéliuma, mert épp csodával megetette őket, elutasította azt. Csodálatos! Csak most döbbenek ennek az igeversnek a mélységére. Mindig is vonzó volt, hogy mennyire kérlelhetetlenül igényes Jézus, és hogy jól ismeri az embert. De nézzük más szemmel ezt a történetet. Látszólag Isten ellen vét, ugyanis a törvénykező (politikai katolikus, keresztény fundamentalista) nézőpont szerint, aki Isten Fiát királlyá akarja koronázni, azok mind jó emberek, és fel sem merül, hogy a szándékba hamisság vegyülne. Elképesztő, hogy ezt az igeverset eddig nem vettem ilyen szemmel észre! Sajnos a szélsőséges fundamentalistákat nem győzi meg ez sem, de nagyon tanulságos látni azt, hogy ami látszólag kedvez Jézusnak, Istennek, a kereszténységnek, az nem biztos, hogy ténylegesen is kedvez. Ha szelektálunk a keresztény közösségek között, kit tartunk egyháznak, azzal nem kedvezünk azoknak, akiket elfogadunk. Ha számolatlanul és ellenőrizetlenül utalunk a számlára, azzal még nem szolgáljuk az egyházakat és Krisztus ügyét. Ha mantraszerűen a kereszténységre hivatkozunk, miközben széthordjuk a közvagyont, és gyűlöletet szítunk, azzal sem szolgáljuk „feltétlenül” a kereszténység ügyét…
Jézus saját Messiás mivoltját nem gyúrta át marketing termékké. Ez az a hatalmas emberi nagyság, ami a „fájdalmak férfiát” jellemezte és jellemzi. Kétszer gondoljuk meg ezek után, ha a kereszténységet szeretnénk marketing termékké formálni.
Virágvasárnapon mégis hozsannával köszöntötte őt Jeruzsálem népe. Itt viszont különbség van a marketing és a rítus között, vagy egy nagyon tágan értelmezett marketing fogalommal állunk szemben. Ha nagyon tágan értelmezzük a marketing fogalmát, minden evangelizáló tevékenység bele tartozik, még a szentmise is. És talán izgalmas szempontokat is adhat egy-egy marketing megfontolás, hogy a hívőkhöz és a keresőkhöz jobban elérjen az isteni üzenet.
Nagyon fontos azonban az, hogy mi a célunk az elérés maximalizálásával. Hagyjuk, hogy az egyes ember lelkében, a maga csendességében megtörténjen a csoda és a találkozás Istennel, vagy gyülekezeti tagokat, egyházi adó/tizedfizetőket, napszámosokat keresünk. Ha szabad emberek szabad döntésére vágyunk, akkor először az embereket szabaddá kell tenni. Így járt el Jézus. Gyógyított, aztán igét hirdetett. Elfeledkezünk az evangelizálásról, és gyülekezeteink is stagnálni, tehát fogyatkozni fognak, ha csak a hívek birtoklására törünk. Jézus nagyon sokszor küldte el magától megtértjeit, még tanítványait is. Azt akarta, hogy mindenki saját életállapota szerint saját közegében tegyen tanúságot az igazságról. Nem ragaszkodott ahhoz, hogy mindenáron körülötte gyűljenek össze.
A jeruzsálemi bevonulás pedig nem önünneplés volt, a zsoltárénekben is ott van a kulcspont: „áldott, aki az Úr nevében jön”. Azt ünnepli a tömeg – elvileg – virágvasárnapkor, aki küldte Jézust, nemcsak magát Jézust. Jézus pedig a messiási jövendöléseket és hagyományokat akarta betölteni. A sok zarándok miatt megnövekedett város lakossága örömmel fogadta, hiszen hallott már csodáiról, ráadásul húsvét közelgett, már az ünnepi készület hathatta át a lelkeket. Jézus megragadhatta volna a pillanatot, kikiálthatta volna Isten országát, hadat üzenhetett volna a rómaiaknak, megkövetelhette volna, hogy messiási címet kapjon, de semmi ilyet nem tett.
Itt van a kulcsmomentum. Történészek sokasága találgat, mi is volt Jézus terve. Hívőként egyértelműen válaszolunk a krisztológia tanai szerint, Jézus meghalni ment Jeruzsálembe. De történészként ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, nem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy Jézus pontosan tudta és látta volna, mi vár rá, miképp is valósíthatja meg, töltheti be roppant küldetését. Egyértelműen látszik azonban az, hogy a tömeg jóindulatának megőrzésével nem törődött. Ment a Templomba „rendet tenni”, elég keményen ostorozta a vallási elöljáróságot, tanított és gyógyított.
Annyiban foglalkozott a self brandinggel, hogy kikérte magának, Dávid fiának nevezzék. Ez sem teljesen igaz, mert akkor is, mint mindig, nem tette egyértelművé, hogy magáról beszél, és sokkal inkább Isten nagyságát, tekintélyét akarta óvni azzal, hogy a történelmen belül megemelte a messiási tisztséget, aki nem lehet egyszerűen Dávid fia, nagyobbnak kell lennie minden embernél.
Milyen marketinget alkalmaztak vele szemben ellenei? Az is nagyon tanulságos. Minden erőforrás birtokában ők voltak, és ők voltak hozzá szervezettek is. Ellenfelei narratívájának érvényesülésére sokkal több esély volt, mint Jézus narratívájának érvényesülésére. Ez különösen abban köszön vissza, ahogy Jézus templomról mondott szavai eltorzítva jelennek meg Jézus perében. A templom volt a minden kora zsidóságában, ezért azzal kapcsolatban lehetett leginkább felborzolni a kedélyeket is. A templom nemcsak Isten háza volt, hanem egyszersmind a vallási elit legitimációja is. Nem egyértelmű, hogy Jézus mit mondhatott a templommal kapcsolatban. Márknál és Máténál csak arról beszél, hogy a végidők jeleként leromlik majd. János evangéliuma viszont hasonló szavakat ad Jézus szájába ahhoz, amit a szinoptikus evangéliumokban a hamis tanúk vallottak rágalomként. „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2, 19) A hamis tanúk pedig ezt mondták: „Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.” (Mt 26, 60)
Hogy mit mondhatott egészen pontosan, ezt homály fedi. A legszentebb szentélyről nyilatkozott igen merészen. Egy politikai elemző erre azt mondaná, politikai hiba. Török Gábor legutóbb Orbán Viktor március 15-i elégtételezős mondatára mondta ezt. Török feltételezése szerint Orbán Viktort itt elragadta saját indulata, engedett a hév csábításának a ráció felett, és hatalmas muníciót adott az ellenzék kezébe. Nem tartja valószínűnek ugyanis azt, hogy Orbán Viktor szándékában állt volna ennyire felhergelni a nem rá szavazni akarókat.
Elnézést a profán párhuzamért, de izgalmas szempontokat vet fel. Nyilván egy hívő számára nem létezik olyan feltételezés, hogy valahol valamiben Jézus hibát vétett volna. Történészként viszont mondható az, hogy a templommal kapcsolatban Jézus túl messzire ment, legalább is két- vagy sokértelműen nyilatkozott, amit aztán ellenei kiforgathattak.
A templom lerombolásáról fantáziálni olyan sértő volt, mintha egy királyságban a király haláláról fantáziáltak volna. Eszünkbe juthat – már, aki követte az eseményeket – Márki-Zay Péter félmondata, amely szerint forrongóbb nemzetek talán már lincselésig jutottak volna jelenlegi hatalmunkkal szemben. Márki-Zay Péter és Orbán Viktor megnyilatkozása között a különbség az, hogy Márki-Zay Péter nem szólított fel cselekvésre vagy erőszakra, míg Orbán Viktor az elégtételre maga tett ígéretet. A lámpavas emlegetése durvább, mint az erkölcsi, politikai és jogi elégtétel, de realitása viszont csak az egyiknek van. Hiába állt és áll ez távol Márki-Zay Pétertől egy ilyen félmondat hamis színben tüntethette fel. Orbán Viktor ezzel szemben valós fenyegetést fogalmazott meg.
Hogy jön mindehhez Jézus? A vallási elit, a szadduceusok egyre inkább veszélybe érezték hatalmukat (jó szándékot feltételezve, veszélybe érezték a békét) Jézus miatt. Keresték az alkalmat, hogy „tetten érhessék”, elkaphassák, ezért egy félreérthető félmondat kapóra jöhet, amúgy is rajta voltak, hogy kellemetlen megnyilatkozásokra kényszerítsek – pl. a feltámadással vagy az adózással kapcsolatban. Jézus kivágta magát ezekből a helyzetekből.
Fontos Jézus azokat a frappáns válaszait, mint az „add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istenné”, olyan kommunikációs fogásoknak is tekinteni. Mintha most egy ellenzéki politikusnak fideszes ellenfele felvetésére arra kellene választ adnia, hogy rendben, a taktikai szavazással megdönthetitek a kormányt, de hogyan fogtok a DK-val, az MSZP-vel, a Jobbikal stb. együttműködni? Ugyanolyan kommunikációs csapdahelyzet, ahol nem az igazságra kérdeznek rá. A kérdésfelvetés hamisságára kell ilyenkor rámutatni, hiszen Jézus frappáns válaszaival lényegében kitér, és egy másik síkra helyezi a kérdést. Egy rátermett ellenzéki politikus válasza lehetne mondjuk ez: miért kérdezitek tőlem, hogy mi lesz akkor, ha a Fidesz relatív kisebbségben van, hát a Fidesz nem akarna mindenáron kormányozni és koalíciót kötni? Azzal, hogy a Fidesz azt sulykolja, abszolút többség elvesztése után káosz jön, azt is kijelenti, hogy ő csak egyeduralkodóként hajlandó kormányozni. És akkor valójában nem az a célja, hogy mindenáron megmentsen minket a migránsoktól, hanem hogy egyedül álljon a pénzcsapoknál és a törvénytervezeteknél. Azért ez sok mindent elmond, és éppen eleget ahhoz, hogy lebontsuk a rendszerét...
A templomi esetben azonban nem az történt, hogy Jézus rosszul manőverezett volna egy kommunikációs csapdahelyzetben. Nem volt kommunikációs csapdahelyzet, hacsak maga a hazug állapot nem volt az, ahol az igazság kimondása bűnnek minősül. Az igazság kimondása lehetett az, hogy bizony lerombolhatja a római hatalom a templomot, de az igazság kimondása lehetett az is, hogy a templom lerombolása az igaz Isten-hitet nem kell, hogy befolyásolja. És az utóbbi mondat hathatott kora közegében botrányosnak. Aminek kimondásával, ahogy egész hivatásával, roppant kockázatot vállalt Jézus, a halálát, de ezért jött.
Elnézést a botrányos párhuzamokért és profán hasonlatokért, elnézést azért is, hogy ennyire belerántottam a pártpolitikai tematikát az evangéliumok értelmezésébe (mások természetesen más előjellel tették volna), de véleményem szerint ez sokkal élőbbé teszi az evangéliumot. Ami ma nekünk a NER és a politikai adok-kapok, azok voltak a korszakban Jézus vitái. A vallás és a politika teljesen összefolyt akkoriban (ráadásul valamelyest még ma is…). Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, kommunikációs és marketing szempontokat vizsgálva ugyanolyan értékes felismeréseket tehetünk Isten üzenetére vonatkozóan, mintha a teológia eszköztárával közelítenénk hozzá. És ugyanígy fordítva, az evangéliumok a napi politikai adok-kapokba is segítséget jelenthetnek. Segítséget jelenthetnének végre abban, hogy humanizáljuk a hatalmat és békítsük a közhangulatot és a közbeszédet.
A borítókép James Tissot Jézus a farizeusok ellen beszél című festményét ábrázolja, forrás: warrencampdesign.com.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!