Talán a legnehezebb témáról veselkedek neki ma cikket írni, amely Damoklész kardjaként végig a fejem fölött lebegett, mióta bele kezdtem a cikksorozatba. Péntek van, szigorú böjt. Nagypéntek előtt már az utolsó. Hogy repül az idő. Ma az abortuszról, és természetesen nem az abortuszról, hanem a magzatvédelemről fogok írni.
Nem akarok ironizálni, hiszen itt tényleg az életről van szó. Az életről van szó, és éppen ezért szomorú, hogy hisztéria alakult ki körülötte. A keresztény politizáló értelmiség vagy a mai politikai katolicizmus, keresztény fundamentalizmus rendre olyan színvonalon ragadja meg ezt a súlyos témát, mint Orbán Viktor a menekült/bevándorló válságot. Emberéletekről ilyen színvonalon vitatkozni nem lehet, sőt, tilos.
Tragédia, hogy létezik abortusz, de valószínű, amíg a világ a világ, létezni is fog. Az államnak világnézettől függetlenül jól felfogott érdeke az, hogy minél kevesebb legyen. Az nem volna szép kifejezés, ha azt mondanám, hogy ez az egyház „érdeke” is, de ez az egyház küldetése is. Ezért e téren mindketten hivatottak az együttmunkálkodásra. Ha az egyház olyan radikális álláspontot képvisel, hogy csak az életveszélyben lévő anya esetében engedi a törvényi szabályozásban az abortuszt, akkor elszalasztja a lehetőséget az együttmunkálkodásra.
Azt a koncepciót fogalmaztam meg egy vitában, ami több helyre is behelyettesíthető, de mégis idepasszol leginkább, hogy ideális esetben teljesen szabad az abortusz, de senki sem követi azt el. Ugyanis örömében senki nem fordul ehhez a brutális, és valljuk meg, az emberi eszményektől távoli beavatkozáshoz.
Hosszan fogom idézni, de úgy érzem, hogy nagyon fontos, és éppen a konzervatív keresztény gondolkodók számára nagy tekintélyt, XVI. Benedeket, aki még Joseph Ratzingerként írta a következő sorokat:
„Úgy gondolom, napjainkban teljes határozottsággal kell megvilágítanunk, hogy sem az ész, sem a hit nem ígéri bármelyikünknek, hogy valaha is létezni fog a tökéletes világ. Nem létezik. Állandó várása, a lehetőségével és a közelségével való játék a legkomolyabb fenyegetés politikánk és társadalmunk számára, mert szükségszerűen származik belőle az anarchista lelkesedés. A pluralista demokrácia fennmaradásához, vagyis az emberileg lehetséges mértékű igazságosság fejlődéséhez és fennmaradásához nélkülözhetetlen, hogy újra megtanuljuk a tökéletlenség elfogadásának merészségét és az emberi dolgok állandó veszélynek kitettségét. Csak azok a politikai programok erkölcsösek, amelyek ezt a bátorságot élesztgetik. Megfordítva viszont erkölcstelen az a látszólagos moralizmus, amely csak a tökéletessel akar megelégedni. Lelkiismeret-vizsgálat szükségessége merül fel az egyházi és az Egyházhoz közeli erkölcsi prédikációk terén, mivel ezek túlfeszített követelményei és reményei elősegítették a menekülést a moralitásból az utópikusba.”* (kiemelés tőlem)
Ha egy kereszténydemokrata azért száll síkra, hogy minél inkább ellenőrzött és a nőt biztonságban tudó keretek között történjen az abortusz, azzal nem válik bűnrészessé, hanem a trauma enyhítésére siet. Ráadásul lehetőséget teremt arra, hogy az állam jelen legyen az abortuszhoz forduló nők döntésében, ami által akár döntése felülvizsgálatára is bátoríthatja a nőt. Ez a legfontosabb.
Hálával tartozom az égnek, hogy nem volt, és csak remélhetem, hogy nem is leszek soha olyan helyzetben, hogy ez a vívódás bennem felmerüljön. És csak remélhetem azt, hogy elég bátran, szeretetből tudnék akkor cselekedni, de az nem az én érdemem lenne, hanem a kegyelem ereje. Egy olyan helyzetben, amikor a nőt erőszak éri, és úgy fogan meg, semmiképp sem érzem illetékesnek a külvilágot a döntésben. Kevésbé radikális helyzetekben is el kell fogadni, hogy a döntő szó a nőé, ami ijesztő hatalom is egyben. Egy élet sorsa fölött dönteni, hatalommal rendelkezni, megrázó. Gyönyörű, de mélységesen szorongató is.
Soren Kierkegaard mutatott rá teljesen emberien az evangéliumi történetből Mária nagyságára. Mária „igen”-t mondott az Úrnak, és mi a Szentírást olvasva ismerjük az egész történetet, de Mária kortársai mit sem tudtak róla, a falu, a szülei, József. Meg kellett volna őt kövezni. És Máriában mindvégig ott lehetett ez a szörnyű szorongás, mégis szembenézett vele. Ezért nevezi őt hősnek Kierkegaard. Természetesen Mária esete teljesen egyedi, szinte még a Bibliában is (ha a Bibliában valaki csodás módon fogant, rendezett kapcsolatban volt), de emlékeztet minket arra, mennyire törékeny az ember, milyen hatalmas a felelőssége, és hogy döntéseinkben egyedül vagyunk.
Amikor egy nő párkapcsolaton kívül fogan meg, ugyanígy egyedül van, és az számomra teljesen mindegy, hogy miként történt a fogantatás. Sose kedveltem a szeplőtelen fogantatás dogmáját abból a szempontból, hogy egyiket sem tartom szeplősnek. Értem, hogy mit üzen a dogma, azt, hogy Jézus mentes volt az eredendő bűntől, és hogy ezért Mária is, de én egy emberi élet útnak indulását sem tudom, sem akarom szeplősnek nevezni. Egyedül van a nő roppant terhével, és itt a teher nem az emberi élet, hanem a felelősség a teher. Kicsik vagyunk ehhez mi, emberek, nők, mégis ezt a roppant ajándékot kaptuk meg, hogy belőlünk indul el az élet. Az Úr hallatlanul nagy bizalmat szavazott nekünk, amit csak remélni tudom, hogy megszolgálok, megszolgálunk.
Emlékeztetni kell itt is magunkat, hogy az abortusszal kapcsolatban is van bocsánat, éppen az a félő, hogy nagyon sok nő, aki abortálás mellett döntött, sokszor képtelen magának megbocsátani. Testén pedig örök nyom marad. Az a legfontosabb, nekünk keresztényeknek ezt kell képviselnünk, és erre kell bátorítanunk a nőket és férfiakat, hogy mély és bizalmi kapcsolatban éljék meg a szexualitásukat. De kényszerintézkedéseket nem lehet itt sem tenni, és itt nem lehet különösen.
Van még egy szempont, még pedig az a kérdés, hogy mikortól számítjuk személynek a magzatot. A világnézeti vita itt van. Hiszen ha a fogantatástól számítaná a világ, akkor tényleg tilos volna az abortusz, mert emberölésnek minősülne. Az ókor professzorom, Németh György tanította, hogy az ókori keresztények a születéstől számították embernek az embert! Ez rávilágít arra, hogy ez a kérdés nem fekete-fehér. Annyit a világi jog is elismer, hogy csak adott hétig szabad a beavatkozást elvégezni. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy bárhonnan is számítjuk személynek a magzatot, az akkor is egy induló élet, és kioltása minden esetben súlyos traumát okoz.
Az egyháznak és nekünk, kereszténydemokratáknak a feladatunk ebben a kérdésben az, hogy a mély és őszinte emberi kapcsolatok mellett, a személyes döntés felelőssége és annak tiszteletben tartása és az élet csodája mellett tegyünk hitet. Az pedig mindannyiunk felelőssége, hogy olyan társadalmat alkossunk, ahol a nők bátran, örömmel és bizalommal merik vállalni gyermekeiket!
* XVI. Benedek: A közép újra felfedezése. Szent István Társulat, Budapest, 2008. 246. o.
A borítókép a gyönyörű Angyali üdvözlet festmény Botticellitől szerkesztve, forrás: jesus-story.net.
* * * * * * *
Ezen bejegyzés is egy posztsorozat része, amelyet a nagyböjt alkalmából indítottam. Arra teszek kísérletet, hogy 46 napon át mindennap konkrét politikai (de nem pártpolitikai!) témák mentén keressem azt, mi lehet Jézus álláspontja. Kizárólagosság nélküli töprengések, vállaltan gyarló és töredékes útkeresés, „az Úr arcának keresése”, ahogyan azt XVI. Benedek pápa írta A Názáreti Jézus című trilógiájában. Fogadjátok szeretettel, türelemmel, megértéssel. Imádkozzunk és gondolkodjunk együtt!